Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Rómaiak és vlachok Nyesztornál és Anonymusnál 623
656 KRISTÓ GYULA siti Pannóniában a szlávokat, a görögöket, a németeket és a messianusokat, mint a vlachokat is. Magunk tehát inkább azt tartjuk valószínűnek, hogy Anonymus 12-13. század fordulóján keletkezett magyarországi forrásában csak a rómaiak pásztorai szerepeltek közelebbi etnikai meghatározás nélkül, és a rómaiak legelője kifejezés Hungária (az egész középkori Magyarország) értelemben fordult elő benne. Eszerint ez a forrás vlachokról nem emlékezett meg. A vlachokat a magyar krónikás irodalomban Anonymus és Kézai Simon vezette be. A 13. század elején élő névtelen jegyző teljesen következetes képet rajzol mind a rómaiakról, mind a vlachokról. A rómaiak nála csak a Dunától nyugatra fordulnak elő, ott, ahol az i. sz. első századokban Pannónia provincia létezett. S bár Anonymus nem lokalizálja a rómaiak pásztorait, gestájából egyenesen következik, hogy azokat csak a Dunántúlon szabad keresnünk. Ezzel szemben vlachok kizárólag a Tiszától keletre szerepelnek nála; mind Gelou, mind Glad vlachjaira érvényes ez. Ebből a megkülönböztetésből világos, hogy Anonymus rómaijai semmi esetre sem lehetnek vlachok (románok), amiképpen nem lehetnek vlachok (románok) az Anonymusnál szereplő rómaiak pásztorai sem. A névtelen jegyző nevezetes népfelsorolásában szereplő négy név — Sclaui, Bulgarii et Blachii ac pastores Romanorum — mindegyike önálló etnikumot jelent, a Sclaui a szlávokat, a Bulgarii a bolgárokat, a Blachii a kelet-magyarországi (erdélyi és al-dunai) románokat, a pastores Romanorum pedig a nyugat-magyarországi (dunántúli) lakosokat. Téves tehát Dräganu, Pascu és Koroljuk tétele, akik a névtelen jegyző rómaijait, rómaiak pásztorait és blakjait egyaránt románnak minősítette. Anonymus gestája azonban kívül rekedt a magyar krónikatörzsön, a névtelen jegyző konekt, a rómaiakat és a blakokat következetesen elválasztó, s Pannóniát is árnyaltan, kétféle értelemben használó elbeszélése nem kapott visszhangot a későbbi krónikás irodalomban. A vlachokat újólag a 13. század végi Kézai Simon vezette be középkori írott történetünk lapjaira. Kézai - csak a mi vizsgálati szempontjainkra korlátozva - lényegében ugyanazt a magyar forrást (illetve annak továbbfejlesztett,korszerűsített változatát) használta, amely már Anonymusnak is rendelkezésére állott. Ez, mint ismeretes, tudott a Hungáriával szinonim rómaiak legelőjéről és ismerte a rómaiak pásztorait. Kézai ugyanebből a nyersanyagból Anonymustól egészen eltérő következtetésre jutott, őt ebben a vonatkozásban nem kötötte oly erősen az egykori rómaiak dunántúli uralmának emléke, mint a névtelen jegyzőt, aki a trójai történet és a görögök háborúi megírása kapcsán mégis elsajátított bizonyos - ma úgy mondanók - „klasszikus" műveltséget. Emellett Kézai közelebbről is ismerhette a Kárpátok hegyei mentén a székelyekkel keverten élő románokat. Jól lokalizálta lakhelyüket, sőt még a székely rovásírást is - tévesen - a románoknak tulajdonította.13 2 Ismeretei lehettek a kelet-magyarországi románok pásztorkodó életformájáról, és talán felfigyelt nyelvük latinhoz hasonló voltára, vagy arra, hogy önmagukat rumânnak nevezték. Forrásának mondai pastores Romanorum kifejezését tehát a keleterdélyi, saját korabeli románokra alkalmazta. így írta le krónikájában, hogy a blackok azok pásztorai (ipsorum ... pastores) és kolónusai voltak, s e blackok önként Pannóniában (ti. a Hungária értelemben vett Pannóniában) maradtak. Logikus volt ez utóbbi feltevés, hiszen ha saját korában, a 13. század végén románok éltek Erdélyben, akkor -' 3 2 If]. Horváth János: A hun-történet és szerzője. Irodalomtörténeti Közlemények 67 (1963). 473.
