Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271
A NIBELUNGêNEK MAGYAR VONATKOZÁSAI 311 „Und füerten die künigin in Ungarn die bairischen grafen Hanto, Boso, Wolfger, Wenzla, Herman. Nachdem aber die Ungern so gern den glauben annamen, zug vil teutsch edls aus Bairn und tet sich in Ungern nider."16 így számol be a késői krónikása 10. század talán legnagyobb feltűnést keltő politikai frigyéről. A magyar állam létrejötte és megszilárdulása a legszorosabban összefügg a Gizella kíséretében érkező, és az ezt követően több hullámban hazánkba betelepülő német vendégekkel. Kézai így ír a „hospites Theutonici" beáramlásáról: „. .. multi comités, nobiles, milites ex terris christianorum ad eum (Stephanem) acceserunt."17 A „német vendégek" rövidesen a királyi hatalom jelentős, ha ugyan nem legfőbb támaszává váltak. István törvényei alapján könnyen rekonstruálható állásuk és jogaik feltűnően emlékeztetnek a Nibelungénekben szerepeltetett „tiusche gesti" helyzetére. Dietrichhez és harcostársaihoz hasonlóan bátran siettek a király segítségére, s nem haboztak hűségüket bizonyítani még olyan esetekben sem, ha a magyar trón védelmében saját honfitársaikkal kellett szembeszállniuk. István oly nagyra becsülte a német vendégek támogatását, hogy a neki tulajdonított ,Atyai intelmek"-ben (De morum institutione ad Emericum ducem liber18 ) utódjának kifejezetten meghagyta, hogy őket mind nagyobb számban hívja be az országba, s bírja rá a letelepedésre. A Nibelungének szerzője azonban nem csupán a magyar udvarba sereglő német vendégek szerepét, de az őket pártoló István portréját is igen alkalmasnak találhatta műve színesítésére. Hóman Géza fejedelmet tekinti a Nibelungének Etzeljének modelljéül. Elemzése során a fejedelem ingadozó kereszténységét, István és Gizella házasságának létrehozatalában játszott szerepét, tehát Géza azon vonásait hangsúlyozza, amelyek valamelyest összefüggésbe hozhatók a német eposz hun királyának jellemrajzával. Elképzelhetetlen azonban, hogy a Nibelungének szerzője arról a fejedelemről mintázta volna Etzeljét, a szelíd, gyengekezű uralkodó mintaképét, akit az egész középkori történetírás egybehangzóan hatalmaskodó, a vérontástól sem visszariadó zsarnokként jellemez. A már említett Thietmar von Merseburg például azt jelenti, hogy Gézából már csak azért sem lehetett volna jó keresztény, mert számos gaztettet követett el, egész élete bűnben fogant. A magyar geszta sem ad sokkal kedvezőbb jellemzést Gézáról, akit még a térítés szent művén dolgozva is szörnyetegként, vértől mocskolt zsarnokként mutat be: „Geysa namque dux inter alios divino premonitus oraculo converters cepit Hungarorum gentem ad fidem christianam. Et dum monitu illos convertere non posset paganismis ritibus deditos et intentos, opertebat quosdam armis edomare, qui plures fuere fidei répugnantes ..,"19 A gyenge hun király típusának forrásához ismét csak a passaui püspökség fennmaradt könyvtári katalógusai vezetnek el. A benedekrendiek melki kolostorában és a bécsi dominikánusok könyvtárában már a Nibelungének keletkezését megelőzően felbukkan a „Hartvicus episcopus Ratibonensis Vita Sancti Stephani regis Hungáriáé"20 néhány példánya. Az eposz költője ezt az anyagot, a Hartvic-legenda adatait használta fel 16 Aventinus uo. 1 'Scriptores 172. "Cap. 6. "Schriptores 295. 20 Ld. 2. jegyz. Registerband zum Bd. I. 75 és I. Bd. 336.
