Századok – 1979
Történeti irodalom - Berindei Dan–Csucsuja István: 1877 – A függetlenségi háború és Erdély (Ism.: Szász Zoltán) 351/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 351 elfogulatlan vizsgálathoz, a vizsgálat eredményeinek széles körű elterjesztéséhez. Ezt pozitívan kell értékelnünk, még akkor is, ha igen lényeges kérdésekben nem értünk egyet a szerzővel. Várdy Béla professzornak a könyvhöz írt előszava is kiemeli, hogy a szerző megállapításaival nyilván több vonatkozásban fognak majd vitatkozni, de a valóság megismerésére való őszinte törekvését nem lehet kétségbevonni. Ezzel természetesen egyetértünk. Az előszóval kapcsolatban viszont úgy véljük, Várady Bélának nincs igaza, amikor úgy látja, hogy a mai marxista magyar történetírás egészében véve reakciósnak látja a magyar nemesség szerepét, mintha az csak kiváltságai megőrzése érdekében vívta volna meg a forradalmat. Ha voltak is a marxista magyar történet írásnak ilyen gyermekbetegségei, ezeken jutott túl a leghamarabb 1945 után, elérkezve a nemesség szerepének differenciált értékeléséhez. Stroup könyve is éppen ennek a körültekintő értékelésnek tudta felhasználni számos elemét. Niederhauser Emil DAN BERINDEI - CSÚCSÚJA ISTVÁN: 1877 - A FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ ÉS ERDÉLY (Bukarest, Politikai Könyvkiadó. 1977. 237 1.) Románia függetlenségi háborúja éppúgy nem ismeretlen a magyar tudományos élet számára, mint ahogy nem ismeretlen az a szélesebb nemzetközi folyamat - az 1877-78. évi orosz-török háború —, melynek maga is részét képezte. Jelen munka értékét az adja meg, hogy szakavatott történészek tollából először jelenik meg olyan magyar nyelvű kötet, amely az egész kérdéskört a legújabb román kutatások alapján tárja az olvasók elé. Külön érdekessége a munkának, hogy az erdélyi magyarság és szászság egykorú magatartásának vizsgálatára is kísérletet tesz. Dán Berindei, a korszak kiváló ismerője a Románia függetlenségi háborúja c. fejezetben először megvizsgálja azokat a szívós törekvéseket, melyek az 1859. évi egyesülés után a függetlenség békés elnyerésére irányultak, s azt a tapasztalatot hozták, hogy csak valamilyen „kedvező nemzetközi konjunktúrát kihasználva, harc és áldozatok árán” lehet az állami szuverenitást megszerezni. A szerző kimutatja, hogy a balkáni válság kitörése után a felelős politikusokat kettős cél vezette: a függetlenség békés elérése, valamint az ország semlegességének valamilyen nemzetközi biztosítása, már csak azért is, hogy a háború veszélyét távol tartsák határaitól. Az események kényszere azonban arra szorította őket, hogy fokozatosan feladják a merev semlegességet. Livádiában 1876-ban elvi megegyezés született az orosz csapatok jövőbeni átvonulására. Még ezután is próbálkoztak ugyan mind a semlegesség, mind a függetlenség nagyhatalmi garanciáinak megszerzésével, de a Porta merev, sőt agresszív magatartása eredményeként 1877 elején, nagy törökellenes hangulat közepette a kormány elhatározta, hogy Oroszország oldalára áll. Miközben az orosz csapatok átvonultak, a román hasereg tüzérségi párbajt vívott a törökökkel. A szerző rámutat, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia bizonyos jóindulatot tanúsított Románia iránt (ez már az 1875. évi kereskedelmi szerződésnél is kiviláglott). „Mi megvédjük és pártoljuk Önöket, hiszen ez érdekünkben áll” — mondotta Andrássy a román ügyvivőnek; a többi hatalmak merevebb álláspontot foglaltak el, még a szövetséges Oroszország is halogatta az ország jogi értelemben vett függetlenségének elismerését. A hatalmak ellenséges, vagy tartózkodó magatartása kényszerítette a román politikusokat a háborúban való részvételre. Persze ez sem volt könnyű, a cár többször is kitért a román részvétel elfogadása elől. A plevnai csata kezdetén azután először segélycsapatokat küldtek át a Dunán, majd augusztus 1-től megkezdődött nagyobb seregek bevetése. A szerző bemutatja a román csapatok katonai tevékenységét és a kísérő diplomáciai eseményeket, a plevnai győzelemben való döntő részvétel politikai fontosságát. Végül ismerteti a háborút lezáró San-Stefanó-i és berlini megállapodásokat. A kötet második részében Csúcsúja István először az erdélyi román sajtó (Gazeta Transilvaniei, Telegraful Román, Familia, Biserica §i §coalX, Cocosiul Ro§u) állásfoglalásait, szimpatizáló cikkeit ismerteti, amelyekben az erdélyi románok szolidaritásának adtak hangot. A továbbiakban a román katonák, főként a sebesültek segélyezésére indított akciókat mutatja be. 1877 májusában a belügyminiszter betiltja ugyanaz e célra alakult egyleteket, de „magánosok” számára a nyilvános gyűjtést engedélyezte. A pénz-, ruha-, gyógyszer- és élelemgyűjtés tovább folyt.
