Századok – 1979
Beszámoló - „A Nagy Október és a rákövetkező szocialista forradalmak története”. Nemzetközi Témabizottság ülése Budapesten (Kárpáti Sándor–Vida István) 1066/VI
1068 BESZÁMOLÓ koztak, s ők érintették a proletárdiktatúra védelmi funkciójával kapcsolatos kérdéseket is. Elhangzott egy szovjet előadás a bolsevik párt agrárprogramjának megvalósításáról. A közép- és délkelet-európai népi demokratikus forradalmak tapasztalatait, a proletárdiktatúra elméletét és gyakorlatát tárgyaló elemzések szinte minden résztvevő felszólalásában helyet kaptak. E problémakör megvitatását különösen érdekessé tette, hogy több felszólalás - egy-egy lengyel, bolgár és NDK-s — foglalkozott az egyes népi demokratikus országokban kialakult — s eddig kevéssé tanulmányozott — többpárt-rendszer elvi és gyakorlati kérdéseivel. A proletárdiktatúráról szóló marxista-leninista tanítás néhány aktuális elméleti (és politikai) problematikája szintén felmerült a konferencián. így többek között szó volt a szocialista állam működésének közös alapelveiről és megvalósulási formáinak sokféleségéről, méghozzá egy rendkívül érdekes — az alkotmányok egybevetésén alapuló — közelítésben; érintették az emberi jogok megvalósulását a szocialista demokratizmus keretében; megvitatták az általános, különös és az egyes dialektikájának érvényesülését a szocialista államok keletkezésében és fejlődésében. A Nemzetközi Témabizottság október 4-én tartotta meg ülését. A szocialista országok nemzeti bizottságai beszámoltak az előző, X. értekezlet óta folytatott tevékenységükről, mindenekelőtt a NOSzF 60. évfordulójának megünnepléséről. Tájékoztatók hangzottak el a nemzetközi munkacsoportok munkájáról. A nemzetközi szerkesztőbizottság ismertette a Nemzetközi Témabizottság Információs Bulletinje következő számainak tervezetét. A delegátusok megtárgyalták a Nemzetközi Témabizottság jövő évi programját, a szóba került az 1981 —1985-ös évekre vonatkozó munkaterv kidolgozása is. A Nemzetközi Témabizottság jóváhagyta, hogy a következő, XII. ülésére 1979 májusában Varsóban kerüljön sor, s a bizottsági üléssel egyidejűleg tudományos konferencia rendeztessék: „A szocializmus politikai rendszerének kialakulása Közép- és Délkelet-Európa országaiban” címmel. A román delegáció bejelentette, hogy 1979-ben tudományos konferenciát kívánnak tartani az egységes szocialista gazdaság megteremtésének kérdéséről, s össze kívánják hívni az általuk irányított nemzetközi munkacsoportot, amely szintén e témával foglalkozik. A lengyel nemzeti bizottság szintén közölte, hogy 1979 májusában — a nagybizottsági üléssel egyidejűleg - összehívja a vezetésük alatt álló nemzetközi munkacsoportot. A Nemzetközi Témabizottság Magyar Tagozata maga is jelezte, hogy amennyiben szükségessé válik, megszervezi „A Nagy Október és a proletárdiktatúra állama megteremtésének tapasztalatai” c. témán dolgozó nemzetközi „team” újabb összejövetelét. A Nemzetközi Témabizottság megvitatta a különböző nemzetközi kiadványok helyzetét. Tekintettel arra, hogy több ország késett a vállalt tanulmányok elkészítésével, a Témabizottság felkérte az egyes nemzeti bizottságokat, hogy 1978. december 1-ig küldjék meg az egyes tanulmány kötetek számára a beígért dolgozatokat. A szovjet küldöttség javaslatot tett egy újabb közös nemzetközi tanulmánykötet kiadására, amely „A Nagy Október és a szocialista világrendszer” problematikájáról szólna. Ezzel kapcsolatban olyan értelmű döntés született, hogy ezt a javaslatot minden delegáció előterjeszti saját akadémiájához jóváhagyás végett. A Nemzetközi Témabizottság tagjai s a nemzetközi konferencia résztvevői október 6-án Egerbe kirándultak. Heves megye központjában dr. Sipos István, a megyei párt