Századok – 1979
Folyóiratszemle - Molnár József: Nagyréde története 1850–1945 (Ism.: Benda Gyula) 559/III
560 TÖRTÉNETI IRODALOM A parasztbirtok parcellázások során a 19. század végétől 1945-ig 3000 holdat nyert el az úri birtokból Mi tette lehetővé ezt? Miért válhatott Nagyréde gazdagodó, Erdei Ferenc kifejezésével élve „polgáriasodó” faluvá? Hogyan sikerült a rédei parasztságnak munkaerejét, szakértelmét változó konjunkturális viszonyok között is gyümölcsöztetnie? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Molnár József, miközben sokoldalúan bemutatja a falu gazdaságát, társadalmát, politikai, vallási és kulturális életét. Nagyréde sajátos fejlődését - Molnár József sokoldalúan alátámasztott érvelése szerint - alapvetően a falu társadalmi szerkezete, az úrbéres jobbágyparasztság mellett a mozgékonyabb szőlőbirtokos zsellérség nagy súlya magyarázza. A felemelkedés, a mobilitás útjai a parasztságon belül 1848 után is megmaradtak, a paraszti világból való kitörés lehetősége azonban a földnélkülieknek nem nyílt meg munkássá válás formájában az ipar hiánya miatt, s a nagyobb birtokosok sem emelkedtek ki. „Lent a falu társadalmának mélyén élő cseléd- és napszámos rétegben szívósan élt a remény a gazdák közé való felemelkedésre, fent, a falu paraszti társadalmának csúcsán, a gazdák között pedig mindig kevés volt ahhoz a föld, hogy kitörhettek volna társadalmi létük paraszti determináltságából. E két egymással ellentétes tendencia szülte a középparaszti réteg állandó regenerálódásának a folyamatát, s a falu etikai, politikai, kulturális arcúlatának azokat a sajátos vonásait, amelyek máig nagymértékben befolyásolták Nagyréde társadalmának további fejlődését.” (69. o.) Ez a viszonylag egységes társadalom határozza meg a falu politikai életét is. Nemesi birtokosainak 48-as ellenzékiségét átveszi, de önálló politikai öntudatosodását még az 1918-19-es forradalmak sem hozzák meg. Az 1920-as évektől a borválság, majd az általános mezőgazdasági krízis, s ennek következtében a falun belül jelentkező feszültségek e téren változást hoznak. Egy időre Nagyréde lesz a környék kommunista szervezkedésének központja, a 30-as évek végén teret nyert a szélsőséges jobboldali agitáció, a gazdák ellenzékisége pedig a Kisgazdapárthoz kötődik. Molnár József részletesen foglalkozik az egyházi élettel, az iskolaüggyel, a művelődéssel, sporttal, a falukép változásával, sőt a jeles eseményekkel is. Megrajzolja a katolikus papok és a tanítók fontos szerepét a falu egységének megőrzésében, gazdasági sikereiben - s rámutat arra, hogy az ellenforradalmi korszakban hogyan változik meg a falusi értelmiség helye és helyzete. Nagyréde 1850 és 1945 közötti története nemcsak azáltal gazdagítja történeti irodalmunkat, hogy országos tendenciák (pl. a parasztgazdaságok specializációja) konkrét jellemzőit egy kis egységen belül tudja megragadni, hanem számos kérdésben újabb kutatási feladatokat jelez, szemléletileg gazdagítja egész történettudományunkat. Ilyennek - a helytörténetíráson messze túllépő eredménynek - tartom a parasztságon belüli mobilitás lehetőségeinek és útjainak bemutatását, a 19. századi falusi értelmiség szerepének árnyalt elemzését. Molnár József arra is példát mutat, hogy egy országos szervezet (leventemozgalom) helyi viszonyok között a központi céloktól és szándékoktól eltérő szerepet játszhat, s nem vetíthetjük automatikusan az egész megítélését a falusi szervezetek működésére. Sokban úttörő és példamutató Molnár József könyve a lehetséges források körének kiválasztásában is. A jobbágyfelszabadítást megelőző időre a földesúri és állami összeírások viszonylagos adatbősége, ezek forrásértékeinek máig tisztázatlan problémái ellenére, könnyűvé teszi a paraszti gazdálkodás és élet ábrázolását. A kapitalista korszakban a helyzet alapvetően megváltozik - csak közvetett, elszórt adatok vagy igen munkaigényesen értékesíthető források állnak rendelkezésünkre. Molnár József a tömeges nyilvántartásoktól (kataszter, telekkönyv, anyakönyvek) a helyi (gyöngyösi) sajtón át a szóbeli visszaemlékezésekig szinte minden forráslehetőséget kihasznált. Az egybegyűjtött hatalmas anyag ellenére a könyvben nem találkozunk a helytörténeti művekre oly jellemző túlrészletezett, felesleges adatokkal. Felvethető, hogy egyes forrástípusok rendszeres, esetleg mechanizált feldolgozása még további eredményeket hozhatott volna (gondolunk itt a telekkönyvekre, anyakönyvekre). Az adott formában az apró, de fontos megfigyelések adják az elemzések igazi értékét. Molnár József az egyik lehetséges fonásfelhasználási módot valósította meg, azt amelyiket hagyományosnak nevezhetünk, de ezt sok ponton modern szemlélettel alkalmazta. Molnár József történetírásunk fontos művét alkotta meg Nagyréde történetének második kötetével, s jóllehet az nem nyújt kész kliséket a helytörténészek számára, mégis ajánlható mindenkinek, aki falutörténet megírására vállalkozik. S nemcsak szűkebb értelemben vett tudományos erényei miatt, hanem szerzőjének az egész művön átütő szemlélete, elkötelezettsége miatt is.
