Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
A MŰVÉSZETEK TÖRTÉNETI DISZCIPLÍNÁI 599 is arról, hogy a folklór-anyag hatalmas tömbjeit, amelyek így szinte a honfoglalástól napjainkig csúsztathatok előre-hátra, történetileg tovább kell osztani, amire, bizonyos műfajok fejlődési feltételeinek vizsgálatával, már történtek is biztató próbálkozások. A művészettörténet is kizárta lapjairól a népművészet történetét, bár hozzátehetjük, hogy itt is felbukkantak új, pozitív törekvések a kooperációra, mind a művészettörténet, közelebbről az iparművészet-történet, mind pedig a néprajz oldaláról. „Az, hogy a népművészet története a művészettörténetbe tartozik-e, elvileg ma is nyitott kérdés” — olvassuk egy újabb, művészettörténeti tanulmányban.12 „S nincs egyetlen olyan magyar művészettörténeti összefoglalás sem, amely tárgyalta volna a népművészetet, még annyira sem, mint az iparművészetet, mint ahogyan a hatkötetes magyar irodalomtörténet is mellőzi a népköltészet tárgyalását”. Márpedig — olvassuk tovább — meg kell állapítani, hogy a „magyar népművészet szerves része a magyar művelődéstörténetnek”, és hogy „a magyar művészet történetén belül a maga súlyának és jelentőségének megfelelően a népművészettel is foglalkozni kell”. A történész az elvi óhajt pozitív előrelépésnek tekinti, és a másik oldalon, a népművészet újabb összefoglalójának is azt a kísérletét, hogy témáját nagyobb történeti korszakok szerint tagolja.13 A magyar népdal kutatásának Bartók és Kodály nevéhez kapcsolódó, nagy jelentőségű múltja van. Egyidőben némi probléma abból adódott itt, hogy egyik neves specialistánk helytelen formában átvett társadalmi modellhez próbált kapcsolást keresni. Egyebek közt ugyanis feltételezte, hogy az új stílusú népdal a 18. század olyan nagy népmozgalmaira volt a parasztság válasza, mint a költözések, telepítések, katonáskodás.14 Az új népdal szerinte egy, „a magyar úri osztálytól követített elnemzetietlenedési folyamatot” ellensúlyozott, vagyis „tüntető jeladás” volt. Más specialisták15 már akkor kétségbe vonták, hogy az ilyen jellegű, népmozgalmi, költözési folyamatok és etnikai változások, amilyenek előfordultak korábban is, ezúttal, méghozzá csak a 19. század elejére, éppen ilyen zenei fordulatot idéztek volna elő. A parasztság gazdasági és társadalmi feltételeiben ugyanis nem a 18. század folyamán, hanem utóbb, a 19. században következtek be valóban lényeges változások, amelyeket minden bizonnyal helytelen volna jóval korábbra visszavetítenünk. De az olyan sajátos hozzátételeket is megkérdőjelezhetjük, mint az új népdalnak a réginél — az eredetibb magyarnál! — jobb nemzeti védelmi eszközként szerepeltetése a jobbágyság részéről. Ugyanaz a neves specialistánk azonban mindezt megtoldotta azzal a másik feltételezéssel is, hogy az egykorú népdalkincset, a felbukkanó, új népdalokkal együtt, a 18. század második felének kollégiumi dalirodalmában kell keresnünk. Máris megkérdezhetnénk persze, hogy akkor ez utóbbiból miért hiányzik szinte teljesen az a „régi stílusú” anyag, amely a 18. században nyilván már jóval nagyobb arányt képviselt, mint utóbb. A lényeg azonban az, hogy az egykorú népdal és a kollégiumi dalirodalom két egymástól eltérő társadalmi képletnek volt produktuma. Az egyik a parasztságé, a másik a nemesi és értelmiségi második szinté. Szerzőnk tévesen próbálja a kettőt egybemosni, azzal, hogy a nemes is „félig népi” származású, hogy a nemesi költészet „népies 1 2 Szabolcsi Hedvig: К népművészet és iparművészet viszonya, kapcsolatunk a „grand art ”-ral, értelmezésük művészettörténeti problematikája. In: Művészettörténet-tudománytörténet. Bp. 1973. 161-182. 1 3 Hofer Tamás - Fél Edit: Magyar népművészet. Bp. 197 72. ‘4Szabolcsi Bence: Népzene és történelem. Bp. 19592. 1 5 Vargyas Lajos: Észrevételek. Etnográfia 1955. 514-519.
