Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
A MŰVÉSZETEK TÖRTÉNETI DISZCIPLÍNÁI 593 A 18. században mindenekelőtt a magas műveltséget és a nagyrészt még szóbeli paraszti kultúrát kell megkülönböztetnünk egymástól, minden közvetítés és kölcsönhatás ellenére. A szóbeli kultúrát persze nem azonosíthatjuk egyszerűen a parasztival, az írásost sem a nemesivel és a polgárival, még a 18. században sem, midőn e kétféle határsáv egymáshoz egyideig valóban elég közel futott. A feudalizmus régebbi időszakában ugyanis a nemesek is nagyrészt szóbeli kultúrában és annak hagyományvilágában éltek, amely tehát egykor antagonisztikus osztályokat is átfogott. Vagyis nem speciálisan „népi” volt, hanem olyan másféle kommunikációs rendszer, amelyen belül helyezkedett el a parasztok és uraik ellentétes világa. Bizonyos, egykor népinek képzelt, valójában nemesi költészeti műfajok közösségi jegyei4 arra vallanak, hogy e régebbi állapot némi hagyományai tovább éltek, főleg persze az egyszerűbb nemesség körében, még a 18. században is, midőn pedig az írásbeliség mind mélyebbre hatolt, a parasztságot sem hagyva egészen érintetlenül. Mindenesetre helyesebb felső (magasabb nemesi és polgári, illetve értelmiségi), és paraszti művelődési szintről beszélnünk. Ezzel azonban még csak a legszembetűnőbb eltérést jeleztük. A társadalmi valóság ennél sokkal összetettebb volt, annyiféle árnyalattal, amennyit mai eszközeinkkel nem is tudnánk elég pontosan visszaadni. A nemességnek Kelet Közép-Európára jellemző, viszonylag nagy arányszáma és széles mezőnye azonban elkerülhetetlenné tesz legalább még egy fontos megkülönböztetést. A felső, magas szint alatt ugyanis végig kimutatható egy szélesebb, második szint is, az egyszerűbb köznemességé. Ez az, amit kissé félrevezető módon nemesi „népiességnek” szoktak nevezni. Sokban ennek hatása érvényesült a mezővárosok és a nagyobb diákközösségek, kollégiumok világában is. E második szint az elsővel már a 18. század elején sem volt azonos. De a század folyamán tőle még távolabb került. Ennek magyarázatát a nemesi rétegek elmozdulásában kell keresnünk. Európának, mint tudjuk, egész 18. századi modellje fokozatos szintemelkedést mutat gazdaságban és művelődésben egyaránt, nemcsak a fejlettebb „fennsíkon”, hanem az azt övező perifériákon, így Kelet-Közép-Európában is.5 Itt sajátos folyamat indult a nemesség körében. Magyarországon a hosszú háborúkat követő, viszonylagos konszolidáció és bontakozó árutermelés előbb, az 1740-es, 50-es években, fokozta a jobbmódú birtokos nemesség biztonságérzését és öntudatát, s növelte egyben újszerű igényeit. így újabb, jelentősebb elmozdulás volt az, midőn az 1770-es években a nemesi felső szint már a felvilágosodáshoz kezdett áthajlani. Ugyanakkor viszont a köznemesség többsége, s annak nevében a második szint, felszerelését némileg korszerűsítve is az „ősi”, nemesi „nemzeti” hagyományok, pontosabban: a régi, elmaradtabb rendiség védőjeként fordult izembe az első szinten jelentkező „idegen”, pontosabban: új és bizonyos reformokra hajló felvilágosodással. Nem szükséges itt a nemesi rétegek e mechanizmusának további mozgását nyomon kísérnünk, a nemzetközi és hazai erőviszonyok változásain keresztül. De arra röviden utalhatunk, hogy a társadalmi modell első megmozdulása fejeződött ki, áttételekkel, Barkóczy érsek irodalompártolásában, még a régi rendiségen belül, Faludi költészetében, a főbb nemesség életformájának rokokó vonásaiban, kastélyaiban, s azok 4Stoll Béla: Közösségi költészet-népköltészet. Megjegyzések a 18. századi kéziratos szerelmi Krához. Irodalomtörténeti Közlemények 1958. 170-178. • Vő.Kosáry Domokos: Magyarország a XVIII. században. Növekedés vagy hanyatlás? Valóság 1975.13-22.
