Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Köpeczi Béla: A művelődéstörténet tárgyáról és módszertanáról 682/IV
686 KÖPECZI BÉLA a néprajzzal kell társulnia, ami lehetővé tenné nemcsak a magas kultúra tanulmányozását — amivel a művelődéstörténet eddig megelégedett —, hanem a köznapi kultúráét is. Engelberg úgy gondolja, hogy a legmagasabb rendű szellemi objektivációk leírásával az illető szakágak foglalkozzanak, a művelődéstörténet csak általános következtetéseiket összegezze. Mások ezt a felfogást leszűkítenek tartják, és azt hangsúlyozzák, hogy a művelődéstörténet az egész emberi fejlődést vizsgálja, mégpedig különös aspektusból. Szerintük a feladat az, hogy felvázoljuk egy osztály, egy réteg vagy egy személyiség azon teljesítményeit, amelyekkel hozzájárult egy adott konkrét társadalmi formációban, korszakban, az előző nemzedékek által hagyományozott eredményekhez a természet átalakítása, a társadalmi kapcsolatok gazdagítása, illetve humanizálása céljából, és hogy ennek a folyamatnak mi a szellemi tükröződése. Kulturális fokokat vagy típusokat kell megállapítani, amelyek mérik a természethez való viszonyt és az egyének közötti kapcsolatokat, s ennek folytán objektív jellegűek. Ugyanakkor elemezni kell azt is, hogy az egyes osztályoknak vagy rétegeknek mi a szubjektív viszonya az adott kulturális fokhoz. Ilyen módon nem az a vizsgálandó probléma, hogy mi a viszony az anyagi és a szellemi kultúra között, hanem az, hogy milyen összhang vagy ellentmondás alakul ki az adott társadalmi formáció vagy egy kor kultúrfoka és a különböző osztályok, rétegek, csoportok kulturális színvonala között. Az eljárás a következő lehet: vizsgálni kell a társadalmi termelést abból a szempontból, hogy az ember hogyan alakítja a természetet, milyen a munkamegosztás^ hogyan jelentkeznek a tulajdon- és osztályviszonyok, s mindezeket kapcsolni kell a szükségletekhez és az életmódhoz. Ezt követi a társadalmi viszonyok vizsgálata, ami közösségi formák, magatartások és szokások elemzését foglalja magában. E folyamatok szellemi tükröződése kapcsán foglalkozni kell az osztályok szellemi, kulturális helyzetével, a világképpel és világnézettel, a tudománnyal, a filozófiával, a művészetekkel, a vallással. A politikai és intézményi vizsgálat kiterjed a kulturális javak elsajátítására és elosztására, a kulturális politikára és az intézményrendszerre.1 5 15 Az NDK-ban lezajlott vitákról: D. Mühlberg: Zur marxistischen Auffassung der Kulturgeschichte. Deutsche Zeitschrift für Philosophie. 1974. 12. sz. E. Engelberg: Zur Frage der Volkskunde und Kulturgeschichte. Zeitschrift für Geschichtswissenschaft. 1973. 8. sz. T. Schuppan: Bemerkungen zum Gegenstand einer marxistischen Kulturgeschichte. Zeitschrift für Geschichtswissenschaft. 1974. 12. sz. 16J. Rutkowski: Histori kultury i próba systematyzaeji jej Zagadnien. Kwartalnik Historii Kultury Matenalnej. 1959. 1. sz. Lengyelországon a művelődéstörténet széles körű felfogása uralkodik. Többen vallják, hogy a kultúrát három szektorban kell tanulmányozni: beszélni kell az anyagi kultúra történetéről, azoknak a tárgyaknak a felhasználásáról, amelyeket az emberi tevékenység alkotott az anyagi és szellemi szükségleteik kielégítésére; társadalmi kultúráról, amely az egyének közötti kapcsolatokat tanulmányozza, mindenekelőtt a tárgyi emlékek alapján; végül erkölcsi és intellektuális kultúráról, amely a magasabb szellemi objektivációkat foglalja magában.16 A. Wiczansky, a lengyel nemesi köztársaság 15 — 18. századi történetét oly módon mutatja be, hogy miután ismerteti a gazdaság és az állami élet főbb tényeit, külön fejezetet szentel az „embereknek”, és ezt a felfogását a következőképpen indokolja:
