Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Rómaiak és vlachok Nyesztornál és Anonymusnál 623
RÓMAIAK ÉS VL.ACHOK NYESZTORNÄL ÉS ANONYMUSNÁL 647 szélén ebben az időben magyar szolgálatban is kezdtek feltünedezni az első könnyű fegyverzetű román segédcsapatok, sőt volt már Dél-Erdélyben Silva Blacorum is. „Igaz, hogy a vlachok 1200 körül még csak Dél-Erdélyben laktak kimutathatólag, de a honfoglaló észak-erdélyi nemzetségeknek ellenfélre volt szükségük, Anonymus ezért kénytelen volt a vlachokat éppen Észak-Erdélyben szerepeltetni, ahol első történeti nyomuk csak 1285-ben jelentkezik." Anonymus értesülései a vlachokról azonban ennél nagyobb mértékben a bolgár-vlach császárság népével vannak összefüggésben.86 Györffy György szerint a vlachok Erdélyben való szerepeltetésének etnikai alapja a dél-erdélyi vlach határőrség, amelyre az első adat 1210-ből való, s a vlachok betelepülésére III. Béla trónra lépte után kedvező helyzet áll elő.87 A magyar szakirodalomban újszerű elképzeléssel lépett fel legújabban Bodor György, aki arra figyelt fel, hogy a korai forrásokban (Anonymusnál, Kézainál, az 1224 előtti magyar oklevelekben és néhány külföldi, így többek között az 1186-ban újjáalakult második bolgár államra vonatkozó forrásban) a vlach névnek csak B-s szókezdetű (Blaci, BLcc , Blachi, Blacki) alakváltozataival találkozunk. Ebből arra a következtetésre jutott, „hogy a krónika későbbi másolói, köztük elsősorban a Képes Krónikát összeállító Márk barát alighanem hibát követtek el, amikor a későbbi oklevelekben Volachus, Valachus stb. néven felbukkanó népet összetévesztették a keleti eredetű, valószínűleg a bolgárokkal ide sodródott, azonos kultúrájúnak látszó s velük talán szinbiózisban élt blak néptöredékkel, melynek egy része a bolgároktól elszakadva Erdélyben maradhatott, és a székelyekkel olvadt egybe, Balkánra került ága pedig a bolgárok etnikai sorsában osztozott."88 Bodor tanulmánya e végső megállapításának igaza nyelvészeti szempontok alapján megkérdőjelezhető. Tudvalévő, hogy az „ősmagyar kor végén a mai magyar ν hang helyett még bilabiális ß-t találunk", s ez mint „bilabiális réshang sokkal közelebb áll az ugyancsak bilabiális b-hez, mint a labiodentális v, tehát föltehetőleg könnyen támadhat b variánsa".89 Ha pedig tudjuk, hogy oláh szavunk a feltehetően déli szláv vlaclvb-ból bilabiális ß-s alakon át fejlődött,90 semmi meglepő sincs abban, ha a korai források a ß-s ejtésnek inkább megfelelő b- szókezdetű alakot favorizálják, míg a későbbi, v- szókezdetű alakok megfelelnek a ß>v hangváltozási iránynak, ν hangunk megszületésének. Mindenesetre Bodor adataival a legteljesebb összhangban van a nyelvtudomány ama tétele, hogy „a XIV. század végéig a nyelvterület nagyobb részén a β már v-vé vált".91 Sokkal nehezebb állást foglalni Bodor elmélete történeti vonatkozásának hitelét illetően. Kétségtelen, hogy a források elszórtan említést tesznek a Volga középső folyása vidékéről származó blakokról. Nem lehet azonban — külön bizonyítékok híján — egyfelől ezeket a blakokat azonosítani az Aszenida bolgár állam blakjaival, másfelől pedig e bulgáriai blakokat keleti eredetű, a Volga-vidékéről származó népnek feltüntetni. A volgai blakok valóságos kiléte és sorsa ismeretlen, az 1186-ban megszülető Aszenida-állam blakjai viszont bizonyosan románok, azaz vlachok. Ez utóbbiakkal kapcsolatban Györffy György helyesen utal arra, "6 ínokai Tóth Zoltán: 22. jegyzetben i. m. 57, 84. '7Györffy György: Honfoglalás előtti népek 426-427. "Bodor György: Egy krónikás adat helyes értelmezése. Magyar Nyelv 72 (1976), 268-271. "Bárczi Géza: Magyar hangtörténet.2 Bp. 1958, 109. 90 Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai I.2 359. 91 Bárczi Géza: 89. jegyzetben i. m. 127.
