Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
66 LACKÓ MIKLÓS sek segítségével, részben nem is tudatosan, szerepet játszottak nézeteinek alakulásában. A múlt nagy kulturális értékeinek létrejötte Lukács felfogásában szorosan összefüggött azzal, hogy a forradalmi korszakok plebejus tömegei nem pusztán polgári forradalmat akartak; intellektueljei — a filozófusok, írók, művészek — pedig nem látták és nem is láthatták tevékenységük polgári korlátáit, s ebben volt is bizonyos realitás: elvont, tisztán ideális formák között, utópikusán ők az emberiség igazi és teljes felszabadulására gondoltak, s művük őrzi is ezt a polgáriasságon túlmutató vonást. Ebben az értelemben tehát, vonta le a következtetést már Leninről szóló tanulmányában Lukács, a proletárforradalom nem puszta tagadása a polgári forradalomnak: ,Alert a valóságos forradalom nem más, mint a polgári forradalom dialektikus átmenete proletárforradalomba. Kétségtelen tény, hogy az osztály, amely a múlt nagy polgári forradalmainak vezetője vagy haszonélvezője volt, azóta objektív értelemben ellenforradalmivá vált: de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezzel meg is oldódtak mindazok a társadalmi problémák, amelyek a régi forradalmakat kiváltották, ki is elégültek mindazok a társadalmi rétegek, amelyeknek létérdeke volt a problémák forradalmi megoldása. A burzsoázia ellenforradalmi fordulata nemcsak azt jelenti, hogy ellenségesen áll szemben a proletariátussal, hanem azt is, hogy elfordult saját forradalmi hagyományaitól. A burzsoázia lemondott forradalmi múltjának örökségéről a proletariátus javára ... A proletárforradalom ma tehát egyszerre jelenti a polgári forradalom megvalósítását és megszüntetését.”74 Ezek a gondolatok nem csupán a kulturális örökség lukácsi felfogása szempontjából voltak jelentősek. Arra is rávilágítanak, hogy Lukácsban egyidöben fért meg egy irtással egy messianisztikus forradalmárság és egy konzervatív kultúrszemlélet: a proletariátusra szállt forradalmi és klasszikus örökség gondolata azt is magában foglalta, hogy „nem proletár” talajról lényegében ma már nem lehet kulturális értékeket teremteni; a „proletár művészet” viszont nem más, mint a régi haladó „polgári művészet” folytatása. Lukács fentebb vázolt forradalomfelfogása választ ad egy további kérdésre is: arra, hogy koncepciójában milyen nagy, de egyúttal sajátos helyet foglalt el a feudális maradványok elleni ideológiai küzdelem jelentősége. Nemcsak arról volt szó, hogy felfogása szerint a demokratikus forradalmi követelésekért folytatandó harc mintegy megtisztítja az utat a proletárforradalomhoz, hanem ennél jóval többről. A feudális erőkkel kötött polgári kompromisszum egybeötvöződött és szinte elválaszthatatlanul fonódott össze a későpolgári hanyatlás gondolatával. A régi konzervatív — magyar viszonyok között „történelmi Magyarországnak” nevezett — erőkkel való kompromisszum és a polgári neokonzervativizmus került itt egymással szinte fölcserélhető viszonyba. Újra megfigyelhetjük, hogy Lukácsra milyen mély hatást gyakoroltak, egyebek mellett, a magyarországi társadalmi és kulturális tapasztalatok: a 1 W%-ba írt, vagy inspirált magyar vonatkozású cikkei mutatják, hogyan mosódtak el a határok szemléletében a feudális maradványokkal való kibékülés és a modern „dekadencia” között. Különböző közvetítéseken keresztül, ez a körülmény segít megvilágítani önvallomásának azt a fontos mozzanatát is, hogy Lukács miért tekinthette ideológiai győzelemnek a Blum-téziseket, annak ellenére, hogy politikailag kiátkozták, s ő maga is, sorozatos önkritikák kíséretében, nyilvánosan visszavonta őket. Arról volt szó, hogy az a kettős demokratikus diktatúrafogalom, amelyre tézisei épültek (egyfelől a fejlett országokra alkalmazható demokratikus diktatúra, másfelől az 7 4Lukács György: Lenin. Bp. 1970. 60-61.
