Századok – 1978
TANULMÁNYOK - L. Nagy Zsuzsa: A hazai liberális ellenzék a világgazdasági válság idején (1928-1932) 403
412 L. NAGY ZSUZSA előteqesztésében kisebbségi véleménnyel feleltek. Részletesen elemezték, miért elhibázott a kormány gazdaságpolitikája s ezzel szemben az államháztartásban erőteljes takarékosságot, a kispolgári rétegek számára kedvező adópolitikát, az iparral szemben a kereskedelem védelmét követelték, továbbra is főleg Bethlen kormányzását téve felelőssé a válságért.46 A Károlyi-kormány terveit és intézkedéseit vitatva szüntelenül visszatértek Bethlen korszakára s amikor azt támadták, egyben Károlyit is figyelmeztetni akarták. Jellemző a vita tónusára, hogy Lázár Miklós teljesen alaptalanul azzal vádolta a Bethlenkormányt, hogy az „államszocializmust létesített, amely közüzemi politikája révén lehengerelte az egész magyar kereskedelmet és ipart"47 Következésképpen Károlyinak helyre kell hoznia, korrigálnia kell ezt az elhibázott gazdaságpolitikát. A liberálisok, noha a válság (s a Bethlen-kormányzat) igazi áldozatának a kispolgáripolgári rétegeket tekintették, világosan látták, hogy helyzetének javulása csak más rétegekével együtt, a belső piac kiszélesítése, a vásárlóerő növelése révén várható.48 Ezért nemcsak a kisparasztok, hanem a munkásosztály iránt is megértést mutattak. Sőt, a munkásosztály helyzetét a birtokos parasztokénál súlyosabbnak ítélve, teljesen indokoltnak vélték az SzDP gazdasági és politikai harcát: nem a munkanélkülieket, a szociáldemokrata mozgalmat, hanem a belügyi szerveket bírálták a szervezkedés korlátozása miatt. „Munkát kérnek, kenyeret akarnak, munkaalkalmat sürgetnek — írták. — Ezt se szabad? Nem, sőt, éppen csak ezt nem, mert ez a kérdés ma a legfontosabb és a legtermészetesebb .. . Honnan vennének kenyeret egy országban, ahol csak pompás palotákra telik."4 9 Tagadták, hogy a munkásság elégedetlensége a „bolsevista agitáció" rovására írható, mint ahogyan azt szélsőjobboldali körökben hangoztatták. „Manapság nem éppen rémlátás a feltevés, hogy a bolsevista agitáció állítja talpra az utcát — állapították meg. — Valóban, van bolsevista agitáció. De próbálja ez az agitáció délelőtt az utcára vezényelni a munkásokat, akik el vannak foglalva a műhelyekben! Kenyeret és munkát! Az agitáció, ha boldogul, bizonyosság arról, hogy ez a kettő nincs meg."5 0 Az 1930-as nagy munkanélküli tüntetés előkészületi stádiumában ennek ellenére megpróbálták a szociáldemokrata vezetőket lebeszélni a demonstrációról, amelynek kimenetelét nem tudták megítélni s amely mindenképpen aggodalommal töltötte el őket, ugyanakkor a kormánytól nagyobb megértést, rugalmasságot vártak el. „Egyik részről sincs semmi célja a vérontásnak . .. egy gyönge országban senki se legyen hiú arra, hogy ő erősebb a másiknál."51 Bródy azt kérte a polgármestertől, közvetítsen a kormány és a munkások között, hogy „a fővárosban béke, munka, nyugalom és rend legyen".5 2 1930. szeptember l-e után is elismerték ugyan a tüntetés indokoltságát, de mind a rendőrséget, mind a munkásságot felelőssé tették a véres összecsapásokért, a halálos "Kónya 42. és Napló, 1931-1935. II. 52-53, 317-320, 358-363, 382-384,420-421. stb. 4'Napló, 1931-1935. II. 88. 4" „Gazdasági bajaink teljes gyógyulását azonban a középosztály csak a közvetlenül termelő osztályok gazdasági állapotának megjavulásán keresztül várhatja" - szögezte le a liberálisok nevében is felszólaló Peyer Károly. Főv. Lvt. Közgy. jkv. 1929. márc. 6. Ld. még Vázsonyit: Napló, 1931-1935. III. 450 -451., és e cikk 32. jegyzetét. 4'Újság, 1930. aug. 24. Rovás. 50 Uo. 1931. ápr. 3. Rovás. 51 Uo. 1930. aug. 26. Rovás. s 'Főv. Lvt. Törv. hat. tan. 1930. aug. 28.
