Századok – 1979
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése (Ism.: Székely Anna) 1157/VI
1172 KRÓNIKA c) A hazai közművelődés kiemelkedő egyéniségeinek életműve és tevékenysége. d) A rádió és a televízió szerepének fejlődése közművelődésünkben. A pályázat 1979-ben kerül kiírásra. II. Életmód-történeti pályázat Egy magyarországi társadalmi osztály, réteg, csoport, vagy egy család életmódja, életének anyagi, szociális, kulturális körülményei, azok változásai. A téma történelmi korszakhoz nem kötött. A pályázat 1980 második felében kerül kiírásra. Pályázni lehet: tudományos feldolgozással, vagy önéletrajzi munkával (visszaemlékezés). A Társulat választott testületéinek a munkája A Társulat munkája irányításának régi problémája a választott vezető szervek s a választott tisztségviselők munkamegosztásának a kérdése. Az alapszabály szerint a két közgyűlés között a legmagasabb irányítószerv az Igazgatóválasztmány. Már a korábbi vezetőségnek is szembe kellett néznie azzal a kérdéssel, hogy hogyan kell értelmezni ennek az irányításnak a gyakorlatát. Csupán a legalapvetőbb elvi kérdésekben kell-e az Igazgatóválasztmány elvi álláspontjára, döntésére támaszkodni, vagy az Igazgatóválasztmány, mint a legszélesebb hatáskörű, s legnagyobb létszámú irányító testület belefolyik-e a társulati munka egyes reszortfeladatainak irányításába, s különösen részt vállal-e a gyakorlati, kivitelező tevékenységben is. Ha igen, akkor milyen az Igazgatóválasztmány gyakorlati munkakapcsolata az Elnökséggel, az egyes szakosztályok és tagozat, területi csoportok vezetőségével, hogyan működik a centralizált és decentralizált mechanizmus, s ezzel kapcsolatban hogyan kell értelmezni az irányítás és a demokratizmus kérdését. Az előző periódusban komoly kísérletek történtek az Igazgatóválasztmány gyakorlati tevékenységének kiszélesítésére, elsősorban igazgatóválasztmányi bizottságok létrehozásával. Úgy tűnt, a bizottságok rendszere felöleli a Társulat legfontosabb tevékenységi területeit, s biztosítja a tevékenység irányainak magasszintű kijelölését, egyben a társulati munkában a korábbinál aktívabb résztvevők körének bővítését, az Igazgatóválasztmány súlyának növekedését az egész társulati tevékenységben. A bizottságok egy része meg is kezdte működését, értékes anyagot és szempontokat hozott felszínre (pl. Kiadványbizottság, Pályázati bizottság). Más bizottságok azonban többszöri próbálkozások ellenére sem váltak a társulati tevékenység olyan folyamatos részévé, mint azt eleinte remélni lehetett. A bizottságok egy része ugyanis helyzetfeltáró és javaslattevő szerepet töltött be, s bár igen értékes segítséget nyújtott, s irányt mutatott valamelyik fontos kérdésben, elemzései és javaslatai hosszabb periódusra szóltak, nem vált szükségessé magának a bizottságoknak a rendszeres működése. Tipikusan ilyen volt a Pártolótagsági Bizottság, amelynek a javaslatai csak hosszabb időintervallumban valósulhatnak meg, s bizonyos mértékig a Kiadvány Bizottság, amely bár többször ülésezett, s sok értékes szempontot hozott felszínre, épp a javaslattétel és a megvalósítás közötti szakadékot nem léphette át. A beszámolt időszakban a Pályázati Bizottság fejtette ki a legaktívabb munkát, ráhárultak olyan folyamatos feladatok, mint az egyes pályázatok bírálóinak és zsűrijének a kijelölése, az új pályatételek összeállítása és javaslattcvés a pályázatok kiírására. Mindez egyáltalán nem az Igazgatóválasztmány bizottsági rendszer életképtelenségét bizonyítja, hanem azt, hogy felül kell vizsgálni a bizottságok feladatkörét, s a bizottságok létrehozását és működtetését a gyakorlati szükségletek szerint ad hoc, vagy állandó formában kell rendezni. Ez egyáltalán nem érinti azt az alapelvet, hogy a többi választott vezető szerveknek nagymértékben és fokozottan támaszkodni kell az Igazgatóválasztmánynak, mint kollektív testületnek az elvi irányító tevékenységére. Az utóbbi három évben az Igazgatóválasztmány általában évenként 2-3 alkalommal ülésezett, s megvitatta a Társulat valamennyi elvi jelentőségű kérdését, örvendetes, hogy az üléseken minden esetben szavazóképes volt, mindig részt vett a testület nagyobbik fele. Az Igazgatóválasztmányi ülések gyakran a nézetek ütközésének, többször heves vitáknak a színhelye volt, működését az elviség, gyakran az ügy iránt szenvedélyes és az irányító álláspontra kikristályosodó vitakészség és megfontoltság jellemezte. Ez aláhúzza azt az igényt, hogy az Igazgatóválasztmány nemcsak munka
