Századok – 1978

TÖRTÉNETI IRODALOM - Balogh Sándor-Izsák Lajos: Pártok és pártprogramok Magyarországon (1944-1948) (Ism.: Szakács Sándor) 1207

1208 TÖRTÉNETI IRODALOM 1208 A kötet első részeként a két kitűnő szakember, Balogh Sándor és Izsák Lajos - tanár és egykori tanítvány példás alkotói viszonyának mai termékeként — könyvnyi tanulmányt illesztett az általuk összegyűjtött s helyes időrendi elv alapján megszerkesztett dokumentumanyag elé. Erre különös szükség is volt, hiszen ha pártpolitikailag az új demokrácia kereteihez egyszerűsödött is a színkép, hatalompolitikai tekintetben viszont átmenetileg jóval bonyolultabbnak bizonyultak a korabeli viszonyok, mint akár megelőzően vagy következőleg. Nemcsak a korabeli világpolitikai, de a velük többé-kevésbé szinkron hazai változások is a mai olvasó számára már sokoldalú és körültekintő megvilágítást igényelnek. Más módon alig lehetne eloszlatni az utólag világos történeti tendenciák korabeli dokumentumokban tükrözött homályait, sőt a törvényszerűségek időben akkor esetleg váratlannak tetsző manifesztálódásait sem lehetne a múltbeli összefüggések rendjébe kellő megalapozottsággal beilleszteni. Megfelelő eligazítást, korszerű értelmezést kíván az említett tizenhárom párt (születésük körülményei, szervezeti szabályzatuk, társadalmi bázisuk, ideológiájuk, vezető csoportjaik, frakcióik, hatásuk, szerepük stb.), vagy a hozzájuk kapcsolódó három pártközi alakulat, sőt maga a koalíció is, amelynek kormányzásra egyesült tagpártjai közös program alapján nemcsak együtt kormányoztak, hanem - összhangban a hatalompolitikai ellentétek állandó élesedésével - egyben a közös kormányzás (nem nyílt, végül azonban annál határozottabb) ellenzékeként is tevékenykedtek. Hasonló értelmező figyelmet igényel a koalíció kezdeti hat alkotó elemének, öt pártjának, nevezetes „négyesfogat"-ának, szorosabb hármas egységének, két munkáspártjának és két parasztpártjának egymás közötti és egymással szembeni viszonya. Ugyancsak kellő értelmezésre várnak a rövid lélegzetű, tulajdonképpen egyszerre nyílt és egyszerre lojális ellenzéki pártalakulások, a szintén ellenzéki, de eredménytelen pártalakítási kísérletek, vagyis ezek tökéletesen sikeres bukásai, de a korabeli köztörténet számos más olyan fontos kérdése is, amelynek megfelelő érintése, megvilágítása nélkül némely dokumentum, még többnek számos részlete ma már nem volna kellően érthető vagy helyesen értelmezhető. Ebből is kitetszhet, hogy a szóban forgó tartalmas bevezető tanulmány nélkül csak forrásértékű lenne a kötet; vele együtt viszont a közölt dokumentumok a valóságos történeti folyamatok belpolitikai - egy-egy ponton internacionális - szövevényét tárják az olvasó elé. Sőt együtt válnak alkalmassá arra is, hogy segítsenek megvilágítani az irányzatok harcából a megvalósult tendenciákat törvénnyé avató erők főbb csomópontjait és rendszert képező képességeit. A bevezető tanulmány a legnagyobb figyelmet természetesen a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, illetve a kormánykoalíció pártjainak szenteli. Közülük is megkülönböztetett figyelemben részesül a koalíció tulajdonképpeni vezető pártja, a Magyar Kommunista Párt. Mai korszerű felfogásban hozzá illeszkednek a népi demokrácia (és a világpolitika) egykori nehézkedési terének többi szervezett (s több ellentétes hatásnak alávetett) politikai csoportosulásai; a másik munkáspárt, és az -egy kalap alá a legkevésbé sem vehető - két paraszti, ill. agrárjellegű pártalakulat, végül a koalíción kívüli ellenzék. A tanulmány három nagy fejezete közül az első (Pártok és pártalakítási kísérletek a felszabadulás után) a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front kezdeti öt pártját, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és a Polgári Demokrata Párt munkájának megindulását, illetőleg megalakulását, szervezetét és szervezeti szabályait, tevékenységét, erejét és hatását stb. mutatja be. Helyesen juttatja kifejezésre Nagy Ferencre illetve pártjára vonatkozóan — noha, mint érintettük, végső soron mindegyik kormányzó pártra némiképp érvényes volt -, hogy tevékenységükben „keveredtek egymással a kormánypártiság és az ellenzékiség elemei". De helyesen világítja meg azt a politikai összefüggést is, hogy nálunk „nemcsak a népi demokratikus rendszer hívei, hanem jórészt az ellenfelei, sőt ellenségei is az MNFF pártjain, a koalíción belül helyezkedtek el. Ebben a tekintetben Magyarországon, Bulgáriához és Romániához képest is gyökeresen eltérő helyzet alakult ki. „Ott ugyanis csak a balszárny maradt az egységfrontban" (ami a kormányzati egység szempontjából feltétlen jelentett bizonyos előnyöket). Ott a harc az egységfrontba tömörült balszárny és az egységfronton kívüli ellenzék között folyt. Magyarországon viszont a fő összeütközések ezen belül zajlottak, minthogy az ellenzéknek nem voltak ezen kívül tényleges pártszerű szerveződési lehetőségei. így az MNFF pártjai „mindenekelőtt a városi burzsoázia és a volt középosztály képviseletét csak felemás módon vállalták magukra". A kisgazdapárt ,gyűjtőpárt" jellege tehát abból is adódott, hogy rajta kívül nem nyílt érdemleges pártalakulási lehetőség.