Századok – 1979
Folyóiratszemle - Hahn Erich J. C.: A fiatal oktatók a „forradalomban”. Reformtervek a berlini egyetemen 1848-ban 575/III
FOLYÓI RATSZEMLE 575 A hasonlóságok ellenére a két mű természetesen tartalmában igen különböző. A „Filozófiai levelek’’ az Oroszországban a 19. században kibontakozó szlavofilek-nyugatosok harcának vált kiinduló pontjává. Csaadajev I. Péter dicsőítésével s a korabeli Oroszország elmaradottságának feltárásával a nyugatosok érvelését segítette elő. Lamennais hitt abban, hogy Franciaország a kor kulturális érdemeit tekintve Európa élén áll. Félelme inkább abból fakadt, hogy a Bourbonrestauráció és Lajos Fülöp királysága - amelyek nem mérkőzhettek Napóleon dicsőségével - elvesztik áz ellenőrzést az ország felett, amely így lebukik a csúcsról. Ez a tartalom, a vallásos kifejeződés ellenére, a két műnek általános kulturális értéket biztosított. Míg Csaadejev nézeteivel meglehetősen egyedül állott a korabeli Oroszországban, addig Lamennais egy jól megalapozott radikális francia hagyományhoz kötődött. Oroszország a 19. század első felében két szellemi átalakulás részese volt: az értelem korából a romantikába és a filozófiai idealizmusban való átmenetének és az új világnézetek felbomlásának. A felvilágosodás filozófiájának háttérbe szorulása megrázta Oroszország egy évszázadig uralkodó szellemi egységét. Az orosz szellemi élet az ortodox hagyományokat dicsőítő szlavofilekre és a nyugati eredmények átvételére törekvő nyugatosokra vált szét. A romantikus kor Franciaország művészetében is új fellendülést hozott, ez a kultúra azonban nem tudott behatolni az alapokba. Minden újjal szemben tovább hatott a francia klasszikus kornak, az értelem korának s a nagy forradalomnak a hatalmas öröksége. Ehhez kapcsolódott tehát Lamennais radikális optimizmusa is. A két mű vizsgálata a két ország romantikus átalakulásának összefüggésében nem vezet meglepő eredményekhez. Ismét csak azt tárhatjuk fel, hogy a francia irodalmi és szellemi hagyományok folytonosak voltak, a francia fejlődést a romantikus kor nézetei, magatartása és jellemvonásai sem tudták alapvetően megváltoztatni. Oroszország ezzel szemben csak a 18. század elején kapcsolódott a modern Európához, szellemi élete ekkor meglehetősen képlékeny volt. Az értelem korában hűségesen és sikerrel alkalmazta ennek tanait (a felvilágosodásnak II. Katalin személyében cári követője is akadt). Az ennek nyomán kialakult kultúra mégis kevésbé volt kötődött a hagyományokhoz, mint évszázados francia megfelelője. így sokkal termékenyebb befogadója lehetett Csaadajev romantikus pesszimizmusának, de más nézeteknek is, ami élénk szellemi harchoz vezetett az országban. A két mű végső értéke eszméiknek az embereket, s az embereken keresztül a történelmet mozgató nagyszerű előadásában rejlik. (The American Historical Review, 1977/5. sz. 1165-1186. IJ B. J. ERICH J. C. HAHN: A FIATAL OKTATÓK A „FORRADALOMBAN”. REFORMTERVEK A BERLINI EGYETEMEN 1848-BAN A 19. századi Németország egyetemein a fiatal értelmiségiek nagy számát az életképesség jelének tartották: a fiatal oktatók együttese olyan közeget jelentett, amelyből a legígéretesebb tehetségeket lehetett kiválogatni a professzori állások betöltésére. Az értelmiségiek ilyen túltengése különben nem volt ritka a korabeli Nyugat-Európában, csakhogy amíg az iparosodott Anglia számos üzleti- vagy gyarmati-hivatalnoki állást kínálhatott a diplomásoknak, addig Franciaországban és Németországban ezek a tudományos életen kívül, legfeljebb az állami hivatalokban helyezkedhettek el. Akiknek ez nem sikerült, azok annak a „szellemi proletariátus”-nak a sorait gyarapították, amely az 1830-48 között mindkét országban megnyilvánuló politikai kiegyensúlyozatlanság egyik fő okozójának számított. A kormány Poroszországban is valóban nagyszámú jelöltből válogathatott, amikor tanárokat, hivatalnokokat, orvosokat, jogászokat vagy professzorokat akart kinevezni. Az állásokból kiszorulók viszont a hatóságokkal könnyen szembeforduló kritikus tömeget alkottak, amely bármikor kész volt a panaszra megalázóttságáért, s képes volt reformtervek alkotására. Az egyetemek fiatal és idősebb oktatóinak összeütközése 1848-ban valamennyi német egyetem közül Berlinben volt a legélesebb. A berlini fiatal oktatók követelései ritka alkalmat nyújtanak arra, hogy bepillantsunk a 19. századi sokat csodált német egyetemi rendszer igazán nem csodálni való hiányosságaiba.
