Századok – 1979
Tanulmányok - Gergely András: A fiumei vasút vitája az utolsó rendi országgyűlésen (Kísérlet a magyar politikai erőviszonyok átrendezésére az 1848-as forradalom előtt) 610/IV
618 GERGELY ANDRÁS alapelveit, melynek lényege a Pesten koncentráló dó, építésében is onnan kezdődő út- és vasúthálózat volt, s hivatali munkatársaival, barátaival hozzálátott megírásához. Segítségére voltak Clark Ádám,Tasner Antal, Széchenyi magántitkára, Sasku és Csányi mérnökök, Burián János fiumei hivatalnok. A Pesten dolgozó kis csoport lázas tevékenysége nem maradt ismeretlen a Pesti Hírlap szerkesztőségében tömörülő centralisták (Eötvös, Szalay, Trefort, Csengery és a nemrégen csatlakozó Kemény) előtt sem. Bizonytalan, hogy ez ügyben melyikük kezdeményezésére és mikor kerestek kapcsolatot egymással. Tény, hogy a centralisták segítségét más kérdéseknél is igénybe vevő Széchenyi gyakran küldözte hozzájuk a Széchenyihez fűződő hivatali kapcsolata ellenére liberálisnak számító Kovács Lajost, akit egyébként Kemény még Erdélyből jól ismert, s vele Széchenyinél rendszeresen találkozott. Nincs közvetlen bizonyítékunk, hogy a centralista kör tagjai segítettek volna Kovács Lajosnak a közlekedéspolitikai koncepció kidolgozásakor, de való, hogy Kovács előttük és más pesti értelmiségiek előtt ismertette javaslatát. Valószínűnek tűnik, bár emlékiratában Kovács Lajos többször is hangsúlyozottan tagadja, hogy a centralisták felismerték a közlekedési tervezetben rejlő közvetlen politikai lehetőséget az országgyűlési erőviszonyok átalakítására, s azt maguk dolgozták át némileg e célnak megfelelően.23 1848. február 1-én jelent meg Széchenyi neve alatt a Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérüL (A javaslat hivatalos országgyűlési bemutatására csak később került sor.) A munka január 25-én keltezett, a „felséges Hazához!” címzett előszava utalt arra, hogy anyagát „több jeles fők segítségével” szedte össze, így e megszorítással Széchenyi szerzőségét általában elfogadták. A logikus, higgadt tárgyalás az utóbbi években oly kevéssé volt jellemző Széchenyire, hogy többen neki magának fejezték ki meglepetésüket. Már egykorúan felbukkant a sejtés, hogy nem Széchenyi a szerző,24 mégis az első személyü fogalmazás, és Széchenyi írásmódjának néhány jellegzetessége — elsősorban a címben és szövegben egyaránt megőrzött „bul, -bül” ragok — hihetővé tették Széchenyi szerzőségét. Hiányzott a tartalmi támpont, mert közlekedési nézeteit 1844 óta nem hozta nyilvánosságra. Az itt kifejtettek egyébként 1844-es röpiratának (Magyarország kiváltságos lakosaihoz IL) továbbfejlesztésén alapultak, és alapelveit tekintve számíthattak az ellenzék rokonszenvére. A Javaslat ugyanis lényegében — az irányok kitűzésétől most eltekintve — összegezte a közlekedés fejlesztésére vonatkozó liberális ellenzéki elképzeléseket, amelyek a 23A munkatársakról és a munkálat megindulásáról Kovács L. i. m. П. 17-20. Széchenyi az ősiségi törvényjavaslatot illetően a centralista Szalay Lászlótól kér tanácsot: Eötvös József - Szí, Pest 1848. jan. 2. Eötvös József: Levelek (S. a. r. Oltványi Ambrus Bp. 1976.) (a továbbiakban: Eötvös) 171-175. Kemény Zsigmond, Kovács Lajos és Tasner Antal, Széchenyi magántitkára rendszeresen együtt ebédel 1847-ben Széchenyinél: SZÍN 1847. ápr. 16; máj. 31; jún. 19;aug. 4;aug. 12. VI. 551., 573., 583., 608., 612. A Javaslat előzetes felolvasásáról: „minekelőtte a könyvárosoknál kapható lett volna, Toldy barátom oly szíves volt azt egy estvéli társaságban, jó thea mellett, előttünk felolvasni” írja Széchenyinek Szontágh Gusztáv —, „csudáltuk kivált az eddig szokottól egészen eltérő, tárgyhoz s körülményekhez mért szabatos előadást”. Szontágh Gusztáv - Szí Pest 1848. febr. 27. SzGy 208/168. Elképzelhető, hogy Kovács Lajos (i. m. II. 22.) jóhiszeműen tagadja a centralisták „segítségét”, az ügyes taktikus centralisták munka közben is Ráébreszthették” bizonyos érvek fontosságára. Csak miért kellett ezt visszaemlékezve mégis kifejezetten tagadnia? 24SzI - Kovács Lajos Pozsony 1848. febr. 19. Bártfai Szabó László: Adatok gróf Széchenyi István és kora történetéhez II. Bp. 1943. 636.; illetve az alább ismertetendő „A pecsovicsok utolsó fortélya” c. röpirat.
