Századok – 1979
Közlemények - Varga László: Weiss Manfréd balkáni érdekei 108/I
WEISS MANFRÉD BALKÁNI ÉRDEKEI 111 végül nem került sor. A felkelés leverését követően a macedón kérdést II. Miklós mürzstegi látogatása „zárta le” 1903 őszén. A két nagyhatalom külügyminisztere mérsékelt reformprogramot dolgozott ki Törökország számára 4 4 A balkáni eseményekre Id. Niederhauser Emil: Bulgária története (Bp. 1959); uö.: Forrongó félsziget (Bp. 1972). A dualizmus egyre inkább elmélyülő válsága és a balkáni események között látszólag nem volt összefüggés. A valóságban azonban — a felszín alatt — a Monarchia helyzetére és így a belpolitikára szinte közvetlen befolyással volt mindaz, ami a Balkánon történt. Az ottani események szorosan érintették a Monarchia nagyhatalmi helyzetét, a status quo fenntartása csak átmenetileg jelentett reális lehetőséget. Ezzel viszont megnőtt a Monarchia véderejének' a jelentősége és az udvar számára egy pillanatig sem lehetett kérdéses a hadsereg egysége. Magyarországon a dualizmus talaján végbement fejlődés erősítette az önállósági törekvéseket, amihez számos illúzió is tapadt. Ezt az önállóságot éppen az „egységes” hadsereg sértette a legszembetűnőbben. Az összecsapásra tehát azon a területen került sor, ahol a dinasztia a birodalom nagyhatalmi érdekeiből kiindulva nem tehetett engedményeket. Az ellentéteket tovább mélyítette a balkáni helyzet eltérő megítélése. Az udvar és a magyar közvéleményt alakító körök egyaránt az orosz befolyás növekedését kívánták megakadályozni, de amíg Magyar országon ezt oroszellenes politikával kívánták megvalósítani, addig az udvar az oroszokkal együttműködve. A magyar „nemzeti” álláspont nem tűzte ki célul a közös hadsereg gyengítését, hanem pusztán a Magyarországon állomásozó hadtestek magyarosítását. A hadsereg ereje nyilvánvalóan nemcsak a megajánlott újoncok létszámától függött, hanem legalább annyira a birodalom hadiiparától. A közös Hadügyminisztériumot gyakran érte az a vád - nem is mindig alaptalanul —, hogy megrendeléseinél előnyben részesíti a Lajtán túli iparvállalatokat. A valóságban — bármennyire jogos is volt a sérelmek jelentős része — a közös hadigazgatást nem magyarellenes szempontok vezérelték, cselekedeteit, így megrendeléseit is, kizárólag a Monarchia véderejének biztosítása határozta meg. Ehhez viszont sokkal inkább támaszkodhatott az osztrák—cseh iparra, mint a magyarországira. A fejlett, versenyképes magyar gyárak a Hadügyminisztériumtól ugyanazt a támogatást kapták, mint a lajtántúliak. Ilyen fejlett hadiipari vállalat volt Magyarországon - gyakorlatilag szinte az egyetlen — Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyára, amely a századforulón a magyar és a közös hadsereg mellett jelentős kivitelre is dolgozott. A bolgár kormány képviselői 1903 nyarán kezdtek tárgyalásokat Weiss Manfréddal 10 millió lőszer azonnali szállításáról. A rendkívül rövid határidő lehetetlenné tette a megrendelés kielégítését, Weiss Manfréd az adott helyzetben a Hadügyminisztériumtól és a Honvédelmi Minisztériumtól kérte kölcsön a szükséges mennyiséget. A kölcsönzéshez a két minisztérium a Külügyminisztérium beleegyezésével hozzájárult, a szerződés megkötésére azonban mégsem került sor, mivel közben a bolgár képviselők tárgyalásokat kezdtek a hirtenbergi lőszergyárral és csak azok kudarca után fordultak ismét Weiss Manfrédhoz. Végül a szerződést 1903. augusztus 31-én — tehát a macedón felkelés kitörése után — írták alá. Weiss Manfréd a két minisztérium korábbi
