Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Rómaiak és vlachok Nyesztornál és Anonymusnál 623
RÓMAIAK ÉS VL.ACHOK NYESZTORNÄL ÉS ANONYMUSNÁL 653 Ha annak a széles körben elteijedt hagyománynak a gyökereit keressük, hogy Magyarország a rómaiak legelője volt, ahol pásztorok (a rómaiak pásztorai) éltek a termékeny, dús füvű földön, figyelmünket a magyar írásos hagyománytól független értesülésekre is ki kell terjesztenünk. A legkorábbi ide vonható információ Konsztantínosz Porfürogennétosznál olvasható. Eszerint a Duna folyóig terjedt Dalmácia a rómaiak (Rómánoi) uralma alatt állott. A Dalmácia városaiból összegyűlt katonák őrködtek a Duna folyónál az avarok miatt, akik a Duna folyón túl tanyáztak. A dalmáciaiak, akik évente elmentek oda, gyakran látták a folyón túl a barmokat és az embereket. Idővel az avarok elfoglalták Dalmáciát, csak a tenger melléki városok maradtak a rómaiak birtokában.11 7 Eszerint a pásztorok eredetileg a Dunától keletre éltek. A Duna-Tisza-közére helyezi pásztorait a magyar—lengyel krónika is. A rómaiak pásztorai (pastores Romanorum) hagyomány tehát két forrás egyesüléséből eredhetett: a Kárpát-medence egy részére egykor kiterjedt római uralom évszázadokat átívelő — s mint Konsztantínosz Porfürogennétosz korábban idézett helye a tanú, még a 10. században is élő - emlékéből, és abból a legalább a 12. századig eleven és érvényes tapasztalásból, hogy a Kárpát-medence mezőségi területe alkalmas a pásztorkodásra. Konsztantínosz Manasszész 1173-ban azt írta, hogy a magyar nép „sok szántónak s gabonatermő földnek, valamint sok lótenyésztő s marhalegeltető földnek élvezi a hasznát, mert a föld, melyen a barmok legelnek, füves és dús: a rét és nádas legelője kövér és gazdag, meg harmatos és vízöntözte — végtelen".118 A Magyarországon 1147-ben átvonuló Odo de Deogilo szerint a Dunántúl, ahol ő megfordult, annyira gazdag legelőben, hogy állítólag itt volt Iulius Caesar legelője.119 A magyar krónikák egy korábbi szerkesztése tehát — erre Riccardus, a stiiínai rímes krónika, a 14. század eleji névtelen francia domonkos utazó és Spalatói Tamás a tanú — ebben a kétféle irányból összevegyült értelemben ismerte a rómaiak legelőjét is (pascua Romanorum), összesűrítve a kifejezésben az egykori római uralmat és a Kárpát-medence legeltetésre kedvező, termékeny földjét. Ez a szerkesztés az 1230-as években már készen állott, mert Riccardus kivonatosan idézett belőle. Hogy mit tekinthetünk a kifejezés írásbeli lejegyzése terminus post quemjének, az vitás. Történelmi irodalmunk a pascua Romanorum mozzanatot általában az elveszett 11. századi ősforrásra vezette vissza.12 0 Amióta Hóman Bálint a 14. századi krónikakompozíció (és Anonymus) híradásainak jelentős részét általában bizonyítás nélkül all. századi elveszett gestára vezette vissza (így természetesen a pascua Romanorumot is121 ), eljárása széles körben alkalmazott gyakorlattá vált. Pedig Mályusz Elemér joggal bírálta Hómannak az ősgesta szerzőjét idealizáló és az ősgestát grandiózus alkotásnak ábrázoló felfogását: „sajnálatos, hogy [Hóman] Anonymus gestáját 117 Moravcsik Gyula: Bíborbanszületett Konstantin, A birodalom kormányzása, 140-143. 118 Gy óni Mátyás: Magyarország és a magyarság a bizánci források tükrében. Magyar-görög tanulmányok, 7. Bp. 1938, 26. 11 *Albinus Franciscus Gombos: Catalogus fontium históriáé Hungaricae III. Budapestini. 1938, 1720. Hogy Odo nem használt magyarországi írott forrást, ld. losephus Deér: Quis fuerit post' primigenius Gestorum Chronicorumque Hungaricorum medii aevi ex saeculo XI-o oriundus at post deperditus. SRH I. 4. 120 A vonatkozó szakirodalom tételes felsorolását ld. Kristó Gyula: Egy 1235 körüli Gesta Ungarorum körvonalairól (Riccardus és Albericus tanúsága). Horváth János és Székely György (szerk.), 76. jegyzetben i. m. 229-230. old. 2. jegyzet. 121 Hóman Bálint: A Szent László-kori Gesta Ungarorum, 33-34. 3 Századok 1978/4
