Századok – 1979
Tanulmányok - Bellér Béla: Az 1981/19-es forradalmak közoktatáspolitikája 183/II
220 BELLÉR BÉLA A megbízott előadók java része 1919. május 17-én egyetemi tanári kinevezést kapott. A Közoktatásügyi Népbiztosság ezen a napon a budapesti tudományegyetem orvosi karára 6 új egyetemi tanárt nevezett ki, köztük a már említett Pólya Jenőt a II. sz. sebészeti, Ferenczi Sándort pedig a pszicho analitikai tanszékre. Még nagyobb arányú és nevezetesebb kinevezések történtek a bölcsészettudományi karon. Itt Babits Mihályt a modern magyar irodalom és a világirodalom tanszékére, Király Györgyöt a régi magyar irodalmi tanszékre, Czebe Gyulát a görög nyelv és irodalom tanszékére, Vaijas Sándort a logikai és ismeretelméleti tanszékre, Fülep Lajost az olasz nyelv és irodalom tanszékére, Szekfű Gyulát a történeti segédtudományok tanszékére, Meller Simont a művészettörténeti tanszékre, Hevesy Györgyöt a fizika-kémia tanszékre, Vadász Elemért az őslénytani tanszékre, Mauthner Nándort a szerves kémia tanszékre és Harkányi Bélát a csillagászati tanszékre egyetemi rendes tanárrá nevezték ki.111 Az egyetem keretén belül működő Budapesti Tanárképző Főiskolára 11-en kaptak kinevezést, köztük olyan neves, később világhírűvé vált tudósok, mint Mannheim Károly (filozófia), Hauser Arnold (irodalomelmélet), továbbá Turóczi-Trostler József (német nyelv és irodalom), Benedek Marcell (francia nyelv és irodalom), Pólya György (matematika). A Közoktatásügyi Népbiztosság ezekkel a kinevezésekkel tanúbizonyságot tett arról, hogy a legmagasabb tudományos állások betöltésénél elsősorban a tudományos képzettséget és a pedagógiai rátermettséget tartja irányadónak. A személyi és tanulmányi intézkedések mögött egy nagyon is tudatosan átgondolt, tervszerű reformpolitika rejtőzött. Ennek egyik uralkodó vonása a német egyetemi rendszerrel való szakítás. A német szisztéma a természettudományi tárgyaknál csak kevés gyakorlatot engedett meg, a humán tárgyaknál pedig egyáltalán nem tűrt szemináriumot. Az egyetemi oktatásban monopolhelyzetet élvező előadásokat pedig a hallgatóknak csupán mintegy 15-20%-a látogatta. A hallgatók nem kaptak szolid tényanyagot. A társadalomtudományi tárgyaknál a szellemi tényezőket a gazdasági-társadalmi alaptól elszakítva, az idealista szellemtörténet jegyében tanították. Az oktatás vallásos idealista szellemű volt. Az egyetemek reakciós, nacionalista és klerikális befolyás alatt állottak. A rektor irányítása mellett az egyetem névlegesen teljes autonómiát élvezett, a valóságban azonban a minisztérium irányítása alatt állt.112 Ezzel a reakciós szellemmel és bürokratikus szervezettel szakított a népbiztosság. Az egyetemi reformpolitika másik meghatározó vonása a szakképzés és a tudományos képzés egymástól való elválasztása. Ennek gondolata már a múlt század végén felmerült; magáévá tette Kármán Mór 1906-os reformterve; csatlakoztak hozzá a századelő különböző progresszív-radikális törekvései is.113 A Közoktatásügyi Népbiztosságon belül elsősorban a főiskolai oktatási csoport vezetője, Fogarasi Béla volt a reform szóvivője és tevékeny munkása. „A főiskolai reform alapelve az — hangoztatta Fogarasi -, hogy a tudományos munkát teljesen felszabadítsuk a szakképzéstől. Válasszuk el a kettőt, adjunk alapos szakképzést a tanítói, orvosi, mérnöki téren, és adjuk meg a tudomány kultiválásának intenzív lehetőségét az arra alkalmas erőknek, akiket viszont felszabadí-1 11 Tanácsköztársaság 1919. máj. 17. 4. 1 11 Torzsa István: A Budapesti Tudományegyetem és a Magyar Tanácsköztásaság. — Társadalom és nemzet a Magyar Tanácsköztársaságban. Szerk. Mészáros Károly. Bp. 1970. 151. 11 3 Ladányi Andor: A Tanácsköztársaság felsőoktatási politikájának helye a magyar felsőoktatás történetében. - „A szent, a várt szélvész.” Szerk. Mészáros István. Bp. 1970. 102.
