Századok – 1979
Folyóiratszemle - Mitrovič Andrej: A központi hatalmak háborús céljai és a délszláv kérdés 1151/VI
F0LYÓ1RATSZEMLE 1151 ban összeült a sebtében összehívott Notabilitások Juntája, amely - francia ellenőrzés alatt - egyhangúan a korona Miksának való felajánlására szavazott. Másik feltételét is kielégítették a franciák: az ellenőrzésük alatt álló területekről ezer és ezer mexikói aláírását gyűjtötték össze és adták át. Miksa így 1864. május 28-án megérkezett feleségével Veracruzba. Az európai politikai helyzet hatására 1866-ban a francia csapatok visszavonultak Mexikóból, Miksa azonban nem tért vissza velük. A francia elvonulás után, Mexikóvárost és Veracruzt kivéve a republikánusok uralták az egész országot, Miksa északra, Querétaróba vonult vissza. Ostrom alá fogták, és árulás segítségével 1867. május 15-én elfogtáks Mariano Escobedo ezredes, Miksa eifogója, Juárez elnök instrukciói szerint május 27-én haditörvényszéki vizsgálatot szervezett, elnökévé Platón Sánchez alezredest nevezte ki. A tárgyalást az 1862. január 25-iki törvény értelmében rendezték meg. Ennek alapján tizenhárom vádpontból álló vádiratot állítottak össze ellene. A legsúlyosabb vád az volt Miksa ellen, hogy a franciák eszköze volt, részt vett a francia intervencióban. A fent említett törvény értelmében ez főbenjáró bűnnek számított, melynek büntetése halál. A rangját vesztett császár nem vett részt személyesen a tárgyaláson. Védője, dón Eulalio. Ortega a mexikói helyzetet a reformáció háborúihoz és az angol cromwelli forradalomhoz hasonlította. Védői hangsúlyozták, hogy Miksát jó szándék vezette, amikor elfogadta a császári koronát, és külön kiemelték, hogy elismerte a népuralom elvét a politikai hatalom forrásaként. A védelem felhívással fordult a Köztársaság katonáihoz, hogy ne szennyezzék be egy haszontalan és „vérengző” kivégzéssel azokat a babérokat, melyeket oly igazságosan szereztek az előző csatákban. A császár kegyelmet kérő követei ott voltak Juáreznél, még mielőtt az ítéletet kimondták volna. Kérésüket az 1857-es Alkotmány 23. cikkelyére alapozták, mely szerint megszűnt a halálbüntetés politikai vétség esetén. (Ez így is volt, kivéve, ha nagyfokú árulásról volt szó, külföldi hatalommal folytatott háború esetén.) Juárez azonban úgy vélte, ha megengedi Miksának, hogy visszatérjen Európába, személye körül csoportosulnának a száműzetésben élő elégedetlen mexikóiak, és ez kiindulópontjául szolgálhatna egy esetleges jövőbeni külföldi intervenciónak. (A cikk szerzője szerint ebben tévedett. Az USA győzelme Spanyolország felett 1898-ban végleg pontot tett egy esetleges európai intervencióra.) Juárez tehát elutasította a kegyelmi kérvényt, annak ellenére, hogy az USA, a porosz követ valamennyi európai koronás fő nevében, Victor Hugo, Giuseppe Garibaldi is kegyelmet kértek Miksa számára. 1867. június 19-én Querétaróban a Cerro de las Campanason nyolc mexikói katona végrehajtotta az ítéletet. A szerző szerint Miksa azért halt meg, mert azt hitte, hogy lehetséges az európai politikai viselkedésformákat és normákat bárhol - Európán kívül is - alkalmazni anélkül, hogy figyelembe venné azt a politikai kultúrát, amelybe be kívánja oltani. Olyan ideálokhoz ragaszkodott, melyek akkor már nem voltak korszerűek, akadályozták a Reform végrehajtását, mely szükséges volt Mexikó számára ahhoz, hogy megszabaduljon attól a gazdasági, politikai és lelki függőségtől, mely alá Európa vetette. „Miksa ügyének iróniája és tragédiája abban van, hogy elítélése és kivégzése azon a döntésén alapult, hogy folytatja a harcot olyan ideálokért, célokért és pártokért, melyeket saját párthívei is tökéletesen elhagytak.” (Cuadernos Americanos, 1975^ marz. apr. 146-161. I.) K. Zs. ANDREJ MITR О VIC: A KÖZPONTI HATALMAK HÁBORÚS CÉLJAI ÉS A DÉLSZLÁV KÉRDÉS 1914-1918 Az első vüágháború kitörésének pillanatában az európai diplomácia és közvélemény figyelmének középpontjában Szerbia kérdése állt, de a „szerb kérdés” Ausztria-Magyarország s részben Németország számára mindig is elválaszthatatlan volt annak tágabb értelmezésétől; a délszláv népek egyesülési és függetlenségi mozgalmaitól. Igaz, írja Mitrovic, a háború hamarosan világháborúvá szélesedett, így a politikai törekvések, a területi és egyéb nyereségekről szőtt tervek is túlléptek a „mi történjék Szerbiával” kérdésén, de a délszláv probléma a központi hatalmak háborús céljaiban nem vesztett jelentőségéből.
