Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–NDK történész vegyesbizottság debreceni üléséről (Balázs Ilona) 1084/VI
1086 BESZÁMOLÓ fejlettek voltak, de társadalmi struktúrájuk ingatag maradt. A totalitarizmusról szóló szociológiai elmélet a harmincas években alakult ki Amerikában. Legismertebb képviselői: Hannah Arendt, C. J. Friedrich és Z. Brzezinski. Arendt a totalitarizmus eredetét három tényezőre vezeti vissza: a 19. sz. vége óta tartó társadalmi krízisre, az értékrendszer összeomlására és a társadalom testének atomizálódására. Friedrich és Brzezinski a következő kritériumait szabják meg a totális államnak: globális ideológia, egypártrendszer, fizikai és lelki terror, az információs eszközök monopóliuma, a gazdaság bürokratikus ellenőrzése. A fasizmus gazdasági kötődésével kapcsolatos elméletek alapelvét Löwenthalnál találjuk meg. Ö az elsők egyike — mondotta Ormos —, akik a fasizmust a gazdasági szférában keletkezett problémák korrigálására irányuló rendszernek tekintik. Organsky szerint a fasizmus a modern állami monopolkapitalizmus kifejlesztésének eszköze, olyannyira, hogy ő már az ideológiai elemek hatékonyságát és szerepét is tagadja. Az előbbiekben ismertetett egy vagy néhány tényezős elméleteket értékelve Ormos Mária megállapította, hogy gyengeségük elsősorban módszerükben rejlik. Mindegyikük esetében kiderül, hogy ilyen leegyszerűsített koncepció nem felel meg a valóságnak. A társadalmi vizsgálatok túlságosan általános jelenségekre mutatnak rá, olyanokra, amelyek az iparosodás egy adott szintjén minden tőkés társadalomban megfigyelhetők. A szaktudományos kutatásokkal (gazdasági, társadalmi, ideológiai, vagy pszichológiai) a probléma ott kezdődik, ahol megállapításaikat érvényességi körükön túl akarják terjeszteni. Egy másik gond, hogy bizonyos kategóriákat saját tudományukon belül is metafizikusán kezelnek. így keltik életre pl. a „középosztály”, vagy a kispolgárság egy olyan absztrakt kategóriáját, amely a valóságban, Ormos nézete szerint nem is létezett. (Javasolta ezért a probléma alaposabb kutatását.) A fasizmust és a kommunizmust rokonító elméletek bírálata kapcsán Ormos úgy vélte, hogy fölösleges hangsúlyozni e nézetek politikai tartalmát, tendenciózus voltát. Ki kell emelni tudománytalanságukat; a történelmi, társadalmi és politikai elemzés konkrétságának hiányát. Már a húszas évek elején felmerültek olyan magyarázatok amelyek a fasizmust komplexitásában igyekeztek megragadni. Ezek sorában a szociáldemokrata felfogás kidolgozói közül Otto Bauert emelte ki, akinek „Der Faschismus” c. munkája (1936) a fasizmust a háborúval és a nyomában járó gazdasági krízissel hozta összefüggésbe. Ormos pozitívan értékelte a fasiszta mozgalmak kispolgári meghatározottsága és a rendszer nagytőkés jellege közötti ellentmondásról Bauer által leírtakat. Gyengéjeként említette viszont, hogy a történeti előzményekre alig fordított figyelmet, és hogy Bauer a fasizmus funkcióját a reformellenességre korlátozta. Az 1920-as évek kommunista felfogása nem volt egységes. Bordiga pl. Mussolini rendszerét a burzsoázia egyszerű, személyi hatalmi váltásának tekintette, Terracini csupán miniszteriális válságra gondolt, Zinovjev pedig az agrár-reakció átmeneti megjelenési formájára. Ugyanakkor azonban a III. Intemacionáléban is komoly vizsgálatok folytak. Ormos itt kitért a Varga Jenő által vezetett bécsi iroda tevékenységére. Utalt Székely Gábor „А III. Internacionálé és a fasizmus 1920—1929.” c., egyelőre kéziratos munkájára, amely végigkíséri e kérdéskör kapcsán a 20-as években lezajlott vitákat. A Komintern vonala a húszas évek második felében megmerevedett, egyoldalúvá, metafizikussá vált — állapította meg. 1924 -1943 között több olyan alapjában véve irrealisztikus, balos határozatot hozott, amely a fasizmus elleni harcot is akadályozta. Ezek a
