Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Láng Imre: A konzervativizmus támadása a New Deal ellen 815
TÁMADÁS A NEW DEAL ELLEN 833 kellett venniük, hogy a kormányzat fenntartotta cselekvési szabadságát az esetleges újabb devalváció lehetősége tekintetében. Az ár azonban csak az ellenzék retorikájában nőhetett áldozattá. A tőkés világban lejátszódó eseménysorozat bőséges adalékokkal szolgált a tekintetben, hogy a klasszikus aranystandard kora visszavonhatatlanul lejárt. Az állami beavatkozás új formáit bevezető kormányzat a tőkésgazdaság jobb funkcionálásáért szállt síkra, amikor a megváltozott viszonyokkal összhangban álló valutapolitikára tért át. A 30-as évek tapasztalatai meggyőzően bizonyították, hogy az állami beavatkozás kiszélesítésének nincs reális alternatívája.3 s A tőzsdeügy szabályozása kapcsán szintén szembekerült a kormányzat az ellenzékkel. Az 1933-as értékpapírtörvény az új kibocsátású értékpapírokra vonatkozó adatszolgáltatás ellenőrzésének elrendelésével csak a felszínig jutott el a probléma rendezésében. A „skrupulusmentes pénzváltók" megrendszabályozására vonatkozó roosevelti ígéretet az 1934. február 9-én előterjesztett törvényjavaslat volt hivatva valóra váltani. Az értékpapírforgalom lényegbevágó szabályozását célzó kormányelőterjesztés azonban jelentősen vesztett erejéből a kongresszusi viták folyamán. Ε folyamatban a kormányzat koncepcióját elutasító pénzvilág vehemens tiltakozása tükröződött. Az 1934. június 6-án elfogadott értékpapírtőzsde törvény az értékpapírforgalom ellenőrzését — Carter Glass konzervatív demokrata szenátor javaslatára - egy öttagú értékpapír- és tőzsdebizottságra bízta, kifejezésre juttatván, hogy a pénzvilág a nagymértékben diszkrécionális intézkedési jogkörrel rendelkező bizottság működésében látja a biztosítékot a gyanakvással szemlélt közvetlen állami ellenőrzéssel szemben. A törvény egy másik előírása lényegesen enyhítette az 1933-as értékpapírtörvény drákói rendelkezéseit a visszaélést elkövető személyek büntetőjogi felelőssége tekintetében. Az állami ellenőrzés híveinek lekicsinylő fogalmazásában 19. századi szemléletet sugároztak a törvény előírásai, értvén ezen azt a tényt, hogy a jogszabály nem valósította meg az értékpapír-ügyletek kívánatos állami ellenőrzését, hanem az „önszabályozás" lehetőségét biztosította a tőzsde számára.36 Az értékpapír- és tőzsdeüggyel kapcsolatos törvényhozás lényegileg a konzervativizmus azon erőinek győzelmét hozta meg, amelyek maximális cselekvési szabadságot követeltek a pénzvilág számára, s az állami beavatkozást — amennyire lehet — távol akarták tartani a tőzsdétől. A pénzét befektető állampolgárt fokozottabb védelemhez juttatták ugyan az 1933-as és 1934-es törvények, de ezt a védelmet nem az állam közvetlen ellenőrzése, hanem lényegileg maga a tőzsde volt köteles biztosítani. A kormányzat és a konzervatív ellenzék szembenállása az ipar területén produkálta a leglátványosabb összecsapásokat. 1933 őszén vette kezdetét az ipari talpraállás krízisállapota. Az első esemény a NIRA végrehajtásának irányítására és ellenőrzésére létrehozott új állami szerv, a National Recovery Administration (NRA) túlfűtött energiájú vezetője, Hugh Johnson által megindí-35 Az 1934. január 30-i valutatörvény (Gold Reserve Act) végrehajtása keretében stabilizálták ugyan a dollárt, de a kormányzat fenntartotta a jogot a dollár aranytartalmának későbbi változtatására. A valuta rögzített arany tartalmán alapuló klasszikus aranystandard nem tett lehetővé ilyen változtatást. A törvény nem állította vissza az arany belföldi forgalmát, valamint szabad exportját és importját sem. A dollárárfolyam stabilitásának megőrzését célzó ügyletek lebonyolítása egy erre a célra létrehozott állami szerv feladata lett. Ε rendelkezések tanúsága szerint az Egyesült Államok nem állította vissza az aranystandardot, bár az új mechanizmus egyes jegyei némi hasonlóságot mutattak azzal. A dollár államilag manipulált valutává lett. 36 Az 1934. évi értékpapírtőzsde törvény részleteire nézve ld. Hawley: i. m. 306—311.
