Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271
32.4 SIMON V. PÉTER Gesztáink szinte versengve magasztalják jámborságát, nagylelkűségét, keresztényi erényeit, s új hazájának tett szolgálatait. Részletesen beszámolnak a szentként tisztelt királynő jótékonyságának minden megnyilvánulásáról: „Regina vero Kaisla, uxor sancti regis, ecclesiam aureis crucibus, fusoriis, tabulis, calicibus, gemnis et ornamentis ultra modum ditavit."s A fentiekhez hasonló magasztaló megemlékezések tucatjával találhatók a magyar történetírásban. A kezdetben jótevő szentként tisztelt királynőnek az utókor mégis olyan szerepet tulajdonított, ami emlékét és nevét még saját honfitársai előtt is gyűlöletessé tette. Gesztáink elbeszélése, a Nibelungének költője számára hozzáférhető források előadása rendkívül alkalmas arra, hogy a magyar királynőt a német rokonait lemészároltató, véreskezű Kriemhilde történelmi előképévé avassa. Amikor Imre, a trónörökös meghalt, István király joggal kezdett aggódni műve fennmaradásáért. A keresztény rend és az államiság még gyenge lábakon állt; Koppány és Ajtony lázadása világosan megmutatta, hogy a még igen nagy számban levő pogányok megújulással fenyegető támadásai a feudális rendet is súlyosan veszélyeztetik. A szomszédos nagyhatalmak magatartása sem bíztatott sok jóval. Sámuel bolgár király a bizánci császárság zsoldjában nyugtalanította a végeket, a német birodalommal pedig 1'030-ban nyílt összeütközésre is sor került. Az agg király a nehéz helyzetben megfelelő trónörökös híján szükségmegoldást keresett. Elhatározta, hogy az Árpád nemzetség oldalágát segíti a trónra. A nemzetség egyetlen számbajöhető, férfikorban levő tagja Vászoly volt, akit a király kénytelen volt „recluserat ... proptem iuvenilem lasciviam et stulticiam, ut oorrigetur".6 A közvélemény is alighanem benne látta a trón jogos várományosát, s végül maga a nagybeteg István is cselekvésre szánta el magát. „. . .Vazul de carcere Nitie educeret . . . ut eum antequam moreretur regem constituerem."7 Ekkor azonban valami rettenetes dolog történt. Vászoly olyan súlyos bűnbe esett, ami trónutódlását végképp lehetetlenné tette, megvakíttatását és fiainak száműzetését vonta maga után. István jellemének és a kényszerítő helyzetnek ismeretében a legsúlyosabb vétekre kell gondolnunk, hogy Vászoly iszonyú bűnhödésére magyarázatot találjunk. A hildesheimi évkönyvek szerzője, egy emberöltővel az események lefolyta után azzal magyarázza a történteket, hogy Vászoly Péter várható trónralépése ellen fellépve vonta magára a király haragját. A geszták szinte leplezetlenül mentegetik Istvánt, amikor a szörnyű tettet egyértelműen Gizella és Péter rovására írják. Az események valódi hátterére csak Szent István kisebbik legendájából következtethetünk, bár a részletek itt is rendkívül homályosak. A legenda egyebek között megemlít ugyanis egy István élete ellen irányuló összeesküvést. A merénylet nem sikerült, s a fogságba esett orvgyilkos kivallotta megbízója nevét, akit büntetésül megvakításra ítéltek. A kegyetlen ítélet végrehajtója a hagyomány szerint Sebős ispán, Buda fia volt. Az összefüggések ismeretében és a különben kizárólag a királyi család tagjaival szemben szokásos büntetés alapján csak Vászolyt gyanúsíthatjuk az István elleni merénylettel. 'Scriptores 316. 6 Scxiptores 320. 'Scriptores 320.
