Századok – 1979
Folyóiratszemle - Egyed Ákos: Háromszék 1848–1849 (Ism.: Miskolczy Ambrus) 718/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 719 politikai jellegű történéseket egységben látó marxista szemlélet miként teszi lehetővé múltunk jobb megértését, legendás epizódjainak tudományos és emberileg hiteles magyarázatát. A szerző nem kioktatja, hanem értékszempontok alapján megfogalmazott kérdések felvetésével s megválaszolásával kalauzolja az olvasót, aki így, valósággal bekerülve a történész műhelyébe, a múlt megelevenítésének részesévé is válik, s ennél szerencsésebb történetírói megoldást nehéz is lenne elképzelni. Egyed Ákos arra keresve választ, hogy mi tette lehetővé Háromszék népének ragyogó történeti tettét, az érdekegyesítés társadalmi feltételeit s e feltételekkel élő vezetőréteg tevékenységét, valamint a különböző társadalmi rétegek magatartását vizsgálja. A kérdés már csak azért is izgalmas, mert Háromszék nem tartozott a kifejezetten liberális törvényhatóságok közé, szemben például Alsó-Fehér megyével, vagy Udvarhelyszékkel, amely olyan liberális követekkel képviseltette magát, mint Wesselényi Miklós vagy ifj. Bethlen János, 1848-ban viszont Zalatna és Nagyenyed füstölgő romjai jelezték a polgárháború pusztításait, Udvarhelyszék parasztnépe pedig a császári seregek szorgos mezei hadaiként gyújtogatott, miközben Háromszék magára vonta az erdélyi osztrák haderő felét, s a háromszéki harcoknak köszönhetően Puchner elmulasztotta kedvező pillanatot a Nagyvárad felé való előnyomulásra. Csak részben szolgálhatnak magyarázatul a háromszéki társadalomszerveződés regionális sajátosságai: a rendi társadalom tagolódásának viszonylagos bonyolultsága, a katonáskodó határőrréteg, a nemesi-rendi csoportok, a jobbágy- és a zsellértársadalom mellett erősebb értelmiségi s főleg iparosréteg, a kézművesipar és a városiasodás viszonylagos fejlettségének köszönhetően. A társadalom tagoltsága sok érdekellentétre utal, de - mint a szerző fejtegetései példázzák — az ellentétek motorként vitték előre az érdekegyesítés ügyét, s minden rétegből akadtak, akik felismerték az alapvető érdekközösséget és hogy ezt csak az összefogás útján lehet érvényesíteni, természetesen a politikai élet s a társadalmi cselekvés történetileg kialakult formáival élve. S így a jobbágyok, határőrök s birtokos nemesek egymás ellen irányuló elégedetlensége egy-egy közös reményekkel átszőtt közös tettben ölthetett testet; az árilis eleji markálison éppúgy, mint a májusvégi alsócsernátoni népgyűlésen, ahol kimondták a jobbágyfelszabadítást, s ezért alighanem 48 tavaszának legforradalmibb népgyűlése volt. S a székely egyenlőségtudat funkciójának találó jellemzése mellett szívesen olvastunk volna arról is, hogy a székely egyenlőség tudata miként fonódott össze a modern magyar nemzeti ideológiával, hiszen a nemzeti eszmények elfogadtatása alapvető feltétele volt az érdekegyesítés sikerességének. A háromszéki társad alom fejlőd és regionális sajátosságai csak egyik feltételét jelentették az ellenállás megszervezhetőségének. De Háromszék harca az egész erdélyi magyarság harca volt a fejlődés érdekében, a katonai ellenforradalom ugyanis valósággal beszorította Háromszékre az önvédelmi harc és a forradalom híveit, más lehetőséget nem is hagyott számukra mint a harc folytatását, bár hangsúlyozni kell, hogy a harc vezetői szinte mind háromszéki születésűek voltak, és a forradalom hullámaival tértek vissza szülőföldjükre (mint Berde Mózes és Gál Dani), s fellépésük egyben jelezte, hogy egy új réteg, az ügyvéd-érteim iségi jelent meg a politikai élet hangadói és irányítói között, biztosítva a kapcsolatot a nemzeti mozgalom legfelső vezetése és a nép között. Alighanem a könyv egyik legérdekesebb fejezete az, amelyben a szerző a radikális baloldal, az ún. Kiskomité szerepét mutatja be, azt hogy a radikálisok miként mozgósították a népet a népgyűléseken, míg a széki közigazgatás továbbra is a jómódú nemesség kezében maradt, éppúgy mint az önvédelem „külpolitikájának” irányítása. (A szerző értékes felfedezése volt uzoni Béldi Gergely 1848/49 évi jegyzőkönyve, „amely hozzásegített az önvédelem annyira elhanyagolt kérdésének: társadalmi bázisának, valamint annak tisztázásához, hogy az önvédelemnek szervezett »külügyi« osztálya is volt.”) A különböző politikai irányzatok viszonyának bemutatása azt példázza, hogy Háromszékben, kisebb méretekben ugyan, de ugyanazok a folyamatok zajlottak le, mint az országos politikai élet szintjén. Ezért sem érezzük erőltetettnek hogy Gábor Áront például az európai forradalmak olyan ismert alakjával mint Garibaldival veti össze a szerző, vagy Gál Daniról a Kiskomité vezetőjéről úgy ír, hogy „nevét ma bizonyosan sokfelé ismernék, ha más viszonyok között fejtette volna ki tevékenységét”, Biró Sándor, rétyi református lelkészt pedig a Kiskomité ideológusaként mutatja be. Az önvédelmi harc társadalmi bázisának elemzése s a tömeg mozgalmak mozgásrendjének, mechanizmusának bemutatása szorosan összekapcsolódik a szereplők tevékenységének értékelésével. A forradalmi cselekvés feltételeinek reális értékeléséből következik, hogy a baloldal tevékenysége érték és pozitív hagyomány, de nem kizárólagos mérce. így domborodnak ki a pozitívumai annak a magatartásnak is, amely a különböző erők összefogását segítette elő a haladás érdekében. Berde Mózesben, akinek a szerepéről az utóbbi időben nem sokat írtak, egy valóban nagyszabású politikust ismertet meg velünk 9*
