Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Caspard; Pierre: Szempontok az 1848-as osztályharc kérdődéhez: A Mobil Gárda toborzása 798
FOLYÓIRATSZEMLE 799 Párizs összlakosságára vonatkozó adatokat pedig a Kereskedelmi Kamara által kiadott, 1847-48-ra vonatkozó ipari statisztikából veszi. A bő és sokatmondó forrásokból P. Caspard számos, az eddigi állításokat, feltételezéseket megkérdőjelező megállapítást tesz. A jelzett anyag alapján táblázat segítségével szemlélteti a gárda foglalkozás szerinti megoszlását; az iskolázottság, a szakképzettség fokát figyelembe véve négy nagy csoportot különböztet meg: — az elsőbe a képzetlen, jórészt analfabéta elemeket, napszámosokat, hordárokat, lovászokat, házalókat, rongyszedőket stb., - a másodikba a különböző iparágakban munkát vállaló - így építőipar, fém-, fa-, bőr-, textilipar -, s eltérő színvonalon képesített munkásokat, - a harmadikba a legtanultabb, legjobban fizetett, nagyobb szellemi, művészi felkészültséget, precizitást igénylő munkát ellátó szakmunkásokat pl. ékszerész, hangszerkészítő, nyomdász, vésnök stb. sorolja. A negyedik csoport a kispolgári elemeket (kiskereskedők: pék, hentes, fűszeres), alkalmazottakat és a szabadfoglalkozásúakat tartalmazza. Az I. csoport a Mobil Gárda összlétszámának 7,1, a II. 49, a III. 18,7, a IV. 23,7%-át alkotta. (1,5% mezőgazdasági jellegű tevékenységet folytatott.) A szerző mindebből arra a következtetésre jut, hogy a Mobil Gárda többsége nem a lumpenproletariátusból - mint ahogy azt Marx és őt követően többen állítják - toborzódott, hanem - hasonlóan a júniusi felkelőkhöz - jelentős mértékben az ipari munkásság és a kispolgárság soraiból került ki. Ez a típusú osztályozás több, részben a szerző által is jelzett problémát vet fel: Caspard a Gárdába jelentkezők által bevallott foglalkozást veszi figyelembe, így kimutatásában a klasszikus értelemben használt lumpenelemek nem szerepelnek, őket helyettesíti a minden képesítés nélküli, tanulatlan emberek csoportja. A forrásokból bár relatíve pontosan meghatározható, hogy a résztvevők melyik nagy foglalkozási ághoz tartoztak, de árnyaltabb megközelítést nem tesznek lehetővé, így egy kategórián belül együtt találhatók a különböző minőségű feladatot ellátó, eltérő társadalmi helyzetű munkások. - Elemzését a szerző finomíthatta volna azzal, ha az adatokat tovább kombinálja, s közli a foglalkozásokat életkor szerinti megoszlásban is. Annál inkább fontosabb lett volna ez, mert az életkort a Mobil Gárda cselekvését sokban meghatározó tényezőként értékeli. Ismeretes, hogy a február 26-i rendelet a 16 évesnél idősebb, 30-nál fiatalabb férfiak toborzását írta elő. Ennek megfelelően a Gárda átlagéletkora 21,5 év körül járt, mintegy 50%-át 17-20 éves fiatalok képezték. A szerző megállapítása e helyütt ismét ellenemond a kortársak (Lamartine, Marx, Balleydier, Stern, más-más ideológiai alapról kiinduló beszámolóinak, melyek 12, 15, maximum 20 éves harcosokról szólnak. (Párizs összlakosságát tekintve kimutatja, hogy minden 6. 19 éves és minden 8. 17, 18, 20 éves párizsi ifjú a Mobü Gárda keretei között vett részt az eseményekben.) A tanulmányban fellelhető ellentmondást, ti. igen magas a szakképesítettek aránya, ugyanakkor az életkor alacsony, a szerző példákkal alátámasztva azzal magyarázza, hogy a vizsgált korban nem ment ritkaságszámba az a 18-20 éves ifjú, aki mögött 4-5 munkában eltöltött év állt. Az ismertetett adatokat a júniusi felkeléssel gyanúsítottak átlagéletkorával (34 év) veti össze, s a szembetűnő eltérést generációs ellentétként fogja fel. Ugy véli, hogy az életkorból fakadó nagyobb tapasztalat hiánya, az inasévek kiszolgáltatottsága, az idősebb munkások melletti háttérbe szorítottság, valamint a fokozódó létbizonytalanság érzése (a statisztika szerint 1848 márc.-jún. között 342 ezer munkásból 186 ezret bocsátottak el; a szerző hangsúlyozza, hogy a munkanélküliség hatványozottan sújtotta a fiatalokat) együttesen orientálta őket a napi renszeres, 1.5 F keresetet biztosító Mobil Gárda keretei közé. A foglalkozás, az. életkor, az iskolázottság vizsgálata után a születési hely, a lakóhely és a szülők állandó lakóhelyének számbavételével próbálja Caspard a Mobil Gárda tagjai magatartásának motívumait feltárni. Ugy látja, hogy nem elsősorban az osztálytudat, az.osztályszolidaritás hiánya magyarázza cselekedetüket. Hangsúlyozza, hogy a Mobil Gárdában harcolók álláspontja korántsem tekinthető egységesnek. Nagy részük fiatalon, néhány évvel a forradalom előtt került a fővárosba, gyökértelenül, vidéki környezetüktől, családjuktól elszakadva élt, s új lakóhelyéhez társadalmilag sem kötődött. Tapasztalat híján, ideológiailag képzetlenül „ellenségüknek" csak a közvetlen feletteseiket, az idősebb munkásokat tekintették. A munkásfelkelésekkel szembeni ellenszenvük azonban csak fokozatosan alakult ki. A februári harcosok nagy része a köztársaság védelmére esküdött fel, a Nagy Forradalom hagyományát őrizve, a külső ellenség ellen lépett szolgálatba, de egyre inkább — bár a kortársak, pl. Tocqueville még júniusban is az ellenkezőjére számítanak - a Rend, a számukra megélhetést nyújtó hatalom támogatását tekintették elsődleges feladatuknak. Nézeteik különbözőségére, elkötelezettségük többirányúságára ugyanakkor jellemző, hogy a reguláris egységekből választott vezetőiktől többen elszakadtak, s a felkelők oldalára álltak. 12*
