Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után 662
690 varga lászló jenek." Szerették volna a kisajátítási jog kiszélesítését elérni, de ez csak részben járt eredménnyel, mivel „a kisajátítási jog szélesebb kiterjesztését — sajnos — más társadalmi osztályok felfogása megakadályozta.'" 0 9 A végrehajtási utasítással kapcsolatos vitákban szintén a meglévő ipar védelmét követelték, s mindazon pontoknak az elhagyását, amelyek valamilyen formában előnyösebb helyzetet kívántak biztosítani az állami üzemeknek.1 10 A törvényt, amelyet egyes kortársak (természetesen elsősorban Szterényi) és a szakirodalom is a legjelentősebbnek ítél, a mezőgazdasági és ipari körök egyaránt elutasították. Az elégedetlenségnek azonban, legalábbis részben, más okai vannak, mint korábban. A hadseregszállítás kérdésénél láthattuk, hogy az elégedetlenség és a kritika hátterében lehetnek meghatározott taktikai elképzelések, amelyek megkövetelik az elégedettség leplezését. A jelen esetben másról van szó. Az állami beavatkozásnak ez a mértéke és ez a jellege nem felelt meg az ország gazdasági fejlettségének. Pontosabban a beavatkozás hagyományos módjait szélesítette, számos jóval korábbi követelést elégített ki, amelyek a megváltozott körülmények között legalább annyira fékként is hathattak, mint előmozdítókként. Nem véletlen, hogy a GyOSz az új törvény után is a meglévő ipar védelmét kérte számon, ez viszont megkövetelte volna például az adórendszer reformját is. Másrészt a századforduló után lényegesen megváltozott a magyar ipar helyzete a Monarchián belül. Az ipari együttműködés számos formája alakult ki, amelyek azonban teljesen nélkülözték a szükséges intézményes formákat. A birodalom másik részéhez fűződő viszony rendezetlensége számos kérdésben a gazdasági fejlődés akadályává vált, még ha ennek felszínre kerülését az éppen kibontakozó konjuktúra késleltette is. 1907 végén jelent meg a Kereskedelmi Minisztérium kiadványa Emlékirat a hazai kisipar és gyáripar állásáról és fejlesztésének szükségéről címmel. Ez gyakorlatilag a kormány elképzeléseit tartalmazta az 1907 : 3. tc. végrehajtásáról. A hazai szükségletből kiindulva az emlékirat összeveti az ipari termelést a külkereskedelmi forgalommal és árucikkenként felsorolja a hiányzó, állami támogatással előmozdítandó gyáralapításokat, mondván, a hazai iparnak elsősorban a hazai fogyasztás kielégítésére kell törekednie. Ennek alapján az elkövetkezendő tíz évre célul tűzték ki 438 új gyár létesítését 721 millió korona alaptőkével, 144.000 munkással és 420 millió korona termelési értékkel. A segélyezést a korábbiaknak megfelelően az állótőke 20—33, átlagosan tehát 27 százalékáig kívánták megállapítani, ami az említett 438 új gyár esetén kereken 100 millió koronát jelentett. A kereskedelmi kormányzat elképzelései szerint alakítandó üzemek 43,4 százaléka textil- és konfekcióipari vállalat lett volna, 28,8 százaléka faipari, 7,7 százaléka gépipari, 7,3 százaléka agyag- és üvegipari, 6,2 százaléka vas- és fémipari, 2,7 százaléka vegyipari, 2,1 százaléka papíripari és 1,8 százaléka bőripari. (Ld. 5. táblázat) A 190 textil- és konfekcióipari üzem közül 40 pamutipari (219,2 millió korona tőkebefektetés), 40 gyapjúipari (126,6 millió K), 18 zsinór-, gombkötő-, paszományárú- és szalaggyár (18,4 millió K), 12 len- és kenderipari (30 millió K), 10 selyemipari (15 millió K), 9 kötő- és kötszövőipari (20 millió K), 1 jutaipari (1,6 millió K) lett volna, továbbá 15 kalapgyár (18 millió K), 10-10 férfiruha-, illetve nőiruhagyár (22—10 millió K), 10 fehérneműgyár (15 ""GyOSz Közlemények, 1907. 30. sz. 11.1. 110 Uo. 31. sz. 55-62.1.
