Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
ERDÉLYI „BOSZORKÁNYPEREK" 1139 ugyanis - könyvének tanúsága szerint — meglehetősen felületesen ismerte a Bethlen-korabeli Erdély történetét. A biográfia viszonylag kevés forrásanyag alapján készült, s az ismeretlen vagy kevéssé ismert részleteket nem mindig sikerült pusztán képzelőerővel, találó „beleérzéssel" áthidalnia. Emiatt a munkából több pontatlan, ténybelileg nem helytálló megállapítást lehetne idézni. Ε hiányosságot nem azzal kapcsolatban jegyezzük meg, hogy Szekfű nem látta meg a három boszorkányper valódi tartalmát és indítékait, hiszen azok lényegét és politikai hátterét Bethlen Gábor mesteri módon rejtette el a 17. századi erdélyi történelemmel Szekfûnél sokkal tüzetesebben foglalkozó történészek elől is. Azonban - legalábbis könyvének tanúsága szerint — nem látta meg azt sem, hogy a török kori Erdély nem azért lett Magyarország „véres sarka", mert a fejedelmei vérengzőbb természetűek vagy tirannusabb hajlamúak voltak, mint az I. Lipótot megelőző Habsburg-uralkodók, hanem azért, mert a szultáni elismerésből származó török katonai bázis lehetővé tette a központi hatalom bármilyen erélyes, drasztikus fellépését is a rendekkel szemben.135 Amikor az erdélyi fejedelmek török támogatás nélkül próbáltak ilyen belpolitikát folytatni - mint például Báthory Zsigmond 1594 után, Báthory Gábor 1612—1613-ban, II. Rákóczi György 1657 után, vagy Kemény János 1661-ben - csak átmeneti eredményeket tudtak elérni; uralmuk eleve bukásra volt ítélve. A királyi Magyarországon a Habsburg-uralkodók — Rudolf próbálkozásait leszámítva — csak a Wesselényi-összeesküvés megtorlásakor mertek olyan belpolitikai eszközökhöz nyúlni, amilyeneket az erdélyi fejedelmek több mint egy évszázadon keresztül magától értetődő természetességgel alkalmaztak a rendi ellenállás letörésére. Az európai hatalmi viszonyok változásai miatt azonban I. Lipót és utódai is csak ideig-óráig tudtak olyan korlátlan hatalomra szert tenni Magyarországon, mint amilyet a török hatalom biztosított a fejedelmeknek Erdélyben. Úgy tűnik, hogy a spanyol király, a pápa és a katolikus német fejedelmek együttes támogatása sem jelentett olyan szilárd támaszt, mint a szultáni elismerésből származó török katonai segítség! Persze lehetséges az is, hogy Szekfű Gyula felismerte ennek a szinte korlátlan erdélyi fejedelmi hatalomnak a legfontosabb fundamentumát, de „A száműzött Rákóczi" miatt személyében is olyan hevesen támadott történész meghátrált a mítoszokat teremtő nemzeti érzékenységet sértő igazság kimondása elől. A Bethlen-biográfiát enélkül is hevesen támadták: volt aki „szellemi párbajra" hívta ki Szekfűt Bethlen állítólagos „gyalázása" miatt! A romanticizáló és idealizáló munkáktól befolyásolt nemzeti közvélemény azonban még ma sem mindig könnyen fogadja el a hagyományostól eltérő ábrázolást, vagy a köztudatba belegyökerezettel ellentétes megállapítást. Hát még olyan súlyos „vádak" igazát, hogy egy kiemelkedő s ma is méltán megbecsült történeti személyiség politikai céljai megvalósításához ma már elítélendőnek tartott eszközöket is igénybe vett! Mint ahogyan például Erdély legnagyobb fejedelme tette a három „boszorkányperének álcázott, a valóságban a családi vagyon növelését szolgáló koholt perek esetében. 1 3 5 Nem tükrözik ezt a felismerést jelen munka szerzőjének korábbi írásai sem. Ld. pl. Nagy L. : Bethlen Gábor a független Magyarországért, 454-455., vagy uő.: A XVII. századi Habsburg ellenes harcok értékeléséhez. A török szövetség problematikája a Bocskai, Bethlen és I. Rákóczi György vezette küzdelmekben. HK 1963. 2. sz. Erdély török kapcsolata alakulásának kutatásánál az eddigieknél jobban figyelembe kell vennünk a török birodalom belső erőviszonyainak ingadozását, valamint a Habsburg-török kapcsolatok változásait is.
