Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Láng Imre: A konzervativizmus támadása a New Deal ellen 815
TÁMADÁS A NEW DEAL ELLEN 829 A gazdasági tevékenység fő mutatói baljós tendenciákról adtak hírt. A mezőgazdasági árak 1933. februártól júliusig 50 százalékkal nőttek, de októberre 7,5 százalékos visszaesést mutattak; az ipari termelés 1933. április és július között 66 százalékkal emelkedett, októberre viszont 23 százalékkal csökkent.2 8 A „száz nap" időszakában észlelt megélénkülés tehát megtorpant, sőt a válságba való visszazuhanás veszélye fenyegetett. Az újkeletű veszély kiábrándulást hozott, gerjesztőleg hatott az indulatokra, és más megvilágításba helyezte a New Dealt. Úgy tünt: az előlegezett bizalom elhamarkodott volt, a New Deal nem váltotta be a reményeket. Egyre messzebb került már az emlékezetben a válság legsötétebb időszaka; hovatovább kezdett feledésbe merülni, hogy a Hoover-adminisztráció képtelen volt érdemleges, átfogó intézkedésekre a válság leküzdésének érdekében. Az új veszély az új kormányzat tevékenységére irányította a reflektorfényt, megkérdőjelezvén, sőt egyre inkább kétségbe vonva mindannak a létjogosultságát, ami 1933 márciusa óta történt. Fordulat érlelődött. A kedvezőtlenné vált gazdasági helyzet talaján változtak a New Deal erősödő ellenzékének lehetőségei, tehát céljai és taktikai módszerei is. Az ellenzék tevékenysége most már nem korlátozódott egyes kormányelőteijesztések részleges módosítására. A New Deal lefékezése, irányának megváltoztatása lett a tét, akár a már hatályba lépett törvények végrehajtásáról, akár a kormányzat újabb elgondolásairól volt szó. Nem jött létre homogén New Deal-ellenes tömb. A kormányzat intézkedéseit, terveit ellenző erők heterogének voltak. Érdekeik, céljaik ütköztek egymással, taktikai módszereik különböztek. Ha volt valami közös, az a korábbi állapotok visszaállításának igénye volt. Ez azonban — egyelőre — nem közelítette egymáshoz ezeket az erőket, éppen mert ellentétek feszültek közöttük. Tábornak nem mondható konglomerátum volt az ellenzék, amely a Kongresszusban és annak falain kívül formálódott, különböző politikai és eszmeáramlatok, gazdaságpolitikai elképzelések, osztály- és csoportérdekek, pártszempontok, egyéni aspirációk ösztönzésére. A katalizátor szerepét betöltő tényezők sokféleségéből és ellentétességéből következett, hogy nem bontakozhatott ki egységes, következetes, masszív ellenzéki erő, amely képes lett volna reális alternatívát kínálni a New Deallel szemben. Az említett közös vonás — korábbi állapotok visszaállításának igénye — szintén megosztotta ezeket az erőket, mivel különböző korábbi állapotokat akartak visszahozni. Mégis, bizonyos kristályosodási folyamat megindult, aminek során a New Deal-ellenes erőkön belül egyre inkább két fő irányzat kovácsolódott ki. Ε folyamat a NIRA kapcsán vált érzékelhetővé. Az egyik irányzat a közép- és kisegzisztenciák monopólium-ellenessége volt, amely a fő veszélyt a versenylehetőségek összeszűkülésében, az egyéni kezdeményezést gúzsba kötő monopolista akadályok fokozódásában látta; célja a szabad vállalkozás állapotainak visszahozása volt. Ε törekvések eszmei megfelelője a progresszivizmus volt, amely az amerikai monopoltőkés fejlődés elleni tiltakozás jegyében az atomizált társadalmat, az egyéni erőfeszítések érvényesülésének lehetőségeit biztosító hajdanvolt Amerikát idealizálta, s a monopólium előtti viszonyok restaurálásának szükségességét hirdette. A másik irányzat nem az évtizedekkel azelőtti állapotokat, hanem a megelőző évtized nyújtotta lehetőségeket akarta visszahozni, de egyben továbbfejleszteni is. A két irányzatot a 20. század első három évtizedében végbement fejlődés választotta el egymástól. Ε fejlődés az első világháború után soha nem volt esélyeket teremtett a 2 *Hodson: i. m. 220-221. 2 Századok 1978/5 .
