Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Láng Imre: A konzervativizmus támadása a New Deal ellen 815
820 LÁNG IMRE 1933 tavaszának kuszált eseményei sajátos fordulatot produkáltak. A mezőgazdasági termékek árának javítását sürgetve a farmerek egyre ingerültebben követelték, hogy a kormányzat bocsásson ki ún. „zöldhátú" pénzt, az aranyfedezet nélküli papírpénz elegendő mennyiségétől várva az árak emelkedését és helyzetük javulását. A Szenátus egyik befolyásos csoportjának erőteljes személyisége, Elmer Thomas szenátor a farmerérdekek képviseletében kiegészítést dolgozott ki a mezőgazdasági törvénytervezethez, amely az elnököt drasztikus pénzhígításra kötelezte volna. A pénzpolitikának mint a gazdasági talpraállás emelőjének szerepével ismerkedő Roosevelt számára egyre vonzóbbnak tűnt a dollárárfolyam csökkenése révén előidézhető hazai árszintemelkedés kilátása, de kereste a folyamat kézben tartásának módját. Következésképp meg akarta akadályozni, hogy a törvény kötelezettséget írjon elő inflációs intézkedések megtételére. Ugyanakkor várható volt, hogy ha a végrehajtó hatalom átengedi a kezdeményezést a Szenátusnak, úgy a Thomas-kiegészítés törvényerőre emelkedik, mert a törvényhozó testületben sok támogatója volt a pénzhígításnak. Ezért Roosevelt magáévá tette a kiegészítést, de annak általa elfogadott, módosított változata már nem tartalmazott kötelezettséget, hanem az elnök hatáskörébe utalta a tehető intézkedések megválasztását. A jó taktikai érzékről tanúskodó lépés eredményeként törvényerőre emelkedett Thomas-kiegészítés jelentősen növelte az elnöki hatáskört. Az 1933. május 12-én törvénnyé lett Agricultural Adjustment Act (AAA) felhatalmazást adott az elnök számára a dollár aranytartalmának legfeljebb 50 százalékos csökkentésére, 3 milliárd dollár értékhatárig „zöldhátú" papírpénz kibocsátására és más pénzügyi intézkedések megtételére. Most már a végrehajtó hatalmon múlott: él-e a kapott felhatalmazással, s ha igen, úgy milyen módszert alkalmaz. Az elnök 1933-ban nem élt a leértékelésre kapott felhatalmazással és a törvényben engedélyezett többi módszer lehetőségével, hanem — állandósítva az aranystandard felszámolását — a valutáris kísérletezés más módszerével próbálta megvalósítani a Thomas-kiegészítés intencióját: az árszínvonal javítását.11 Az állami beavatkozás ellenfelei számára nemkívánatos fejlemény volt ugyan az elnöki hatáskör bővülése és annak kapcsán az aranystandard felszámolása, de az alapvető célt biztosítottnak látták: az Egyesült Államok nem lépett a drasztikus pénzhígítás útjára. 1933 pénzügyi politikája nem tette magáévá a farmerek inflációs törekvéseit, de nem tett olyan lépést sem, amely az 1933 márciusa előtti valutáris állapotok visszaállításával kecsegtette volna a monopoltőkét. Ami az indulatokat illeti, e téren különbség volt a két szélsőség között. Az inflációpártiak átmenetileg megnyugodtak, hiszen az aranystandard felszámolása céljaikkal azonos irányban hatott. A monopoltőke és exponensei viszont nem békültek meg ezzel a lépéssel; az aranystandard feladását kárhoztató hangzatos kijelentéseik a New Deal valutapolitikájának elkeseredett elítéléséről tanúskodtak.12 Történelmi perspektívából szemlélve a New Deal-ellenes konzervativizmus formálódásának folyamatát, megállapítható, hogy a Roosevelt-kormányzat pénzügyi politikája adta meg az első lökést. 11 Az 1933 őszén megindított aranyvásárlási program részleteire vonatkozólag Id. a 831-832. oldalt. 12 Bemard Baruch, a monopoltőke egyik prominens képviselője például „csőcselékuralmat" emlegetett az aranystandard feladása kapcsán. Lewis Douglas, a költségvetési hivatal igazgatója a nyugati civilizáció végét jövendölte a Thomas-kiegészítés elfogadásakor. Vö. Arthur M- Schlesinger, Jr.: The Coming of the New Deal. London-Melbourne-Toronto, (1960). 194.
