Századok – 1979
Folyóiratszemle - Sladkowski Wieslaw: A francia baloldal és Lengyelország függetlenségének kérdése az első világháború idején 365/II
FOLYÓIRATSZEMLE 365 WIESLA W SLAüKO WSKI: A FRANCIA BALOLDAL ÉS LENGYELORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK KÉRDÉSE AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN W. Sladkowski a francia baloldal Lengyelország függetlenné válásáért folytatott harcának szakaszait elemzi az egyszerű szimpátiától a militáns magatartásig, az első világháború kezdetétől annak befejezéséig. Elsőként vizsgálódásának területét írja körül. Baloldalon (la gauche) nem a munkásosztályhoz kapcsolódó politikai erőt, a szocialista párt forradalmi, kisebbségben lévő szárnyát érti, hanem szélesebb értelemben, a francia szocialista párt egészét, a polgári baloldalt — a radikálisokat és a radikálszociaiistákat egyaránt. Rövid történeti visszatekintésben utal arra, hogy az orosz-francia szövetség létrejötte után a francia közvélemény a lengyel kérdést orosz belügynek tekintette és nem foglalkozott azzal. Egyedül a baloldal, elsősorban a szocialisták részéről mutatható ki tettekben is megnyilvánuló együttérzés. Közvetlenül az első világháborút megelőző időszakban a liberális tradíciójú francia értelmiség nagy része osztotta azt a reményt, hogy a háború változást fog hozni Lengyelország helyzetében. Politikai és katonai szálakkal a cári Oroszországhoz kötődő Franciaország kezdetben — érthető módon - az oroszoktól várta a lengyel kérdés megoldását. Az orosz uralkodó a lengyelek megnyerése érdekében hamarosan tett is egy látványos gesztust: a három lengyel területnek a cár jogara alatt történő egyesítését, nyelvi, vallási szabadságot és autonómiát ígért. A polgári sajtó, sőt a l’Humanité is hitt a cári szavak őszinteségében. A Franciaországban élő lengyel emigránsok, elsősorban az 1914 végén létrehozott Komitet Wolnej Polski vezetői igyekeztek kihasználni a franciák lengyel ügy iránt megnövekedett érdeklődését, s az egyesített, független Lengyelországot követelő cikkeket, brosúrákat jelentettek meg. A l’Humanité kivételével - az orosz követ, íswoiski közbenjárására - a többi lap nem reagált a lengyelek igyekezetére. A l’Humanité 1915. áprilisában megjelent cikkében leszögezte, hogy a „tartós béke érdedében Lengyelországnak függetlennek és semlegesnek kell lennie”; a Polonia c. lap által nyitott ankéton résztvevő francia szocialista képviselő pedig kormánya határozottabb kiállását követelte a lengyel ügy mellett. Szoros összefüggésben a katonai-politikai helyzet alakulásával — az oroszok vereseget szenvedtek, Varsó a németek kezére jutott — egyre többen, így a radikálszocialista párt egyik vezetője, Edouard Herriot is Lengyelország függetlenségéért szállt síkra. 1916 elején, amikor kiszivárgott, hogy a központi hatalmak a lengyel iskolákban bevezették a nemzeti nyelvet és egy-két területen látszatautonómiát biztosítottak, Franciaországban valóságos sajtókampány alakult ki a francia és az orosz kormányok befolyásolására. Új hangot ütnek meg a lapok; kérdőre vonják Oroszországot: mit tett 1914 augusztusi ígérete óta, s a lengyel kérdésnek Franciaország és Oroszország szempontjából egyaránt külpolitikai aspektusát hangsúlyozzák. Ezt a kedvező helyzetet aknázza ki a lengyel emigráció, amely hazája ügyének nemzetközivé tételére törekedett, s az antanthatalmak kezdeményező szerepének fontosságát hangsúlyozta e térségben. Az orosz követ újabb közbelépése nem akadályozhatta meg, hogy egyre több politikus, tudós kötelezze el magát e kérdésben, hogy megalakítsák a francia értelmiség kezdeményezésére a Ligue Fran^aise-t, amely Lengyelország restaurációjáért szállt síkra, s hogy olyan tekintélyes egyesületet, mint a Ligue de la Défense des Droits de l’Homme-t, ne sikerüljön a lengyel ügynek megnyerni. Bár diplomáciai téren komolyabb sikert nem értek el, eredménynek mondható, hogy 1916 augusztusában a francia politikai pártok közül elsőként, aSFIO nyíltan Lengyelország függetlensége mellett foglalt állást. A központi hatalmak 1916. nov. 5-i proklamációja az ún. önálló Lengyel Királyságról a francia közvélemény szemében egyet jelentett a németek várható megerősödésével. A felháborodott képviselők hatására a francia képviseiőház külügyi bizottsága kinyilvánította, hogy mivel a lengyel kérdésnek nemzetközi jellege van, a szövetségesek kötelesek azzal foglalkozni. A cári orosz kormány a belügyének tartott problémáról nem volt hajlandó 1917 elejéig tárgyaim. Ekkor Bnand és II. Miklós megkötette azt az egyezményt, amelyben szabad kezet biztosítanak egymásnak a keleti, ill. a nyugati határok megvonására.
