Századok – 1979
Tanulmányok - A. Sajti Enikő: Útkeresés. A Jugoszláv Kommunista Párt nemzetiségpolitikai koncepciójának formálódása az 1920-as években 375/III
A JuKP NEMZETISÉGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA AZ 1920-AS ÉVEKBEN 415 sorokban kell álljon, „elismerve nyíltan az elszakadás és a nemzeti elnyomás elleni fegyveres felkelés jogát. . . ”14 2 Úgy vélték, ha támogatnak minden elszakadási akciót, felgyorsítják a forradalmi folyamatot. Ez vonatkozott Jugoszlávia valamennyi nemzetére, nemzetiségére (Crna Gora, Makedónia, albánok), beleértve a vajdasági magyarokat is. A nemzetiségek kapcsán azonban a határozat hozzátette, hogy a „függetlenség mindent megold” képlete hibás, hiszen a „magyar munkások és parasztok nem várhatják felszabadulásukat az angol imperialistáktól és a Horthy-rezsimtől, hanem csak Jugoszlávia többi elnyomott nemzetének munkásaival és parasztjaival vívott közös harctól”, a közös ellenség, a vajdasági magyar és német burzsoázia ellen.143 A függetlenség követelését emellett össze kell kapcsolni a munkás-paraszt köztársaságok balkáni föderációjának gondolatával. 142Uo. 162. 143Uo. 163. 1441928 nyarán a király és környezete ismét felelevenítette az ország „amputációjának” gondolatát, mint a politikai, gazdasági válságból történő kilábalás és uralmuk megtartásának egyik lehetséges eszközét. Vö. Ferdo tulinovid: i. m. 535. г45Говор претставника ИО КИ друга Ерколин на IV конгресу КШ. Историйки архив.460. ,46Uo. 461. A kongresszus helyesen hangsúlyozta a nemzeti mozgalmak megerősödését és rendkívüli szerepét a forradalmi harc szempontjából, reálisan látta a Radidék elleni szkupstinai merénylet polarizáló hatását is. A nemzeti kérdésben hozott határozat értelmében a független Horvátország, Szlovénia, a független és egyesült Makedónia, Albánia létrehozása a burzsoá Jugoszlávia szétzúzására, megdöntésére irányult, a munkás-paraszt hatalomért, s az így megalakult kisállamok balkáni föderációjáért. Ugyanakkor túlértékelték a nemzeti mozgalmakban rejlő kiválási, szeparatista tendenciákat, mikor a hangsúlyt, elsősorban a horvátok és szlovének esetében, az ilyen erők támogatására helyezték. Bár a 20-as évek második felében valóban felerősödtek egyes mozgalmakban a szeparatista tendenciák, a nagy tömegbázissal rendelkező nemzeti mozgalmak, pártok és pártkoalíciók (Horvát Parasztpárt, Paraszt-Demokrata Koalíció, crnagorai föderalisták, stb.) elsősorban & föderalizmus jelszavával léptek fel.1 44 A IV. kongresszus a nemzeti, nemzetiségi kérdésben nem hozott újat, inkább hangsúlyeltolódásról beszélhetünk a kiválás irányába. A továbblépés fő feltétele az adott helyzetben a pártvezetés krónikus válságának és a pártszakadás teremtette helyzet megoldása volt, összekapcsolva azt egy helyes politikai program megfogalmazásával. Erre utalt Togliatti (Erkoli), a KI képviselője kongresszusi felszólalásában: „A belső pártproblémák helyes megoldását csak akkor lehet megtalálni, ha olyan körülményeket teremtünk, s olyan körülmények lesznek, hogy a párt nemcsak dolgozni, de győzni is tud, és nemcsak a munkásosztály többségét, de a parasztság és a nemzetileg elnyomott tömegek többségét is vezetni tudja.”145 Togliatti azokkal a törekvésekkel szemben mondta ezt, melyek, mint Markovid is, a belső pártproblémákat igyekeztek minden egyéb kérdéstől, feladattól elválasztani, s a kongresszus figyelmét személyi, apró kérdésekre irányítani.1 46 Akiválás hangsúlyozása viszont, párosulva a közeli forradalom lehetőségével, a szektás módon
