Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Gonda; Imre: Verfall der Kaiserreiche im Mitteleuropa. Der Zweibund in den letzten Kriegsjahren (1916-1918) (IsmFarkasMárton) 783
TÖRTÉNETI IRODALOM 783 IMRE GONDA: VERFALL DER KAISERREICHE IN MITTELEUROPA. DER ZWEIBUND IN DEN LETZTEN KRIEGSJAHREN (1916-1918) (Budapest, Akadémiai Kiadó 1977. 428 1.) A CSÁSZÁRSÁGOK HANYATLÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN. A KETTŐS SZÖVETSÉG AZ UTOLSÓ HÁBORÚS ÉVEKBEN (1916-1918) A marxista történeti irodalom eddig viszonylag keveset foglalkozott az elsó' világháború problematikájával. Az utóbbi évtizedekben fellendülő kutatói munka azonban máris jelentős eredményeket tud felmutatni. Ε kutatói tevékenység általános jellemzője az a szemlélet s a szemléletből következő olyan módszer, amely a világháborút, az imperializmus termékének, ugyanakkor az érlelődő szocialista forradalom előtörténetének tekinti. A szemléletből és módszerből következően hallatlan fontossággal bír a háborúban résztvevő hatalmi blokkok háborúhoz vezető útjának, majd részvételének komplex feltárása, amely részletekbe menően vizsgálja a gazdasági, politikai, diplomáciai és katonai történések szövevényét és összefüggéseit. Gonda Imre szóban forgó monográfiája az imperialista koalíciók egyikének, a császári Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia katonai szövetségének utolsó két esztendejét tekinti át, közelebbről az összeomlás útjára sodródó jellegében ugyan más, mégis hasonló vonásokat felmutató imperialista monarchiáknak a háború számukra hanyatló szakaszában létrejött helyzetét, a helyzet kedvező feloldására tett erőfeszítéseket, ill. ezen erőfeszítések sikertelenségét meghatározó erőket és tényezőket, nemkülönben a mondott erőfeszítések kapcsán formálódó egymáshoz való viszonyuk alakulását. A nagy tudományos felkészültséggel megírt és széles forrásbázisra támaszkodó monográfia a háborús felelősség kérdésének felvetésével indítja a művet és arra a következtetésre jut, hogy bár az első világháborúért az imperializmus rendszere egyetemlegesen felelős, a központi hatalmak preimperialista jegyeket is hordozó társadalmi szerkezetének a háború kirobbanásában elsődleges szerepe volt, ugyanakkor a hatalmak belső osztályviszonyainak és nemzeti törekvéseinek kölcsönhatásai, ezen törekvések működésének egymást váltó érvényesülése ugyancsak megfigyelhető a két hatalom háborús bel- és külpolitikájában. Németországban az imperialista hódítás és a belső demokratizálódás törekvései küzdöttek egymással a háború kezdetén bekövetkezett marnei vereség óta, amely nyilvánvalóvá tette, hogy a német győzelem reményei a nyugati hatalmak sikeres ellenállásán már a háború első szakaszában megtorpantak. Ezt követően a német uralkodó osztályok egyes csoportjai között egyre élesebb ellentétek bontakoztak ki, amelyek T. Bethmann-Hollweg kancellár és a hadvezetést képviselő Hindenburg-Ludendorff páros hol nyílt, hol burkolt küzdelmében váltak láthatóvá. Előbbit a legmodernebb ipari ágazatok és a legszélesebb nemzetközi tőke-kapcsolatokkal rendelkező csoportok támogatták, valamint a Németország egyre rosszabbodó helyzetének veszélyeit felismerő értelmiségiek. A hadvezetés mögött elsősorban a konzervatív nagybirtokosok és az ehhez egyre közelebb kerülő nehézipari körök (hadfelszerelési, hadianyaggyártó iparágak, a hajóipar) sorakoztak föl. Az általános hadászati helyzet fokozatos romlásával Bethmann-Hollweg és köre csakhamar felismerte, hogy a junker-nagytőkés osztályszövetségen alapuló birodalom fenntartását az imperialista nagyhatalmak adott nemzetközi erőviszonyai között csakis a határtalan terjeszkedési tervek erőteljes korlátozásával, belsőleg pedig bizonyos szociális reformokkal, a munkásosztály egyes rétegeinek politikai és (határok közé szorított) anyagi felemelésével érhetik el. Ez utóbbi látható jelei a porosz választójogi reformért folyó harcban öltöttek formát, míg a hódítási törekvések mérséklése a háborús célok újabb és újabb megfogalmazásában nyert kifejezést. A velük szemben álló csoportok ellenállása ugyanakkor mind kíméletlenebbé vált s erejük egy-egy katonai részgyőzelem, a hadászati helyzet átmeneti javulásával hatványozottan megnövekedett. A szőlsőséges imperialista csoportok parlamenti pártjaik mellett erejüket különböző szélsőjobboldali társadalmi szervezetek létrehozásával növelték (Alldeutscher Verband, stb.). A szélsőséges szervezetek programjai hűen tükrözték a német imperializmus saját erejét túlbecsülő, a realitásoktól elszakadt voltát, politikai gyakorlatuk pedig a primitív, korai fasizmus vonásait viselte magán. A német fejlődés sajátos vonzása, hogy a csoportok harcaiból 11*
