Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
A MŰVÉSZETEK TÖRTÉNETI DISZCIPLÍNÁI 605 Ilyen feltétel annak tudomásul vétele, hogy a történeti diszciplínák, máshová is kapcsolódó motívumaik ellenére, történeti témáikkal egyazon nagy, történelmi folyamaton belül, annak összefüggéseiben mozognak. Ilyen továbbá, ebből következőleg az is, hogy a nagy folyamat közös, nagy problémáit ne esetleg ilyen vagy olyan marginális tünetek alapján, helyi erőkből, külön-külön, hanem együtt próbáljuk megoldani. Találkoztunk — főleg az 1970-i vitában — olyan állásponttal, amely szerint a művészet története abban is sajátosan különbözik a „történelemtől”, hogy benne az egyenlőtlen fejlődés elve érvényesül, hogy a korszakhatárok átmetszenék a stílusfolyamatokat, holott elsősorban ezeket kellene egymás után rekonstruálni, függetlenül attól, hogy egyidejűleg mi történt. Csakhogy vigyázzunk! Az egyenlőtlen fejlődés nemcsak a művészeti ágak specializálása, hanem az egész történeti folyamaté. Az a probléma, amely a művészetek történetében régebbi és újabb stílusok párhuzamos egyidejűségében jut kifejezésre, más tünetekkel, de még döntőbb súllyal érvényesül a gazdaság és a társadalom történetében. így például Európa 18. századi modelljében, amelynek „fennsíkján” ott találjuk a már kapitalista Angliát, mellette a polgári forradalomhoz közelgő Franciaországot, és amelynek déli, keleti, északi peremvidékein viszont még a feudalizmus uralkodik. Értelmetlen volna azt a megoldást választanunk, hogy előbb külön a fejlett Anglia fejlődését mondjuk el, utána ismét külön az elmaradottabb vidékekét, hiszen az egyik leglényegesebb momentum éppen a fejlett és fejletlen részek együttesében, kölcsönhatásában fedezhető fel. A legújabb felfogás szerint a felvilágosult abszolutizmus alapjában véve peremvidékek kísérlete volt arra, hogy a „fennsík” színvonalához lehetőleg felzárkózzanak. Berend T. Iván és Ránki György legutóbb a 19. századi modellen mutatta be éppen azt a kulcsfontosságú kérdést, hogy a fejlett gazdaságok szívóhatása és nyomása alatt a fejletlenek mint próbálták lemaradásukat behozva az ipari forradalom szintjét elérni, ami Svédországnak egészen, Magyarországnak és Itáliának részben, Spanyolországnak például egyáltalán nem sikerült. A többféle stílus egyidejűsége pedig, egymás alatt, szorosan ahhoz kapcsolódik, amit a művelődési szintekről a bevezetőben mondottunk, hiszen a régebbi stílusok a második, folklorizált változatban pedig a harmadik szinten hatottak tovább. Galavics Géza jól kimutatta, hogy ugyanaz az Esterházy Miklós 1630 körül már barokk stílusban építtette a nagyszombati templomot a jezsuitáknak, akik az új stílus, az akkori felső szint igényeit képviselték, de ugyanakkor késő reneszánsz oltárokat emeltetett Kismartonban a ferenceseknek, akik mindig a régiesebb második szint képviselői s egyben gondozói voltak.33 Az egyenlőtlen fejlődés, vagy mondjuk úgy: a fejlődésben aszinkron jelenségek egyidejű együttese egy-egy országon belül is felfedezhető. Vajon nem kölcsönhatásukban, hanem külön egymás után fogjuk az 1867 utáni Magyarország kapitalizmusának fejlődését, illetve feudális maradványait leírni, az utóbbiakat az 1848 előtti fejezet függelékeként? Vigyázzunk egy kicsit az osztályozási elvek fontossági sorrendjére, hierarchiájára és arra, hogy ne ruhagombjuknál fogva próbáljunk felemelni meglett embereket. 33 Gala vies Géza: Későreneszánsz és korabarokk. Jegyzetek a 17. század első felének hazai művészetéhez. In: Művészettörténet-tudománytörténet. Bp. 1973. Tettek, nem szavak — az angol mondás („deeds, not words”) talán furcsán hangzik egy olyan foglalkozás szakemberétől, amelyben a tettek: a komplex tanulmányok is alapjában véve szavakból állnak. A különbség lényegét azonban talán mégis értjük mind2 Századok 1979/4
