Századok – 1979
Tanulmányok - A. Sajti Enikő: Útkeresés. A Jugoszláv Kommunista Párt nemzetiségpolitikai koncepciójának formálódása az 1920-as években 375/III
390 A. SAJTI ENIKŐ Ezzel a párt történetének olyan szakaszához érkeztünk, mikor a Komintern ösz tönző, elvi álláspontja, találkozva a JuKP-n belüli megújhodás igényével, hosszú évek útkeresése után valóban marxista-leninista alapokra helyezte a párt nemzetiségpolitikáját. Való igaz, hogy a határozat sem a „minden nép”, sem pedig a föderáció konkrét tartalmát, módozatait nem bontotta ki — de a föderáció kereteit már egyértelműen Jugoszlávia adott határain belül kívánta megvalósítani. Ezek a hiányosságok azonban, véleményünk szerint, nem csökkentik a határozat valóban korszakos jelentőségét. A konferencia ebből az alapállásból közelítette meg és dolgozta ki a nemzeti kérdésről szóló határozatát is.51 Abból indult ki, hogy az „antantnak a központi hatalmak felett aratott győzelmével széttört a nemzeti elnyomás rendszere, de helyébe a nemzeti elnyomás új rendszere lépett, melyet a háború utáni békerendszerek garantálnak”. Ezért „a kispolgári nacionalista és pacifista illúzió, hogy a nemzeti ellentéteket meg lehet oldani a kapitalizmus bomlásának időszakában és a burzsoá demokráciában, vereséget szenvedett”.52 Ezzel a ténnyel állította szembe a „szocialista munkás-paraszt köztársaságok táborát” (a Szovjetuniót), ahol eltűnt a nemzeti gyűlölködés, és helyette a kölcsönös bizalom és testvéri együttműködés uralkodik. Amíg fennáll az imperializmus, az egyetlen erő a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, amely meg tudja védeni a kis népeket, biztosítani tudja teljes nemzeti szabadságukat és önrendelkezésüket. 50Uo. 60-65. 51 Резолу unja о националном питаньу. Истори]ски архив. 67—73. S2Uo. 67-68. S3Uo. 68. 5 4 Uo. E sorok mögött határozottan érezhető a szovjet példa ihletése, a Szovjetunió megalakulásának hatása, amely először valósította meg % gyakorlatban a lenini nemzetiségpolitikai elveket. Ezért — folytatódik a határozat — a nemzeti szabadság és a kis népek függetlensége elérésének következő útja járható: „1. meg kell szabadulni az imperialista nagyhatalmak befolyásától, 2. harc az imperialista békeszerződések rendszere ellen, 3. külpolitikailag baráti viszony létesítése a Szovjetunióval, 4. az országon belül teljes szakítás a nemzeti hegemónia és elnyomás politikájával”.53 A konkrét jugoszláviai helyzet elemzése kapcsán Jugoszlávia megalakulása változatlanul olyan negatívumként jelenik meg, amely „a világháború eredménye”, és semmilyen pozitív szerepe sincs Jugoszlávia népeinek történetében. Kísért az „egységes nemzet” fikciója is. A határozat szerint ugyanis az SHS Királyság megalakulásával „megteremtődtek ebből a három rokon nemzetből az egy nemzetté történő egyesülés objektív feltételei”. Az „egységes nemzet” azonban, az objektív feltételek ellenére, nem jött létre.54 Ehelyett az történt, hogy a „rokon nemzetek között” az ellentétek egyre jobban élesedtek. Ennek oka az egyesülés módszerében van, mivel az „nem a nemzeti forradalom és az önrendelkezés megteremtésével jött létre”, hanem a néptömegek kizárásával, az antant imperialista politikájával és a szerb uralkodó osztályok diktatúrájával. A horvát és szlovén burzsoázia pedig kapitulált e diktatúra előtt. A korábbi álláspont bizonyos elemeinek („egységes nemzet”) megismétlődése bizonyítja, hogy a konferencián az adott kérdésben elvi kompromisszumot kellett kötni, s hogy a S. Markovié-féle csoport nem szenvedett teljes vereséget.
