Századok – 1978
TANULMÁNYOK - L. Nagy Zsuzsa: A hazai liberális ellenzék a világgazdasági válság idején (1928-1932) 403
404 L. NAGY ZSUZSA politikai tőkét akarnak kovácsolni s az országot az 1918-ashoz hasonló kísérletbe akarják belevinni. Hosszabb idő óta most támadta ismét „Károlyit és társait" s azzal rémítette a polgári társadalmat, hogy „minden izgatásnak és minden gyűlölködésnek a babéiját a vörös rém fogja learatni".2 Ez ekkor elsősorban még az 1928 óta fokozódó politikai nyugtalanságra vonatkozott s a liberálisok reményeinek lehűtését szolgálta. Az ellenzék ugyanis abban bízott — legalábbis kezdetben —, hogy a történelem megismétli önmagát, s ők most már élni is tudnak a lehetőséggel. Vagyis, hogy a kormány kénytelen lesz külföldi kölcsönt kérni, s hogy a hitelezők most igazán követelni fogják a kormányzati módszerek liberalizálását. Amikor Wekerle Sándor pénzügyminiszter leszögezte, hogy „fel kell hagynunk minden nyílt vagy burkolt tőkeellenes támadással", úgy vélték, ha 1922-1924-ben nem is, most, az évtized végén, reálisan mérték fel a helyzetet.3 Ezért azután 1930 elejétől azt követelték, a válság kibontakozásával együtt mind erőteljesebben, hogy a kormány vegyen fel Nyugat Európában hosszúlejáratú kölcsönt. Hogy a kormány maga is erre törekedett, és sikerrel, azt kezdetben figyelembe sem vették.4 A liberálisok nem méltányolták, hogy Bethlen francia kölcsönt szerzett, mert az ő esetében semmiféle lépést nem voltak hajlandóak elismerni, viszont Károlyi Gyula készségét a francia kapcsolatok erősítésére annál helyeslőbben fogadják majd. Sőt, azt gondolják, Károlyit rá tudják venni arra, amivel Bethlennél is kísérleteztek, hogy a kormány bizonyos belpolitikai intézkedésekkel maga menjen elébe a francia (nyugati) gazdasági (és politikai) kapcsolatok megkönnyítésének. Ezért próbálkoztak — a statáriális viszonyok között rendkívül feszült politikai légkör ellenére — választójogi reformjavaslat elfogadtatásával.5 A kormány és az ellenzék összeütközésének első pontja a válságért való felelősség megítélése volt. Bethlen természetszerűleg azt hangsúlyozta, hogy „a gazdasági krízis nem speciális magyar jelenség", amiben igaza volt, még ha a kormányt akarta is felmenteni.6 A liberálisok sem vonták kétségbe a válság nemzetközi jellegét, viszont ők és a szociáldemokraták arra törekedtek, hogy ezen belül a kormányzat hibáit és felelősségét domborítsák ki. Ugyancsak ők voltak azok, akik tagadták a kormánypárti és szélsőjobboldali érvelés egyik alapgondolatát, hogy ti. a gazdasági bajok ősforrása Trianon.7 Ά liberálisok elsősorban a külkapcsolatokat is magában foglaló gazdaságpolitikát hibáz-2Bethlen István gróf beszédei és írásai I—II. Bp. 1933. II. 235. Hozzátette még: „a haladást és ennek tempóját nem az ellenzéki viszketegség követeléseihez mérem." Uo. 236. 3Az 1927. jan. 25-ére összehívott országgyűlés képviselőházának naplója (a továbbiakban Napló 1927-1931). XVIII. 297. Hasonlóan beszélt Bud János közgazdasági miniszter is: uo. XX. 116. s köv. 4 OL Κ 510. XI. A külügyi és pénzügyi bizottság 1930. máj 7-i ülése. Esti Kurir, 1931. szept. 11. Ne kerteljünk (vezércikk). Okt. 27. A Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentése mindenben igazolta az ellenzék évek óta hangoztatott követeléseit. Újság, 1931. olct. 30. Csalódtunk vajy tévedtünk? 5Rassay és Farkas István külön-külön nyújtanak be javaslatot a választásra jogosultak és a titkosan választó kerületek kiterjesztésére. A kisgazdák nevében Gaál Gaszton támogatta őket. A képviselőházi többség tárgyalás alá sem vette a javaslatot. Az 1931. júl. 18-ra összehívott országgyűlés képviselőházának naplója (a továbbiakban Napló 1931-1935). II., III., 1931. nov. 12., nov. 13., dec. 22. stb. ülések. 1932-ben Vázsonyi János és Gál Jenő, valamint Buchinger Manó terjesztenek be újabb, hasonló javaslatot. Uo. V., X. 1932. febr. 25., márc. 31., ápr. 5., jún. 14. ülések. 6Bethlen II. 228. 'Napló, 1927-1931. XX. 201. és köv. Pakots József.
