Századok – 1979
Beszámoló - Történettudomány és társadalomtudományok. Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat 1978. március 29–31-i szegedi vándorgyűléséről (Gunst Péter–L. Nagy Zsuzsa) 132/I
BESZÁMOLÓ 145 jelenleg időszerű kérdéséből indult ki: „mi az a matéria, amelynek értelmezésére hivatott? ” Századunkban ugyanis már elvesztette érvényét a reneszánsz korától kialakult, szilárdnak hitt művészet-modellrendszer. Az elmúlt évtizedekben egy sor új kérdés került előtérbe: a művészet nyelvi, kommunikatív szerepe stb., vagyis „annak a jelenségcsoportnak, amelyet közmegegyezésből művészetnek nevezünk, konkrét történeti funkciója és jelentése vált a kutatás tárgyává”. Ez a hallatlan bővülés mintegy gyakorlati, módszertani kérdéssé zsugorított korábban megoldhatatlannak látszó problémákat, mint amilyen a Kosáry által említett művészettörténet és népművészet viszonya. (A művészettörténeti kézikönyvnek a 19—20. század forulóját tárgyaló kötete már bevonta előadásába a népművészetet is.) Ugyanakkor, mint Németh Lajos kifejtette, a reneszánsztól kialakult művészetmodell válsága összemosta a művészettörténet és a többi társadalomtörténeti diszciplína határát, „a tárgyalandó közeg elveszti szilárdságát, a módszertani kérdések eklektikusán összekeverednek, a szakdiszciplínák bizonytalan konglomerátuma kezd kialakulni”. Nem lehetetlen, folytatta, hogy olyan folyamatnak vagyunk tanúi, amely a biológiában az elmúlt évtizedekben lezajlott, s amely után „tulajdonképpen a biológia mint olyan, nincs is, csak a differenciálódott részdiszciplínák léteznek”. Ebben a helyzetben azért nagy a művelődéstörténet felelőssége, mert a különféle diszciplínák koordinálási-orientálási feladatát is elláthatja. Voigt Vilmos, művelődéstörténet és folklór viszonyáról szólva, kettős feladatot fogalmazott meg: a népi műveltség egész történetének beágyazását a magyar művelődéstörténetbe, másrészt a magyar folklór művelődéstörténeti vázlat rajzának elkészítését. A folklór művelői előtt egy sor „rész” feladat is áll: nem kellően feltárt és kimunkált a múlt század végétől bekövetkező igazán nagyarányú művelődési változás; „a szlovákiai, dunántúli, horvátországi, vajdasági folklór történeti múltjáról, az erdélyi magyar folklór különböző táji csoportjainak kialakulásáról olyannyira keveset tudunk, hogy ez már botrányosnak nevezhető” — állapította meg. Szükség van ezen túl a műfajok vizsgálatára is (verses epika, mese, monda stb.). Noha vannak eredmények „a magyar folklór áttekintését szolgáló nagy jelenségek sorába” tartozó stílus, korstílus vizsgálatában, ezek azonban még nem illeszkednek kellően egymáshoz. Vargyas Lajos arra a kérdésre, hogy mit kap a folklór a művelődéstörténettől, Kosáry megállapításával (,jó kapcsolási térképet”) szemben inkább úgy fogalmazott: saját eredményeinek ellenőrzését és végső igazolását. S hogy ez mennyire így van, azt a maga kutatásaival is illusztrálta. Élénk visszhangot váltott ki Kosáry hármas koordinátarendszere s a modellalkotás problémája. Vargyas Lajos fontos módszertani követelményekre, igényekre hívta fel a figyelmet, a műveltségi szintek sajátos mozgásának feltárásával kapcsolatban. Az alsó, népi szintben ugyanis — szemben a felsővel — „óriási múlt él együtt a mindig születő újjal”, a „jelen” mindig különböző idejű elemek együttesét jelenti. Ennek következtében pl. a népzenében a sirató ugor-korig visszakövethető dallamstílusa s a 19. századi új népdalstílus egyaránt jelen van a hagyományban. Hangsúlyozta azt is, hogy „a felső értelmiségi műveltség és a paraszti szint bizonyos időkben széles felületeken érintkezett egymással”. De ami még fontosabb, „a népi műveltségben néha kialakul valami új, aminek nincs megfelelője a magas műveltségben”. 1 0 Századok I 979/1
