Századok – 1979
Közlemények - Ormos Mária: Még egyszer a Vix-jegyzékről 314/II
326 ORMOS MÁRIA bizottságban holtpontra nem jutott az olasz delegátusok bizonytalan és az amerikaiak eleinte határozott ellenállásán. Az amerikai ellenkezés pedig éppen a szóban forgó, változást szenvedett területtel, a Szatmárnémeti, Nagyvárad és Nagybánya által bezárt háromszöggel kapcsolatban volt makacs.4 5 A francia eljárásból fontos következtetések vonhatók le. Az egyik, hogy a javasolt új demarkációs vonal és a tervezett politikai határ egybeesett. A másik, hogy a francia kormány jobban szerette volna, ha a stabilizálás a határ kijelölése formájában történhet, feltehetően azért, mert így minden további bizonytalanságot ki lehetett volna küszöbölni. A Nagyváradtól északra húzódó határszakasz módosításának motívumára áttérve, mindenekelőtt az említendő, hogy már eddig is feltűnt a kutatóknak az erről folytatott vita egyoldalú jellege. A francia képviselők szinte kizárólag egy kérdést, a nagykárolyi és szatmárnémeti vasúti csomópont fontosságát hangsúlyozták Románia szempontjából. Mindenki, így Tardieu is elismerte a bizottsági vitán, hogy e szakasz újabb nagyszámú magyar lakost érint, ragaszkodott azonban ahhoz a képtelen állításhoz, hogy a szükséges vasútvonalakat sehol másutt nem lehet megépíteni az állítólagos erdélyi mocsárvidék miatt.46 Február 17-én a bizottsági vita holtpontra jutott, s ebben a pillanatban a franciák elővették az új demarkációs vonalra vonatkozó dossziéjukat. 45Uo. a 2. ülés febr. 11-én és a 4. ülés febr. 17-én. A következő álláspontok alakultak ki: a román delegáció követelte a Szeged-Orosháza-Békéscsaba-Debrecen vasútvonalat. A francia ezt Magyarország kezén akarta hagyni, de javasolta: adják Romániának a Szatmárnémeti-Nagyvárad-Makó vonalat. Ezt az angolok támogatták. Seymour amerikai delegátus bejelentette, hogy az amerikai delegáció mindkét vonalat Magyarországnak kívánja biztosítani. Az olaszok előterjesztettek egy etnikai megoldást, elfogadása mellett azonban nem inszisztáltak. 46Uo. 5. ülés febr. 19-én. — Ezen az ülésen Seymour egyébként jelezte, hogy Nagyszalonta, Nagyvárad és Székelyhida átadásához hozzájárul, kitart azonban nézete mellett Nagykároly és Szatmárnémeti kérdésében. 47Ld. Papers Relating to the Foreign Relations of the United States. The Paris Peace Conference, Washington 1942-1947, vol. III. 471-472, 477—478, 670-675. — Továbbá:P. S. Wandycz: Soviet-Polish Relations 1917-1921. Cambridge, Mass. 1969, 125. 4 8 5 N 202, Roumanie, Berthelot, 1919. jan. 24. és 4 N 58, doss. 10, összefoglalás Berthelot javaslatáról. Itt: „II (le gouvernement roumain - О. M.) estime de ne pouvoir envoyer de troupes isolées dans un pays, ou regne 1 ’anarchie, a 250 kilometres de leur base d ’opération, la Bukovine. — Le Général Berthelot est d ’avis que seule une troupe utilisant la voie ferrée de la Vallee de la Theiss est capable de se maintenir en Galicie dans la situation actuelle.” Miért volt mármost a valóságban ennyire fontos az említett vasúti csomópontok román kézre juttatása, éspedig a lehető leggyorsabban? Ez az itt nem részletezhető lengyelországi problémával állt kapcsolatban.4 7 A dolog lényege magyar-román vonatkozásban abban foglalható össze, hogy Foch marsall román katonai segítséget akart Lwów (Lemberg) térségébe juttatni, elősegítendő, hogy a lengyel erők ellent tudjanak állni pillanatnyilag Petljura, perspektívában a bolsevikok ostromának. A román kormány — amint Berthelot tábornok január 24-én jelentette — készségesen fel is ajánlotta segítségét. Közölte azonban, hogy csapatait nem vonultathatja be az anarchia dúlta tartományba anélkül, hogy felvonulási, visszavonulási, utánpótlási vonalai ne lennének biztosítva a „tiszai vasutak” használhatósága, birtokbavétele által.48 A Romániából (Erdélyből) Lemberghez vezető biztonságos vonal Szatmárnémetin és Munkácson át vezetett. Ugyanezen volt elképzelhető egyébként az Ukrajnában állomásozó kisebb lengyel erők hazaszállítása is.
