Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Nyurkajeva.A. Z.: Az 1903 májusi fordulat Szerbiában 391

FOLYÓIRATSZEMLE 391 Foner a tiltakozó mozgalom áttekintésénél külön tekintettel volt a nemzeti aspektusra. így kitér arra, hogy abba mennyire kapcsolódtak be nem kifejezetten szocialista németek, illetőleg hogyan kapcsolódtak ebbe bizonyos ír szálak. Hasonlóképpen kitér egy olyan összefüggésre, hogy a korábbi rabszolgaság ellenes szervezetek, illetve személyiségek miként szólaltak meg újra az üldözöttek védelmében. (International Review of Social History. 1976. 1. sz. 30-50.1.) Α. Ζ. ΝYURKAJEVA : AZ 1903 MÁJUSI FORDULAT SZERBIÁBAN 1903. május 29-én a belgrádi helyőrség összeesküvő tisztjei meggyilkolták a királyt, feleségét és néhány miniszterét, megdöntötték az Obrenovic dinasztiát. Az események hátterében szereplő politikusok a Karadordevic dinasztia egyik tagját léptették trónra, választásokat írtak ki, s a radikális többségű parlament a szerb burzsoázia érdekeit képviselő kormányt hívott életre. Szerbia alkotmányos királyság lett. A kortársak, s ennek nyomán hosszú ideig a történetírás is palotaforradalomként értékelte a változásokat. A szerző, amint ezt cikke alcímében is jelzi, (Okok és következmények) az 1903-as szerbiai fordulat társadalmi, politikai feltételeit elemzi, s hozza összefüggésbe az 1903 májusában történtekkel. Mindenekelőtt azt vizsgálja, milyen változásokat okozott az ország társadalmi, politikai erőviszonyaiban a teljes felszabadulás után, az 1880-90-es években végbement kapitalista fejlődés. Rámutat, hogy a kereskedő-uzsora az agrárburzsoázia fokozatosan háttérbe szorult, s az ipari burzsoázia vált a legdinamikusabb gazdasági tényezővé. Az abszolutisztikus módon uralkodó, az osztrák-magyar befolyást eltűrő Obrenovic-monarchia politikája gazdasági érdekeiben sértette, politikai szereplését is szűk térre szorította, s ezért tömörült a Radikális Pártba ez az új, nemzeti burzsoázia. A radikális, s egyben nacionalista politikai irányzatok alapvető társadalmi bázisa a társadalom döntő többségét jelentő kispolgárság volt. 1900-ban a két és fél millió lakos 86 százaléka falun élt, s ezek 92 százaléka 15 hektárnál kevesebb földdel rendelkezett. A városi kézművesek, s az értelmiségiek rétegével együtt ez a deformált kapitalizálódási folyamat következtében labilis társadalmi helyzetű tömeg a lakosság 87 százalékát jelentette. Radkializmusának alapja a labilis társadalmi helyzetben, s a mesterségesen szított nacionalizmusban jelölhető meg. Külön taglalja a cikk a munkásmozgalom fejlődését, s szerepét a májusi fordulatban. A munkásosztályhoz sorolható társadalmi elemek 1900-ban az ország lakosságának 2,5 százalékát, a városi lakosság 17 százalékát alkották. Kezdetben a munkásság a különböző radikális irányzatok mögött sorakozott fel. A szocialista tanítások értelmiségi, kispolgári körökben hódítottak. Az eszmeileg legfejlettebb értelmiségi szociáldemokrata körök a szervezkedő városi munkásokat megismertették a marxizmus tanításaival, s a 20. század elején szervezetileg, politikailag is elkülönültek a radikális irányzatoktól: szakszervezetek jöttek létre, sztrájkokra került sor. 1903 tavaszán a diákzavargásokkal együtt a munkásság fellépése teremtett kritikus politikai helyzetet. A márciusi megmozdulásokat ugyan leverték, de a szerző szerint a munkástüntetések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a burzsoázia elérkezettnek látta az időt az Obrenovic dinasztia megbuktatásához. Az abszolutisztikus rendszer miatt politikai eszközei ehhez nem voltak, a saját osztályérdekeit képviselő munkásság tömegeire nem támaszkodhatott, s ezért választotta a palotaforradalmat, mint eszközt. Az 1903. május 29-i fordulat után bár a monarchia fennmaradt, megszilárdult a parlamentáris rendszer. A nemzetgyűlés 160 helyéből 74-et radikális párti képviselő, 61-et független radikális politikus töltött be. Miért őrizték meg a monarchiát? Az alkotmányos királyság volt az egyedüli alternatíva? Az orosz követ jelentései és más korabeli források alapján a szerző megállapítja, hogy igen erős volt a köztársasági hangulat. A diákság, a munkások, a kispolgári és értelmiségi elemek köztársasági államformát követeltek. A szerb burzsoázia azonban nem állt élére ezeknek a követeléseknek. Gazdasági érdekeit, politikai pozícióit féltette egy demokratikus politikai berendezkedéstől, amelyben