Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
KL 1877. ÉVI BUDAPESTI SZERZŐDÉS ELŐTÖRTÉNETE 977 tudomására hozta a reichstadti megállapodás titkos pontjait, nem mulasztván el közölni, hogy csak a kifejezett orosz kívánságnak eleget téve hallgatott eddig felőlük,59 Andrássy akkor még a status quo fenntartásának lehetőségében reménykedett, de a lehetséges fejleményekkel számolva nem volt fölösleges már előre megszerezni a német jóindulatot. Most, hogy az orosz aktivizálódás következtében az okkupáció időszerűvé vált, mindenképpen tudni kellett a német véleményt ebben, a Monarchia szempontjából kulcsfontosságúnak tekintett kérdésben. Münch báró ebben a vonatkozásban teljes sikerről tehetett jelentést. A kancellár fenntartás nélkül elismerte a Monarchia jogát arra, hogy csapataival adandó alkalommal Törökország területe lépjén. És ezt nem csupán az osztrák küldöttnek mondta meg, Gorcsakovnak is megüzente, hogy Oroszország jó üzletet csinál, ha Ausztria semlegességét a küszöbön álló háborúban Bosznia átengedésével megvásárolja.60 59Gioße Plitik. II. k. 45-46. 60 Große Politik. П. к. 71. A jelentésből kitetszően a másik kérdés, amelyben Bismarcktól támogatást vártak, a Bulgáriával kapcsolatos osztrák álláspont volt. Nevezetesen az, hogy Németország, a Monarchiához hasonlóan, emeljen vétót Bulgária tartós orosz megszállása ellen. Ebben a tekintetben a kancellár azonban nem látszott osztani az osztrák aggályokat. Nem tartotta valószínűnek, hogy a cári külpolitika Bulgária annektálását óhajtaná. Úgy vélte, hogy a cári kormány már csak belpolitikai okokból sem törekedhet a birodalom határainak túlzott kiterjesztésére (az ukránok és a kozákok maguk is dezintegráló erőt jelentenek, nemhogy vonzást gyakorolnának a törökországi szlávokra), de azzal is számolnia kell, hogy Bulgária bekebelezése Anglia ellenállásába ütköznék. Amit az osztrák küldött szeretett volna hallani, hogy Németország is rosszallna egy ilyen megoldást, arról nem esett szó a beszélgetésen. Münch hiába beszélt utasításának megfelelően a tartós orosz megszállás hátrányos következményeiről, csupán annyit jelenthetett, hogy szavai a kancellárra mély benyomást látszottak gyakorolni. Bármennyire is reménykedtek Bécsben, a legjobb akarattal sem lehetett ezt úgy értelmezni, mint az osztrák álláspont támogatását. A kancellár kérdés nélkül is szóba hozta azt, ami az osztrák-magyar külpolitika vezetőit, jóllehet nem mertek előrukkolni vele, a leginkább izgatta: a lehetséges német magatartást egy bekövetkezhető osztrák-orosz konfliktus esetére. Németország, mondotta a kancellár saját érdekeitől vezettetve mindkét szomszédját meg akarja tartani, és a háborút már csak azért sem helyesli, mert abban, az egyik felet érő nagy szerencsétlenség elhárítása végett, maga is kénytelen lenne segítőként beleavatkozni. Bismarck nem mondott ezzel semmi újat partnerének, és Münch meg is jegyezte jelentésében, hogy a kancellár politikáját változatlanul a Bécsben is jól ismert eszmék vezetik. Bismarck azonban az orosz diplomácia titkát is felfedte tárgyaló partnere előtt, és elmondta, hogy a napokban a német semlegesség kilátásairól érdeklődtek Pétervárról. Maga a beavatás is kedvező jel volt a Monarchia számára, még inkább annak közlése, hogy Bismarck erre a rosszhiszemű kérdésre a választ egyszerűen megtagadta. Könnyen úgy lehetett ezt értelmezni, hogy Bismarck inkább Ausztriához húz, és Münchnek olyan benyomása is támadt, hogy a kancellár a keleti válság egy későbbi szakaszában német-osztrák—angol együttműködésre számít, és az orosz—olasz blokkot ellenfélnek képzeli el. Valójában
