Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Hilton; Stanley E.: Brazil and the GreatPowers 1930-1939 (Ism. :Pető Judit) 984

985 TÖRTÉNETI IRODALOM ellentéte, a regionális viszályok, a paulisták (Sao Paulo) és a gauchok (déliek) között. 1934-ben új alkotmányt kapott az ország, majd 1935-ben a kommunista inspirációjú felkelések hatására diktatórikus intézkedések vették kezdetüket, feloszlatták a kongresszust. Ennek a folyamatnak az eredménye 1937-ben az ún. „Estado Novo" (Új Állam) létrejötte volt, amely 1945-ig állt fenn. Brazília kontinentális politikáját a hegemón törekvések jellemezték. Dél-Amerikában ekkor helyi háborúk dúltak. 1932-33 között Peru és Kolumbia folytatott háborút, ez volt az ún. Leticiakonfliktus, 1932-35 között pedig Bolívia és Paraguay harcolt egymás ellen a Chaco-háborúban. Brazília tradicionális riválisa Argentína volt, mely ebben az időben erősen fegyverkezett és aktívan vett részt a Chaco-háborúban Paraguay oldalán. Brazil uralkodó körök azon a véleményen voltak, hogy a világ kis- és nagyhatalmakból áll, amelyben a nagyok uralják a kisebbeket. Az erősebb joga érvényesül, tehát Brazília feladata erős hadsereg és hajóhad felállítása. Ezt a meggondolását alátámasztotta a nemzetközi méretekben erősödő háborús veszély, az imperialista nagyhatalmak [s ezen belül a fasiszta hatalmak] latin-amerikai expanziója. Hilton kiemeli: fokozódott a fenyegetettség érzése is, főleg katonai körökön belül. Felmerült a kérdés, okozhat-e gazdasági függés politikai alárendeltséget. Veszélyben érezték Brazília lakatlan területeit is. Tradicionális tényező járult hozzá az általános pesszimizmus kialakulásához: Brazília egyedül érezte magát a spanyol nyelvű államok között. A szerző szerint a brazil stratégia az volt, hogy csökkentsék a gazdasági függést, elkerüljék a politikai vitákat főleg Európával, és vezető szerepet alakítsanak ki Latin-Amerikában. A kötet részletesen bemutatja, hogy e célt Brazília hogyan akarta megvalósítani: 1934-től a protekcionista export-import tarifarendszer előtérbeállította a helyi nyersanyagokat. Hilton hiányosságként említi, hogy a gazdasági fejlesztés, valamint a „szociális környezet" fejlesztése nem került egyensúlyba, aminek következménye a városok túlnépesedése, a munkaerő „minőségi gyengesége" volt. Vargas kormánya a cél érdekében hangsúlyozta a gazdasági tervezés jelentőségét. Ami az iparfejlődést illeti, állapítja meg a szerző, Brazília 1933-ban lábalt ki a válságból, 1933 és 1939 között 11,2%-ot tett ki az évenkénti ipari növekedés. Ezzel párhuzamosan kontinentális ipari expanzió bontakozott ki, főleg Bolívia és Paraguay felé. Vargas kihangsúlyozta, hogy ehhez az ipari expanzióhoz a kormányzat és az ipar összefogása szükséges. S mert a külkereskedelemben még mindig a kávéexport játszott döntő szerepet, a kormány kettős feladatot látott el ezen a téren: növelni a nyersanyagexportot, de ezen belül csökkenteni a kávé túlsúlyát. A brazil üzleti körök az európai államokkal kerestek piaci kapcsolatokat. Főleg a háborút viselő Itáliának volt szüksége élelmiszerre. Jelszó: maximális kereskedelmi és minimális politikai kapcsolatok Európával. Egyes gazdasági körök a Szovjetuniót is felvetették mint piaclehetőséget. A második fejezet Brazília kapcsolatát tárgyalja az Egyesült Államokkal és Németországgal. Hilton megállapítja, hogy Németországban a nagy gazdasági világválság után az import nyersanyagokra korlátozódott. Afrikában az angol és a francia befolyás erős volt, így Németország, a Balkán, Távol-Kelet és Dél-Amerika felé fordult. Jellemző volt a családi, erős helyi gyökerekkel rendelkező német cégek felhasználása ebben az orientációban. 1939 körül 800 000 német bevándorló („teutobrazil") élt Brazíliában, akik a Németországgal való kapcsolatokat szintén elősegítették. Németország pénzügyi nehézségei miatt a klíringkereskedelmet részesítette előnyben Brazíliával. Az Egyesült Államok ipari fölényét akarta felhasználni a Brazíliával való kereskedelemben. Aranha, washingtoni nagykövetté való kinevezésekor lépéseket tett, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi törekvéseit kielégítse, Brazíliának azonban a Németországgal való kereskedelem előnyösebb volt. Az Egyesült Államok ezen felül Brazília támogatását szerette volna megszerezni saját külpolitikájához. Hilton rámutat, hogy 1934-36 között Brazília egyértelműen Berlin felé fordult, 1935-ben átvette Argentína helyét a Németországgal való kereskedelemben. 1934-ben 868, 1935-ben már 1057 német hajó fordult meg a brazil kikötőkben. 1936-ban megkötötték a Gentlemen's Agreement-et, az ún. kompenzációs kereskedelemről. A tárgyaló felek között a leghevesebb vita a gyapot kérdése kapcsán alakult ki. A németek a gyapotot is a kompenzációs kapcsolatban akarták megvásárolni. A brazü kormány ennek ellenállt, s csak az egyezményen kívül, valutáért volt hajlandó gyapotot eladni Németországnak. A brazü kormánnyal szemben a brazil gyapotültetvényesek a német álláspontot támogatták a biztosabb piac reményében.