Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Rómaiak és vlachok Nyesztornál és Anonymusnál 623
650 KRISTŐ GYULA lehető pontos meghatározása, a két forrás valóságtartalmának, forrásértékének gondos számbavétele jelentené az elmélyült kútfőkritikát. A harmadik forrást, Nikétasz Khóniatészt itt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, hiszen egyrészt információja nem a 9—10. század fordulójára, hanem a 12. század második felére, 1164-re vonatkozik, másrészt pedig kétség merülhet fel abban a vonatkozásban, hogy valóban éltek-e románok akkor a Dunától északra, Moldvában és Munténia keleti részén.10 2 Emlékezzünk vissza: Koroljuk 1971. évi kisinyovi brosúrájában mindvégig igazolatlan (sőt igazolni meg sem kísérelt) feltevés maradt, hogy Nyesztor volohjaiban — a régi (antik) római jelentés mellett — a Kárpát-medence régi romanizált, sokáig a szlávok között élt lakosságát kell látni, vagyis a románokat. Koroljuk ugyancsak ebben az írásában már az anonymusi vlachok nevének legelső lejegyzésekor az orosz évkönyv volohjaival azonosítja őket (a Közép-Dunamedencében a magyar foglalás előestéjén Anonymus szerint - idézzük Koroljukot — „a szlávok, a bolgárok és valahok, azaz az orosz évkönyv volohjai és a rómaiak pásztorai éltek"),10 3 anélkül, hogy az azonosítás igazolására bármiféle erőfeszítést tenne. Koroljuk számára magától értetődően természetes, hogy Anonymus blakjai csak a románokat jelenthetik, így erre a kérdésre egyáltalán nem is tér ki. Foglalkozik viszont az anonymusi pastores Romanorum kifejezéssel. Már 1971. évi tanulmányában arra az álláspontra helyezkedett, hogy Anonymus említése a rómaiak pásztorairól — figyelembe véve a bizánci források híradását, amelyek éppen a vlachokat nevezik a rómaiak pásztorainak - a vlach népesség pásztori életformájáról tanúskodik.10 4 Ezt a gondolatot vitte Koroljuk tovább 1972-ben közzétett írásában. Sajnálatos, hogy a pastores Romanorum ('a rómaiak pásztorai') anonymusi kitételt rendre rimszkije pasztuhi ('római pásztorok') formában adja vissza (még tanulmánya címében is így szerepel), s csak ritkábban használja a filológiailag egyedül helyes pasztuhi rimljan ('a rómaiak pásztorai') alakot. Koroljuk szerint abban, hogy ezek a pásztorok voloh népesség, aligha lehetnek kétségeink. Ennek egy dolog szolgál bizonyítékul Koroljuknál, az, hogy éppen így érti a terminust Kézai Simon, a 13. századi magyar krónikás is. S mivel a romanizált pásztornépességet jelentő pastores Romanorum visszavezethető all. századi magyar ősgestára, Anonymus e helyét Koroljuk fontos bizonyítéknak tekinti a Közép-Duna-medence magyar foglalás előtti lakosságának etnikai arculatára nézve. Mi több, Koroljuk szerint az ide vonatkozó anonymusi tudósításból mindaz visszamehet a magyar ősforrásra, ami megfelel az orosz évkönyvnek. Az anonymusi népfelsorolásból tehát, amely a Kárpát-medence 9. századi lakóiként a szlávokat, a bolgárokat és a blakokat és a rómaiak pásztorait említette meg, csak két nép neve megy vissza a magyar krónikák ősforrására: a szlávoké és a vlachoké (az orosz évkönyv volohjaié). Nem mi lennénk az illetékesek megválaszolni azt a jogos kérdést: milyen forráskritikai, szövegtörténeti szempont indokolja azt, hogy egy feltételezett 11. századi magyar kútfő szöveghagyományáról — ismételten hangoztatjuk: itt és most szöveghagyományról és nem annak valóságtartalmáról van szó - végső soron az a forrás 10 'Nikétasz Khóniatész kérdéses görög szövegét, román fordítását és a vonatkozó irodalmat ld. Alexandru Elian-Nicolae-Çerban Tanaçoca: Izvoarele istoriei României (Fontes históriáé Daco-Romanae) III. Scriitori Bizantini (sec. XI-XIV). Bucuregti. 1975. 250-251. - A kétségeket legújabban Id. V. P. Susarin: Etnyicseszkaja isztorija vosztocsnogo Prikarpatyja ν XI-XII. w. In: Sztanovlenyije rannyefeodalnih szlavjanszkih goszudarsztv. Kijev, 1972, 174-176. 10 3 V. D. Koroljuk: Volohi i szlavjanye, 18: „valahi, t. je. volohi russzkoj letopiszi". 104 Uo. 22.
