Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Láng Imre: A konzervativizmus támadása a New Deal ellen 815
TÁMADÁS A NEW DEAL ELLEN 843 őrző űn. holding-társaságok törvénye (Public Utilities Holding Company Act) és az 1935. évi banktörvény. Ezek a törvények - ha nem is mindenben a kormányzat elgondolásai szerint — fokozatosan hozzáigazították az amerikai gazdasági struktúrát az állammonopolista kapitalizmus objektív fejlődési menetéhez. A Roosevelt-érával foglalkozó irodalom 1935 tavaszát-nyarát a New Deal fordulópontjaként értékeli, nagy jelentőséget tulajdonítva a szubjektív tényezőknek. A kor krónikásai úgyszólván napról napra nyomon követik a viharosan torlódó eseményeket, és egyértelmű ok-okozati viszonyt vélnek felfedezni a konzervatív erők előretörése és a kormányzat ellenakciói között. Pontosabban: kimutatják, hogy Roosevelt az 1934. évi kongresszusi választásokon aratott elsöprő demokrata párti győzelem ellenére hónapokig nem szánta rá magát a New Deal programjának továbbvitelére, óvakodott attól, hogy kihívja a konzervatív erők ellenérzését, a Fehér Ház korábbi dinamikus kezdeményezése és irányítása ellankadt, s ez az állapot csak akkor váltott át önmaga ellentétébe, amikor már tetőzött a konzervativizmus támadása.5 3 Elvitathatatlan, hogy a konzervatív erők egyre agresszívebb fellépése, majd a Legfelső Bíróság döntése józanítólag hatott az ipar urainak együttműködési készségéhez fűzött illúziókra. Mégis, a fejlődés rugóit másutt kell keresnünk. Ha a New Dealt az amerikai gazdaság talpraállításának és szükségszerű átalakításának eszközeként fogjuk fel, akkor nyilvánvaló, hogy az „első száz nap" törvényalkotásai és kormányzati intézkedései csak a kezdetet jelenthették; a továbbhaladás folyamatának, elkerülhetetlen pályamódosításokkal, törvényszerűen be kellett következnie. A New Dealt csak Roosevelt egyes „mérsékeltebb" tanácsadói (például Raymond Moley) tekinthették befejezettnek 1934-ben. A jobbára csak kereteket felállító, nagyrészt a szükségállapotra előirányzott törvényalkotásokat, amelyeknek rögtönzöttsége, ellentmondásossága és továbbfejlesztésüknek szüksége úgyszólván keletkezésük pillanatában érzékelhető volt, nyomon kellett követniük az amerikai gazdasági-társadalmi struktúra jobb működését megalapozó más törvényeknek. Ebben a vonatkozásban kulcsszerepe volt a Wagner-törvénynek, a társadalombiztosítási törvénynek és az adótörvénynek. A modern, hatalmas iparral rendelkező Egyesült Államok nem nélkülözhette a fejlődés adott szintjének megfelelő munkaügyi törvényt, amely végérvényesen a múltba száműzte a munkásság kiszolgáltatottságát és íogfosztottságát. De törvényszerűen be kellett következnie azon anakronisztikus állapot felszámolásának is, hogy a tőkésvilág vezető ipari hatalmává felnőtt Egyesült Államokban iem volt országos társadalombiztosítási rendszer. Az 1935-ös törvény, jóllehet hiányosan ;s sok kívánnivalót hagyó módon, véget vetett ennek az anakronizmusnak, kiküszöbölvén i gazdasági fejlettség és a fennálló állapotok e súlyos ellentmondását. Az adótörvény - úgyszintén tökéletlenül, mégis - lépést jelentett a nemzeti jövedelem újrafelosztása felé /ezető úton. Ezek a törvények, az 1935-ös „fordulat" után hatályba lépett más törvéíyekkel együtt, már jó ideje formálódóban voltak, megalkotásuk szerves részét képezte a •Jew Dealnek. Ε folyamatnak nem előidézője, hanem egyik kísérő jelensége volt a Fehér láz növekvő ingerültsége a monopoltőke irányában. * 5'Roosevelt viszonylagos inaktivitására és a Legfelső Bíróság döntését megelőző hónapok fejleményeire nézve ld. Huthmacher. i. m. 134-141.
