Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Szenté Péter: Egy elfelejtett amerikás magyar - Haraszthy Ágoston 110
138 glatz ferenc történész, annak ellenére, hogy igen nagy általánosságban mindegyik az anyagi világ egy szeletét a maga történetiségében vizsgálja. Történeti-újkortörténeti muzeológia Mindebből következik, hogy helytelennek tartjuk történeti muzeológiáról beszélni akkor, amikor lényegében ennek egyik, kronológiai alapon különválasztott részstudiumára gondolunk, az új- és legújabbkori történelemmel foglalkozó muzeológiai részdiszciplínára. Ahogy az újkorkutatás szétválása a medievisztikától korunk napirenden lévő szakmai problémája, úgy a történeti muzeológián belül is mindinkább szükséges az újkorral foglalkozó muzeológiai szakág metodikájának körvonalazása és egyúttal — ahol szükséges — elválasztása is a történeti múzeológiának a középkort kutató „hagyományos" stúdiumaitól. Ahogy metodológiailag általában a történeti múzeológiának a történettudománytól való szétválasztását indokolatlannak tartjuk, úgy indokolatlan lenne az újkori muzeológiát szétválasztani a történettudományon belül folyó újkorkutatástól. Pontosabban: annyiban képez azon belül specifikummal rendelkező tudományos megközelítést, amennyiben a muzeológia a történettudományon belül. — Mivel eredeti célkitűzésünk az újkortörténeti muzeológia helyének körvonalazása, így a következőkben, amikor a történeti muzeológia specifikumait keressük általában a történettudományon belül, külön ki fogunk térni a kronológiai szétválasztás indoklására is. Kiindulásunk minden esetben a történeti muzeológia és történettudomány viszonya lesz, s ezen belül tárgyaljuk az újkori muzeológia problematikáját. II. Történeti muzeológia - történeti forrástan Történeti forrás és múzeum Minden, az elmélet szintjén megoldásra törekvő álláspont a történeti források körét igyekszik minél szélesebb keretekben megvonni. Az, hogy a történettudományunkban a „segédtudományok" címén számontartott forrástudomány vagy forrástan gyakran az írott forrásokra korlátozza foglalkozási körét, csak a történeti irodalom elméleti felkészültségének szintjét jellemzi. Hogy csak a legfrissebb marxista rendszerező kísérletet említsük: a „történeti forrást" a „társadalmi emlékezet" problémájának viszonylatában vizsgálva, a tudományos információelmélet eredményeit is hasznosítva, a történeti forrás fogalmát a legszélesebb értelemben alkalmazva, az minden írótt, tárgyi, szóbeli emléket idesorol, amely információt tartalmaz az emberiség múltjáról. Ha már most az előző fejezetben vázolt tudományelméleti alapon fogjuk fel a történeti muzeológia tárgyát, s azt par excellence történeti tudománynak tekintjük, akkor első specifikumát éppen a források körében találhatjuk meg. Míg ugyanis korábban - a tudományelméleti alapokról írva - azt mondottuk, hogy tévedés volna arra törekedni, hogy a múzeumban helyet kapó különböző tudományelméleti alapozottságú tudományos, valamint közművelődési tevékenységnek valamiféle közös elméleti alapot, egy általános muzeológia tudományát teremt-
