Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Molnár János: A Szociáldemokrata Párt új politikai irányvonalának kialakulása 442
458 MOLNÁR JÁNOS De az uralkodó osztályok iránti illúziók éltek. A Népszava egyik vezércikke azt fejtegetve, hogy a modern háborúkban a hadiipar, a munkás éppen olyan fontos tényező, mint a harcoló katona, az előrelátó, megértő, elfogulatlan magatartást ajánlotta az állam figyelmébe. A szociális szellem hiánya súlyos következményekkel járhat. A munkásság azonban „bizalomra bizalommal" felel. A lap március 15-i vezércikke is kijelentette: a függetlenség védelme és a szociális megújhodás a fő feladatok. „Készek vagyunk arra, hogy mindkét kötelesség elvégzésében részt vegyünk", — azaz a kormányzat ilyen tevékenységének támogatásában. Erre buzdították a kormányt még az év végén is. Javasolták Országos Gazdasági Tanács létesítését, mert ennek segítségével a kormány jobban tudná irányítani a gazdasági életet, és „egyensúlyt teremtene az árak és bérek között".5 7 Az SzDP jobboldali vezetői a kormányzat „felelősségérzetének" eszméjét hirdetve, meg azért, mert lebecsülték a háborús veszélyt — elferdítették, az uralkodó körök „józanságába" vetett illúziók eszközévé alacsonyították a 32. kongresszus helyes döntéseit. A nemzeti feladatok hirdetésének másik alapvető ellentmondása volt, hogy a pártvezetés behódolt a „területgyarapodásnak". Nem vette észre a Hitler-adta „visszacsatolások" veszélyeit és nem mert szembefordulni a nacionalista hullámmal. Ez 1938-ban hatott a legerősebben a pártra, állásfoglalásai a felvidéki „területgyarapítás" idején nem különböztek lényegesen az uralkodó körök nézeteitől. Sőt, a párt elégedetlen volt az „eredményekkel", még többet követelt. Már az 1939 februári kiáltvány is kijelentette, hogy a felvidéki visszacsatolás „tényével nem zárult le a trianoni igazságtalanság jóvátétele. A magyar kérdést a béke és az igazság szellemében kell megoldani, a népek önrendelkezési jogának és a történelmi elvek alapján". A május 5-i kiáltvány követelte, hogy Magyarország „történelmi szerepét megillető helyet vívjon ki" a Duna-medencében, és „a nemzeti és történelmi elv összhangzatos érvényesülésével jogainak teljes birtokába" jusson. A történelmi elv, a „Nagy-Magyarország" eszméjéhez való ragaszkodás 1944 elejéig a párt hivatalos álláspontja maradt.5 8 A párt 1939 utáni politikájának harmadik negatív eleme: az „átmentés" eszménye volt. Ebben csaknem az egész pártvezetés egységes volt. Alapelveit Mónus már 1935—36-ban lefektette. A pártvezetés a munkásosztály követendő magatartását a mozgalom átmentésében, szellemi, szervezeti és emberi értékeinek megőrzésében, nem pedig a harcban látta. Az 1939 szeptemberi választmányi ülés már mint alapelvet fogalmazta meg ezt. Szakasits kijelentette, hogy „a pártban tömörült dolgozóknak pedig nincs 5 7 A munkásosztály társadalmi jelentősége (uo. 1940. jan. 28.); A cselekvés és — a tett márciusa (uo. 1940. márc. 15.); Az országépítés feladatai (uo. 1940. nov. 16.). 58 N, 1939. febr. 5. és máj. 5. Peyer már a 32. kongresszuson azt mondta, hogy a Felvidék visszacsatolása nem elég, „mert mi sokkal többet követelünk", s ha a Kárpátok medencéje ezer évig alkalmas volt népi egységre, az lesz ezután is (N, 1939. jan. 31.). A 33. kongresszuson - 1942 decemberében - Szeder kijelentette, hogy a bécsi döntéseket a magyarság „keserű szájízzel vette tudomásul. .., mert azoknak a területeknek csak egy része került vissza hozzánk, amelyekre joggal tartott igényt a múltban és joggal tart igényt a jövőben is" (PI Arch. 658/1-36). A nacionalizmusra lásd Pintér István: Szélsőjobboldali nacionalista csoport az MSzDP-ben 1938-1939 fordulóján (Párttörténeti Közlemények, 1976. 1. sz.), valamint München és az első bécsi döntés hatása a Magyarországi Szociáldemokrata Párt politikájára (Történelmi Szemle, 1976. 3. sz.) c. cikkeit.
