Századok – 1979
Folyóiratszemle - Revolutia de la 1848–1849 din Transilvania. I. kötet: 1848. március 2.–április 12. (Ism.: Trócsányi Zsolt) 345/II
346 TÖRTÉNETI IRODALOM működők közt ott találjuk Carl Göllnert, Bözödi Györgyöt, A. Neamfut, Kovách Gézát és másokat. Az első kötet időkerete egy kb. tíz kötetes kiadványt sejtet. A munka igényes kiállításban kerül olvasója kezébe. Ami a kiadástechnika színvonalát illeti, az is alig hagy kívánni valót maga után. Legfeljebb néhány olyan momentumot illethetünk kritikai észrevétellel, mint a közölt iratok kivonatának nem az egyes darabok előtt, hanem (tartalomjegyzék-szerűen, de csak az irat sor- és nem lapszámát is megadva) a kötet élén való közlése, a nem gyakori, de helyenként bántó sajtóhibák (rövidítés-jegyzék pl. sajtóhiba következtében nem adja meg a lépten-nyomon szereplő „G. Pr.” rövidítés feloldását), pongyolaságok (Bárnujiu 1848. március 24/5 -i nagy fontosságú kiáltványa szövegében hiába keressük a 6. sz. jegyzetet, a kritikai apparátusban pedig a 7. sz.-t). Helyesnek láttuk volna, ha a közölt jelentésekben stb. hivatkozott mellékleteket is publikálták volna a kötet gondozói (erre csak ritkán került sor, akkor sem az alapirat száma alatt). A kötet az eredeti nyelven közli az iratokat, a magyar nyelvűeket fordításban is, azzal az indokolással, hogy így a kiadvány kutatók szélesebb köre számára lesz hozzáférhető. Ezzel nem értünk egyet; bevett norma Erdély történetének kutatóinál a magyar, a román és a német nyelv ismeretének követelménye (a feudalizmus koránál a latiné is). De ha már dokumentumok fordítására sor került, miért maradt lefordítatlanul a 2 szerb nyelvű irat? Szerbül Erdély történetének kutatói közül aránytalanul kevesebben tudnak, mint magyarul. Most már a kiadott anyag válogatására térve: irigylésreméltó az a gazdagság, amelyet a kötet munkatársai megengedhetettek maguknak. Érdemben jó három hétről közel 300 irat közlése: ez elégséges kell hogy legyen teljes, minden vonatkozást bemutató kép produkálására. Itt azonban már komolyabb kritikai észrevételeink kell hogy legyenek. A kiadvány egészének bevezetője már jelzi azt a koncepciót, amelyben a mű első része megszületett, s feltehetően a további kötetek is születni fognak. Ennek alapvonalai: Erdélyben románok teszik a jobbágyság legnagyobb részét, a nemesség pedig majdnem kizárólag magyar. A románok teljesen ki vannak zárva a politikai hatalomból. Ilyen körülmények közt a magyar nemesség fő célja 1848-ban nem lehet más, mint saját gazdasági és politikai hatalmának átmentése. A valóság, véleményünk szerint, erősen eltér ettől. Tény, hogy Erdély jobbágyságán belül a románok számaránya valamivel nagyobb, mint a románságé az össznépességen belül: ha azonban nemcsak jobbágyokról, hanem általában parasztokról beszélünk (ide számítva tehát a szabad parasztságot is), a románok arányszáma e kategórián belül kb. megfelel az összlélekszámon belüli arányuknak. Erdély nemességének pedig már a 18. század derekán több mint a fele román. Ami a politikai hatalmat illeti, a 18. században a Habsburg-kormányzat a tisztségek betöltésénél a római katolikusokkal együtt preferálja az unitusokat is (177O.-Í kincstartói utasítás stb.), az unitus püspökök ekkor, s a 19. században is regalisták az országgyűléseken (a protestáns superintendensek — magyarok és szászok - nem). Tény, hogy a románság nem éri el negyedik natio-ként való bevételét, egyedei azonban a legmagasabb tisztségekig is eljuthatnak (P. Dobra, Koszta, Méhesi, Noptsa udvari kancellár). A kiadvány bevezetőjének vázolt koncepciójából teljesen kimarad az erdélyi magyar liberális birtokosnemesség, a reformkori erdélyi haladás fő ereje, a hozzácsatlakozó, neki utat mutató értelmiségi elemek és az erdélyi magyar és székely városoknak a haladás irányába tájékozódó polgársága. Aligha lehet 1848-49-et megértenünk az erdélyi magyar liberális birtokosnemesség vezető szerepe nélkül - s egyben tartani lehet tőle, hogy a sorozat jelenlegi koncepciója az 1848 őszi ellenforradalmi lázadás nyílt igenléséhez vezet. A koncepció érvényesül a kötet darabjainak válogatásában is - elsősorban abban, amit a kötetből kihagy. 1848/49 ismerője alighanem meghökkenve fogja fogadni azt, hogy a pesti március 15.-ét a Helytartótanács március 16.-i hirdetménye képviseli. A magyarországi március egyébként is eléggé szerényen (és jelentéktelenül) van képviselve a kötetben, pedig az erdélyi események összefüggése vele tagadhatatlan. Még mostohább az erdélyi magyar liberális ellenzék 1848 márciusi-április eleji fellépésének bemutatása. A kötet összeállítói elismerésreméltó gonddal kutatták fel az 1848/49.-Í Erdély vezető román személyiségeinek még jelentéktelenebb megnyilvánulásait is. De mit szóljunk akkor, ha a kötetben hiába keressük Wesselényinek (rokkantán, elöregedve is az erdélyi magyar liberálisok elismert vezetőjének) olyan megnyilatkozását, mint 1848. március 23.-1, az egész magyarországi-erdélyi 48 történetében oly jelentős levelét Kossuthoz, amelyben figyelmeztet arra, hogy a forradalom nem zúzta szét a régi rend főerőit, az oligarchiát, bürokráciát, hierarchiát, hogy ott van érintetlenül a Habsburg-szó Idát eszka, s hogy megoldatlan a parasztkérdés és a nemzetiségi kérdés? (E levél publikálva van. De hát újra kiadták a szerkesztők nemcsak neves román személyiségek számos
