Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Tilkovszky loránt: Németország és a magyarországi német kisebbség (1921-1924) 3
NÉMETORSZÁG ÉS A MAGYARORSZÁGI NÉMET KISEBBSÉG 19 izeptemberében ismét Budapesten töltött két hetet a magyarországi német kisebbség és nozgalma helyzetének tanulmányozására, a Külügyi Hivatalnak küldött 21-i jelentésében íleyer személyének megbízhatóságát hangsúlyozta, és fontosságát a német politika magyarországi népiségvédelmi feladatai szempontjából: „ő az egész mozgalom lelke, és Dly öntudatos németté fejlődött, hogy két évvel ezelőtt még nem hittem volna. Bleyer cétségkívül még nagy szerepet fog játszani a mai Magyarországon. Ha őt a harc ezen napjaiban nem hagyjuk cserben, úgy ez az esemény annál hamarabb bekövetkezik, és ő césőbb annál hálásabb lesz". Loesch beszélgetések egész sorát folytatta ekkor hivatalos és félhivatalos magyar politikai személyiségekkel, akik az ország külpolitikáját irányították, illetve az irredenta propaganda kérdéseivel foglalkoztak, az elszakított területek magyar kisebbségei s a magyarországi német kisebbség helyzetéről. Ezek a személyiségek azonban benyomása izerint a külügyminisztérium politikai osztályát vezető Khuen-Héderváry Sándor gróftól, ;s Teleki Pál gróf volt miniszterelnöktől eltekintve, akik mindketten európai műveltséggel ;s igen széles látókörrel rendelkeznek, politikai mentalitásukat tekintve változatlanul a íáború előtti primitív ideológiát vallják, amely hazafias kötelességnek tartja a kíméletlen nagyarosítást, s azt Csonka-Magyarországra nézve feltétlenül szükségesnek is vélik, íisebbségi jogokat követelnek az elcsatolt területek magyarjai számára, és teljesen naiv nódon egyáltalán nem gondolnak arra, hogy a kisebbségi jog elsősorban kölcsönösségen ilapul, és hogy Csonka-Magyarország csak akkor gyakorolhat vonzóerőt az elcsatolt erületek németjeire, ha a megmaradt németeknek több jogot biztosít, mint az utódillamok az övéinek. Váltig azt hangoztatják, hogy törvényeik a legnagyobb szabadságot liztosítják, amit a szászok helyzete messzemenően igazolt is, a trianoni Magyarországon negmaradt svábok azonban már szinte teljesen elmagyarosodtak, s valójában egyáltalán lincsenek is nemzetiségi kívánságaik. „Magyarbarátságom minden hangoztatása mellett is artózkodás nélkül kifejtettem ellentétes nézeteimet, és ugyanezt kijelentettem az itt iralkodó türelmetlen irányzat lapja, a Szózat képviselőjének" — jelentette Loesch. -,Azt mondottam, hogy a magyar külpolitika a belpolitikai taktikának sürgős megáltoztatását igényli, és hogy parancsoló szükségességnek tartom a háború előtti ideológia lemzetiségi vonatkozásban való alapvető megváltoztatását, tervszerű agitációval és italással a külföldi magyarok kemény sorsára, akiket különben gyorsan megfosztják tiagyarságuktól, ha Magyarországon nem szüntetik be mielőbb a megmaradt csekély isebbségek magyarosítását. Hangsúlyoztam továbbá, hogy mind a birodalom, mind pedig külföldi németség ezt minden körülmények közt elvárja Magyarországtól. Ε fejtegetéeket bizonyos csodálkozással, de mégis barátságosan fogadták." Bethlen miniszterelnökkel nem sikerült ugyan beszélnie, de már hónapok óta a ;ntiek értelmében igyekezett befolyásoltatni őt Ledebur gróf, a prágai parlament német épviselője által, aki Loesch ösztönzésére előbb egy áprilisi előterjesztésében, majd a iájus végi, június eleji nemzetgyűlési választások után levélben fordult Bethlenhez a íagyarországi németség ügyében. A legnagyobb jelentőségűnek Khuen-Héderváryval folytatott többszöri tárgyalását irtotta a Deutscher Schutzbund elnöke, ő ugyanis meghallgatva a Loesch által elébe íijesztett „nagy panaszlistát", amelyen az iskolaügyi sérelmek, s főleg a szerb megszállás lói felszabadult területek német iskoláinak magyar tannyelvűvé változtatása, különös íllyal szerepeltek, elismerte, hogy a német községek egy része valóban elégedetlen a 3*
