Századok – 1978
TANULMÁNYOK - L. Nagy Zsuzsa: A hazai liberális ellenzék a világgazdasági válság idején (1928-1932) 403
A HAZAI LIBERÁLIS ELLENZÉK 423 fokozatosan a demokraták vezetőjévé, egy összehasonlíthatatlanul gyengébb és nehezebb helyzetben levő pártban, mint amilyenben alig néhány évvel ezelőtt még apja töltötte be e tisztséget. Nézetei, a gyakorlati politikát illető elképzelései számos tekintetben eltértek apjáétól; őt már nem kötötték dualista kori hagyományok, szabadabban alkalmazkodott az új követelményekhez. A generációs adottságok — ő is a 30-asokhoz tartozott —, az egyéni karakter, a helyzeti hátrányok Rassayval szemben, együttesen vezetnek arra, hogy következetesebb ellenzéki, a napi megalkuvásokat inkább elhárító politikai vonalat képviseljen, hogy a demokraták politikai szövetségeseit is részben eltérő módon keresse, mint apja vagy Rassay. Vázsonyha s az ismét önállósult Nemzeti Demokrata Pártra a radikálisok nagy várakozással néztek, inkább csak óhajtva, semmint megalapozottan remélve, hogy éppen ez időben olyan tényezővé tálhat, amilyenné már a századfordulótól válnia kellett volna: „A demokrata pártnak modern európai értelemben vett, világos programmal, alkotmánnyal és komoly szervezetekkel bíró párttá kell lennie." Ezért kívánták — Rassayval ez egyszer egyetértve - a párt programjának, tevékenységének kiszélesítését a zsidó kispolgári, polgári érdekvédelmen túl is. A Nemzeti Demokrata Pártot olyan szervezetnek szerették volna látni, amely kellő vonzerőt gyakorol az ifjúságra, mert az most „vagy a bolsevista vagy a fajvédő ideológiában támolyog".9 7 Az ő igényeik és Vázsonyi törekvése nem voltak ellentétesek, csak megvalósíthatatlanok. Rassay Nemzeti Szabadelvű Párt néven kezdett új szervezkedésbe. Igaz, hogy az induláskor, 1928-ban, szervezetileg jóval előnytelenebb helyzetben volt, mint a demokraták, hamarosan mégis kitűnt, hogy pártja nagy vonzerőt gyakorol a liberális polgári rétegekre, magukra a demokratákra is. Rassay az öreg demokratákkal szemben azt hangoztatta, hogy nem engedi „egy terméketlen és kilátástalan guerillaharccá" degradálni az ellenzéki politikát s olyan széles polgári ellenzéki összefogást ajánlott, amely a „nemzet közvéleményét" fejezné ki s mint ilyen, a „pártokon felül álló" Horthy számára eszköz lehetne kormány- és politikai változások elindításához. Már ekkor hangsúlyozta, hogy a rendszer és a kormány bírálatát el kell választani a kormányzó személyétől, Horthyt pedig meg kell próbálni felhasználni Bethlen és kormánya ellen.9 8 (Erre a sajátos érvelésre még visszatérek.) Nem sokkal később, 1930-ban, azt ajánlja Horthynak, tárgyaljon az ellenzéki politikusokkal, véleményüket figyelembe véve vizsgálja felül Bethlen és a kormány tevékenységét. Horthy — ekkor még — nem volt hajlandó erre, s Bethlen környezete élesen támadta Rassayt.9 9 A politikai nyugtalanság miatt szélesebb körökben erősödött a felfogás, hogy az önmagukban jelentéktelen vagy csekély erőt képviselő ellenzéki irányzatoknak, félretéve a ' 'Üo. 558-560. Az idézet az 560. lapon. - A fiatal Vázsonyiról sem életében, sem azóta nem jelent meg összefoglaló értékelés, pályáját összegező írás. Ld.: Vázsonyi Vilmosné: Az én uram. Bp. é. n. 367. Magyar országgyűlési Almanach. 1935-1940. Szerk. Lengyel László Bp. 1936. 567-568. Rátkai Károly: A két torony. Magyar politikusok Mauthausenben. Bp. 1945. Pintér István: A Magyar Front és az ellenállás (1944. márc. 19.-1945. ápr. 4.) Bp. 1970. 116. s köv. "Újság, 1929. jan. 3. Rassay Károly a kormányzó vezetésével összefogásra hívta fel a magyar társadalmat. Erre reagál uo. jan. 3. Rovás. - Rassay álláspontja nem volt idegen a demokratákétól sem. Horthy kormányzóságának 10. évfordulóján az Újság 1930. márc. 4. Rovás c. rovatában a szerkesztőség így írt: „Hát tisztázzuk: az ünnep az államfőnek szólt, a panaszok a kormányról zengenek." "Uo. 1930. szept. 19. Lényegében kell megváltoznia az egész magyar külpolitikának.
