Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271
A NIBELUNGêNEK MAGYAR VONATKOZÁSAI 317 Az ősgeszta és az utána következő történeti művek Istvánt menteni akarván egészen más formában adják elő a történteket. A véres eseményekért teljes egészében Gizellát és Budát teszik felelőssé: „Keisla regina iniit consilium cum Buda viro naphando, et festinantissime misit nuncium nomine Sebus filium ipsius Buda ad carcerem in quo Vazul detinebatur. Sebus itaque preveniens nuncium regis effodit oculos Vazul, et concavitates aurium eius plumbo obturavit ... Quem sanctus rex Stephanus videns tam miserabiliter destructum in nimias empit lacrimas, sed impediente egritudinis molestia debitam penam malefatoribus inferre non potuit."8 A lágyszívű, gyenge király tehetetlenül áll szemben vérengző asszonyával. Rokona tragédiájáról értesülve keserves zokogásra fakad, majd megpróbálja menteni a még menthetőt. Vászoly fiait, Andrást, Bélát és Leventét külföldre menekítette a kegyetlen Gizella elől, s kevéssel ezután meghalt. Az elbeszélés minden részlete igaz, a krónikás mindössze a szerepeket cserélte föl István kegyelettel őrzött emléke védelmében. Vászolyt valóban Sebős, Buda fia vakította meg, csak éppen nem Gizella, hanem a király parancsát követve; a megvakított pogány fiai nem Gizella elől menekültek, hanem István parancsára hagyták el az országot. A krónikaíró fogása sikerült: István emléke, a szent király mesterségesen kialakított legendája mentes maradt az erőszak és vérontás mocskától. Gizella alakja hamarosan a külföldi forrásokban is már szörnyetegként szerepel, rá és a felbujtó Budára hárul minden felelősség az iszonyú eseményekért. Az Altaichi Évkönyvek szerzője adatait részben már a Péter bukása után trónrajutott Vászolyfiak családi hagyományából, I. András és I. Béla, az egykori száműzöttek környezetéből szerzi. Ez a családi hagyomány hatja át az ősgeszta egész előadásmódját, s ennek egyes elemeit terjeszti el és népszerűsíti Salamon is németországi száműzetése idején. István utolsó éveiről, Gizella szerepéről, s az 1038—1047 között lezajlott hatalmi harcokról szólva a Vászolyfiak szolgálatában álló krónikaíró minduntalan az egykori száműzöttek egyoldalú eseménymagyarázatát tükröző hagyományt szólaltatja meg· művében. Az ősgeszta torz beállításait helyenként még későbbi, mértéktartóbb krónikáink is sejteni engedik. A geszta Pétert, a német források adatait tudatosan meghamisítva, Gizella testvéreként mutatja be, hogy ezáltal a királynőt tehesse meg minden baj okozójának. Ezzel a beállítással csak Kálti Márk helyezkedik szembe, aki Gizella és Péter családi kapcsolatait az időközben elkészült István legendák adatai alapján lényegesen másképp, a valóságos helyzetnek megfelelően látja. Geneológiája a Nibelungének elemzése szempontjából is döntő fontosságú: „Villelmus autem pater Petri regis fuit fráter Sigismundi regis Burgundiorum, sed post interemptionem sancti Sigismundi venerat ad imperatorem, quem imperátor collocavit Venetiis et dederat ei sororem suam nomine Gertrud in uxorem, de quam genuit Keysla reginam. Mortua autem Gertrud, Villelmus duxit in uxorem sororem sancti regis Stephani, de qua genuit Petrum regem."9 A burgund király felbukkanása Gizella családfáján és az ősgesztát követő német krónikák leírása minden ponton megegyezik azzal, amit a Nibelungének Kriemhilde sorsáról tud. István halála után Gizella és Péter olyan szörnyűségeket követtek el, hogy véres harc tört ki németek és magyarok között, amelyben a felkelő magyarok végül 'Scriptores 320. 'Scriptores 323.
