Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Pade; Werner: A német imperializmus latin-amerikai expanziós politikája 1918-1933 395
FOLYÓIRATSZEMLE 395 munkásosztály friss kispolgári, paraszti elemekkel történt feltöltődése nagyban hozzájárult, hogy 1917 februárja után az eszer és mensevik irányzat szerzett többséget a szovjetekben. A behívott munkások által forradalmasított katona tömegek hazaáramlása 1917-1918 során a szovjethatalom sikereit segítette elő a Lenin Októberét követő hónapokban. („Isztorija SzSzSzR." 1977. 1. sz. 33-48. L) M. WERNER PADE: A NÉMET IMPERIALIZMUS LATIN-AMERIKAI EXPANZIÓS POLITIKÁJA 1918-1933 A tengerentúli terjeszkedés a német monopolkapitalizmus külpolitikájának és gazdasági tevékenységének már az első világháború előtt is szerves részét képezte és a közép-afrikai gyarmatbirodalom kiépítése mellett szorosan kapcsolódott a német világuralom megteremtésének kísérletéhez. Werner Pade elsősorban Argentína példáján keresztül igyekszik e törekvések jellegét és módszereit bemutatni. Kiemeli, hogy Németország már 1914 előtt igen kedvező gazdasági pozíciókkal rendelkezett és vezető nagybankjai, a nehéz-, az elektro- és vegyipari monopóliumai, valamint hamburgi és brémai kereskedőházai révén Anglia mögött a második helyen állt a Dél-Amerika megszerzéséért versengő hatalmak között. A Mexikótól Chileig terjedő beruházások elérték a 900 millió dollárt, ami az Anglia, USA és Franciaország mögötti negyedik helyet jelentette. A legjelentősebb energiahordozó és tőkepiacnak már ekkor Argentína bizonyult. A német behatolás fontos állomását jelentette a Deutsch-Argentinischer Centraiverband megalakulása 1909-ben, mely az első világháború alatt különböző gazdasági és politikai feladatokat látott el, majd a kapcsolatok újrafelvételében és normalizálásában jutott lényeges szerephez. Hasonló funkciója volt a Deutscher Volksband für Argentinien és a Deutsche Handelskammer in Buenos Aires nevű szervezeteknek is. A hivatalos berlini körök tudatosan számoltak a latin-amerikai németek segítségével, s ezt a tendenciát kívánták erősíteni az első világháborút követő nagyarányú német kivándorlással is. Jó kapcsolatot építettek ki ugyanakkor a helyi uralkodó osztályokkal, a hagyományos oligarchiával és a felnövekvő nemzeti burzsoáziával egyaránt, s az elmondottak alapján nem tűnt irreálisnak az a háború elvesztésének előestéjén kialakult elképzelés, hogy az Afrikában elvesztett gyarmatokért Németország Latin-Amerikában kárpótolja magát. A versailles-i diktátumok következtében előállott, Németország számára kedvezőtlen körülmények között a Weimari Köztársaság mindenekelőtt a gazdasági terjeszkedésre helyezte a hangsúlyt. A kapcsolatok helyreállítását és a korábbi pozíciók visszaszerzését célul kitűző 1918-1914 közötti szakaszt követően nyíltan megindította offenzíváját. A gazdasági világválság ismét a második helyen érte, de Anglia vezető szerepét továbbra sem tudta veszélyeztetni. A monopóliumok törekvése elsősorban az észak-amerikai behatolás megakadályozására és Anglia vezető helyének megtörésére irányult. Mindenképpen kedvező körülménynek számított az, hogy míg az Egyesült Államok a mezőgazdasági termékeket exportáló Argentína számára óriási konkurrenciát jelentett, addig Németország és az európai hatalmak szívesen fogadták a mezőgazdasági terményeket és cserében kedvező piaci lehetőségeket találtak kész- illetve félkész ipari termékeik számára. Ugyanakkor a minden nemzet egyenlő kereskedési jogait hirdetve, a látszólag antiimperialista célokat követő német vezetés meg tudta nyerni magának a helyi nemzeti burzsoázia szimpátiáját is. A gazdasági válság ideje alatt Németország állásai a konkurens hatalmakkal szemben lényegesen megerősödtek, s az új lehetőségekből kiindulva a spekulatív inflációs konjunktúra helyére a szisztematikus, az állam által támogatott és irányított gazdasági offenzíva lépett. Az új német elképzelésekben Argentína a korábbiaknál is fontosabb szerepet kapott: az egész latin-amerikai piac meghódítása támaszpontjául kívánták kialakítani. Ezt a célt szolgálta többek között a német hadseregben kiképzett Uriburu generalis vezetésével 1930-ban végrehajtott katonai puccs, mely az 1916-ban hatalomra jutott nemzeti burzsoáziától ismét a konzervatív oligarchia számára szerezte vissza az irányítást, nagyobb mozgásszabadságot biztosítva a külföldi tőkének és véget vetve a nacionalizálási folyamatnak.
