Századok – 1979
Tanulmányok - A. Sajti Enikő: Útkeresés. A Jugoszláv Kommunista Párt nemzetiségpolitikai koncepciójának formálódása az 1920-as években 375/III
A JuKP NEMZETISÉGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA AZ 1920-AS ÉVEKBEN 381 nevezni.2 2 Ezeket a nehézségeket, melyek bizonyos mértékig szükségszerűen jelentkeztek az eddig más-más határok között élő népek együttélésének első éveiben, pusztán gazdasági, társadalmi okokkal magyarázták, s nem látták meg - kivéve a nemzeti kisebbségek esetében —, hogy ezeket az ellentmondásokat át-meg átszövik, sőt súlyosbítják a nemzeti ellentétek. 2 2 Пролетариату 1угослави]е. Uo. 55. 23 Sima Markovié: Ustavno pitanje i radniéka klasa Jugoszlavije. Beograd. 1923. Idézi: Rodoljub Polakovid: Borba KPJ za reSenje nacionalnog pitanja. Beograd. 1959. 16 17. 24Protokoll des V. Kongress der Kommunistischen Internationale. Hamburg. 1924. 657—658. 2 5 Frankistáknak a Tiszta Jogpárt híveit nevezték, amelyet 1896-tól Jozef Frank zágrábi ügyvéd vezetett. Az ő neve után a pártot frankista pártnak is nevezték. Egyértelműen Monarchia-barát, reakciós politikát folytattak. Későbbi hívei alapították a Horvát Honvédő Szervezetet, majd 1929-ben felvették a Felkelő Horvát Forradalmi Szervezet (usztasák) nevet. 1914-ben a szarajevói merénylet után ők voltak a szerbek elleni atrocitások fő szervezői. Kompromittálták magukat Ferenc Ferdinánd támogatásával is. A kongresszus határozatai ugyanakkor újabb fontos állomást jelentettek a párt eszmei, szervezeti fejlődésében. Világosan meghatározták a párt távlati feladatait, s az I. kongresszushoz viszonyítva pontosították az odavezető utat is. Véleményünk szerint a párt centralizálása ekkor elősegítette a párt egységének megszilárdulását, s fő célja a párt akcióképességének fokozása volt — bár kétségtelenül tükrözte a nemzeti sajátosságok elvetését is. A kommunista vezetők az elkövetkező években igyekeztek magyarázatot találni a párt nemzetiségpolitikájára. Néhány esztendővel később például Sima Markovid, akit a II. kongresszuson Filip Filipovié mellett a párt titkárának választottak meg, így írt erről a korszakról: „Ha Jugoszlávia viszonyainak fejlődéséről van szó, megalakulásától napjainkig, világosan meg kell különböztetni két időszakot: az egyesült szerb, horvát és szlovén burzsoázia közös uralmának időszakát, mely 1920 végéig tartott, és a szerb burzsoázia kizárólagos uralmának időszakát, amely 1920 vége óta mindmáig tart. Az első időszakban a politikai életben a szociális- és osztálymozzanatok domináltak, a második időszakban pedig a nemzeti mozzanatok, amelyeknek általában az a tulajdonságuk, hogy álcázzák és elködösítik a politikai élet struktúráját, megzavarják azosztályharcot, és megnehezítik a társadalom osztályokra való elkülönülését.”23 Filip Filipovié (BoSkovié) a Komintern V. kongresszusán mondott beszédében szintén a jugoszláv burzsoázia közös uralkodásának korszakáról mondta: „Míg a háború utáni időszak forradalmi helyzete tartott, és a nemzetközi proletariátus offenzívában volt, addig a szerb, norvát és a szlovén burzsoázia egyetértésben élt és azt hangsúlyozta, hogy a szerbek, a horvátok és a szlovének egységes nép ... Az osztályérdekek egységes ellenforradalmi fronttá kapcsolták össze őket. ... A jugoszláv burzsoázia közös uralkodásának időszakában a JuKP nem foglalkozott konkrét formában a nemzeti kérdéssel (pontosabban azt az osztályharcot zavaró dolognak tartotta — S. E.), mert abban az időben szociális kérdések kerültek előtérbe.”24 Markovié ezúttal is mereven szétválasztotta az osztályharcot a nemzeti kérdéstől, s nem értette meg e kettő összefonódását, dialektikáját a soknemzetiségű Jugoszláviában. Ugyanakkor mind Markovid, mind pedig Filipoviő a jugoszláviai politikai élet reális tényeire mutattak rá: 1920 végéig az ország kormányzásában az ún. frankistákon2 5 kívül
