Századok – 1979
Tanulmányok - Zsigmond László: A comte-i pozitivizmus színeváltozása 3/I
38 ZSIGMOND LÁSZLÓ fejlődésével együttjáró filozófiai követelmények felismerésére is. Az élet minden területén végbemenő mozgás minden gondolkodót arra kellett, hogy késztessen, és újból Engelst hívjuk tanúként, és idézzük szavait — „mihelyt egyszer beláttuk — és ehhez a belátáshoz végül is senki sem segített hozzá bennünket jobban, mint maga Hegel —, hogy a filozófia kitűzött feladata nem egyéb, mint az a feladat, hogy az egyes filozófus vigye véghez azt, amit csak az egész emberiség vihet véghez tovahaladó fejlődésében — mihelyt ezt belátjuk, vége is van az egész filozófiának a szó eddigi értelmében. Az ilyen úton és az egyes ember számára elérhetetlen »abszolút igazságot« futni hagyjuk, és inkább az elérhető relatív igazságokat vesszük űzőbe a pozitív tudományok útján és eredményeiknek a dialektiküs gondolkodással történő összefoglalása útján”.282 Csakis ily módon lehetséges, és ebben ismét egyet lehet érteni Engelsszel, elkerülni azt, ami végső fokon nemcsak Hegel, hanem Saint-Simon, valamint tanítványai esetében is bekövetkezett. Az objektív tényezők azonban csak meghatározhatták, de nem szabhatták meg véglegesen az utat. A követelményt illetően érdemes ismét Engels azon megállapítására utalni, hogy „amin mindenütt megfordul a dolog: az összefüggéseket nem a fejben kigondolni, hanem a tényekben felfedezni. A természetből és a történelemből kiűzött filozófia számára akkor csak a tiszta gondolat birodalma marad meg, amennyi még hátra van: magának a gondolkodási folyamatnak a törvényeiről szóló tan, a logika és dialektika.”283 Segítségükkel kell a történetiség mindenkori figyelembevételével eligazodni a tények között. Ez volt annak idején a pozitivizmus alapvető tétele és innen forradalmasító hatása az emberiség fejlődése egyre emelkedő szakaszainak, a tudományok történetének a tudományok hierarchiájában való rendszerezésének gondolatával és annak a tudománynak a meghirdetésével, amely az ún. physique sociale, azaz társadalmi fizika — vagy későbbi elnevezéssel szociológia néven hivatva lett volna arra, hogy sajátos módszere: a történeti módszer révén biztosítsa az emberiség számára a tudományos előrelátást.2 84 A történetiség azonban egyre inkább háttérbe szorult, majd teljesen kiiktatódott összefüggésben azzal a színeváltozással, amelyet a kezdeti fizikai, vagyis objektív szakaszból az átmeneti és alapjában parttalan szociológiai2 8 5 , vagyis szubjektív szakaszon át az esztétikai, vagyis poétikai szakasz felé fejlődést jelzett. Sok minden kezdte súrolni vagy éppenséggel meghaladni a nevetségesség, sőt esztelenség határát, de leegyszerűsítést jelentene bármit is elmezavarra visszavezetni.2 8 6 Comte életében egymást követték ugyan a lelki és szellemi megrázkódtatások és volt olyan is, amely kórházi ápolást igényelt. Comte valamennyiben a vajúdás tüneteit látta, amelyek végső fokon minden esetben a megoldás irányába hatottak.287 Kétségtelen, hogy a feladat, amelyre vállalkozott, rendkívüli próbára tette erejét, de egészében nem beszélhetünk túlzásai esetében sem szellemi eltévelyedésről, hanem a végletekig vitt elméleti rendszerezésből, valamint az élet minden területén megteremtendő teljes és végleges egység megteremtésére irányuló törekvésből fakadó következményekről. Hasonló 2 8 2Engels: Feuerbach. 18. 2 8 3 Uo. 75. 2 8 4Zsigmond: Saint-Simon. 192-220. 2 8 5 Kulcsár Kálmán: A szociológiai gondolkodás fejlődése. Bp. 1966. 49-59. 2 8 6 Dumas: 123-254. 2 8 M. Comte: Correspondance générale et confessions. III. Avril 1845 — Avril 1846. Textes établis et présentés par P. E. de Berrédo Carneiro et P. Arnaud. Paris 1977. 78-86., 391 — 392. (A továbbiakban: Comte: Correspondance. III.) — Robinet: 297—324., 527-537.
